Eddig alig több mint száz fiatalt sikerült hazacsábítani

június 9, 2016

Brit zászló

Bő egy év leforgása alatt mindösszesen 105 fiatalt sikerült hazacsábítani Angliából a Gyere Haza, fiatal! program segítségével.

Összesen 105 fiatal jött haza Angliából dolgozni a Gyere Haza, fiatal! program segítségével — árulta el az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) az Index kérdésére szerdán. A tavaly áprilisban indult program a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segíti lakhatási és letelepedési támogatással, valamint megfelelő munkahely biztosításával.

A program honlapján eddig ötezren regisztrálták magukat, de a feltételeknek csak 1939 fő felelt meg — ők azok, akik az Egyesült Királyságban élnek és dolgoznak, szakmájuk pedig piacképes/speciális vagy hiányszakmának minősül.

Csatlakozási kérelemből 645 érkezett be, a szükséges nyilatkozatokat közülük 381-en töltötték ki, és ahogy említettük, 105 fő már Magyarországon dolgozik. A programhoz mostanáig 134 cég csatlakozott, ezeknél a betöltetlen állások száma összesen 2140. Talán a leglényegesebb adat: a projektet százmillió forintból indították, ennek alapján tehát 950 ezer forintba került egy fiatal hazacsábítása.

A cikk megjelenése után nem sokkal az OFA úgy reagált: „a program megvalósítása jelenleg is folyamatban van az eredeti, 100 millió forintos költségvetés alapján, így téves és félrevezető az a megállapítás, hogy egy fiatal hazahozása eddig körülbelül 950 ezer forintba került”.

Az ügyfeleket egyébként nem hozzák, a jelentkezők saját elhatározásukból döntenek a hazatelepülés mellett, amelyet a cég igyekszik segíteni. A programra biztosított keretösszeg eddig mintegy kilencvenöt százalékát ennek megfelelően a csatlakozók támogatására fordították. (Ezek szerint ezek a fiatalok feltehetően akkor is hazajöttek volna, ha a program nem létezik, csak esetleg nehezebben vették volna rá magukat a döntésre — a szerk.)

A program keretében Magyarországon elhelyezkedett 105 fő részére eddig megítélt támogatások összege 57.617.270 forint, de a kérelmek folyamatosan érkeznek — eszerint tehát valóban téves megállapítás, miszerint egy fiatal közel egymillió forintba került. Ennek jelenleg inkább a fele, szűk 550 ezer forint lehet a reális, legalábbis a közölt adatok szerint.

A becslések szerint jelenleg 350-500 ezer magyar dolgozhat Nagy-Britanniában, de ami ennél sokkal borúsabb képet fest, az az, miszerint a tanulók kétharmada tervezi, hogy elhagyja Magyarországot.