Eljárást indít Brüsszel a Lex CEU ellen, az egyetem távozhat Budapestről – ez történt szerdán

április 27, 2017

Megvédte Erdoğant egy kerekasztal-beszélgetésen a Századvég kutatási igazgatója, mahagóni borítású vitorlásokat vesz a Balatonra a Magyar Honvédség, nulla a hozzáadott érték azokban az elemzésekben, amikért 150-200 milliót adtak a pénzünkből Matolcsy rokonának a Matolcsy-szervezetek, ellenforradalmi emlékművet festett le egy tüntető a Fiumei úti Sírkertben, Áder kinevezte a Paks-ügyi minisztert, eljárást indít Brüsszel a Lex CEU ellen, a kormány több magyar katonát küldene az Iszlám Állam ellen, megtapsolták a CÖF illegális tüntetésének felszámolását az EP előtt, az Európai Bizottság tételesen cáfolta a nemzeti konzultációt, a néppártiak többsége is támadta Orbánt az EP-ben, fizetnie kell a Fidesznek a letagadott közleménye miatt, Matolcsy unokatestvére és Matolcsy jobbkeze vették meg Magyarország negyedik legnagyobb bankjának harmadát, A CEU rektorhelyettese szerint távozhat az egyetem Budapestről, Magomed valójában hontalan – szerdai hírösszefoglalónk.

Megvédte Erdoğant egy kerekasztal-beszélgetésen a Századvég kutatási igazgatója

„Egy zsákutca, egy szégyen ez a kormánypropaganda” – mondta Balázs Péter volt külügyminiszter azon a kedd délutáni-esti, Állítsuk meg Brüsszelt? címet viselő, a Jövőképp Egyesület által jegyzett, az Európai Unió jövőjéről szóló budapesti pódiumbeszélgetésen. Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója a hivatalos kormányzati álláspontot képviselte. Szapáry György, a második Orbán-kormány washingtoni nagykövete nem volt hajlandó lapunknak interjút adni. (Budapest Beacon)

Eljárást indít Brüsszel a Lex CEU ellen

Az Európai Bizottság szerdán úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít a magyar kormány ellen a lex CEU miatt. A bizottság szerint a letelepedés és szolgáltatások szabadságával kapcsolatos EU-s szabályokat sérti a magyar törvény. A magyar kormány eddig azt mondta, hogy Brüsszel nem köthet bele a törvénybe, mert az kifejezetten az EU-n kívüli egyetemek engedélyezéséről szól, a bizottság azonban úgy látja, hogy azzal, hogy a kormány lehetetlen feltételeket szabott nagyon szűk határidő mellett a CEU-nak, általában sértette az EU-ban elvárható jogbiztonságot. (444)

Az Európai Bizottság tételesen cáfolta a nemzeti konzultációt.

Az Európai Bizottság összefoglalója ide kattintva magyarul is olvasható. (Europa.eu)

A néppártiak többsége is támadta Orbánt

Az Európai Parlamentben vitát tartottak a magyarországi helyzetről. A képviselők többsége, köztük a néppártiak nagy része is élesen kritizálta az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampányt, a CEU bezáratására és a civilek ellen hozott törvényt, és általában a magyar jogállam leépülését. Orbán Viktor is szót kért, ahogy tette ezt a korábbi hasonló viták idején. A miniszterelnök induláskor azt írta, hogy „elkél ma a magyar virtus”. Az Európai Bizottság részéről Frans Timmermans első alelnök szólalt fel. A biztosok szerda délelőtt tárgyaltak utoljára Magyarországról, és döntöttek a Lex CEU elleni eljárás megindításáról. Orbán óriásit sorosozott a vitát követő sajtótájékoztatón. (444, 444)

Holland EPP-képviselő: Orbán lett az európai értékek Attilája

Lambert van Nistelrooij, az Európai Néppárt holland kereszténydemokrata képviselője a magyarok ázsiai származására tett rasszista ízű utalással kritizálta a magyar miniszterelnököt az Euractiv-ban megjelent véleménycikkében. Úgy is mondhatnánk, Orbán lett az európai integráció és az európai értékek Attilája, aki semmi mást nem hagy maga és a hun hordája mögött, mint a társadalmi-gazdasági gyarapodás kihagyott lehetőségeit – írja. (444)

Fizetnie kell a Fidesznek a letagadott közleménye miatt

A Fidesz és az MTI is megsértette Juhász Péter jó hírnevét, amikor azt állította: az ellenzéki politikus részegen vagy bedrogozva plakátokat rongált. Az elsőfokú ítélet érdekessége: nem sikerült bizonyítani, hogy a kifogásolt közleményt valóban a Fidesz küldte a hírügynökségnek, mivel a párt ezt utólag letagadta, bizonyíték pedig nem maradt. A kormánypártnak így csak azért kell fizetnie, mert a honlapján közzétett egy MTI-hírt. A távirati irodának pedig azért, mert ellenőrizetlen forrásból dolgozott. (24.hu)

Magomed valójában hontalan

Magomed Daszajev, a jól menő Budapesten dolgozó üzletember képében tetszelgő csecsen férfi valójában hontalan – derült ki a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai röszkei kihelyezett ülésén. Kiszivárgott hírek szerint kapcsolatrendszere miatt szemmel tartja az Alkotmányvédelmi Hivatal, de megfigyelik a bevándorlásiak is, mivel adataik szerint egyetlen országnak sem polgára, és a hatóságok azt sem tudták megmondani, hogy pillanatnyilag milyen jogcímen tartózkodik Magyarországon. Egymás után adja be a különböző kérelmeket, és amíg azok elbírálására vár, maradhat. Magomed Daszajev múltja is rejtegethet még titkokat: régebben egyáltalán nem volt olyan oroszbarát, mint amilyennek most beállítja magát. Sőt. A rendőség még nem tett semmit a Komáromy Gergő ellenzéki aktivistát nyilvánosan megfenyegető férfival szemben, Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerint azért, mert még senki nem tett feljelentést. (Magyar Nemzet)

A kormány több magyar katonát küldene az Iszlám Állam ellen

A kormány javasolja a Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételét, egyúttal az iraki missziós létszám bővítését. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére – az Országgyűlés döntése nyomán – 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz. Az Országgyűlés által 2015-ben elfogadott javaslat egy maximum 150 – váltási időszakban 300 – katonából álló magyar kontingens iraki állomásoztatásáról szólt, 2017. december 31-ig tartó mandátummal. Az Országgyűlésnek szerdán benyújtott határozati javaslat szerint egy legfeljebb 200 – váltási időszakban 400 – fős, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingenst állomásoztatna az Iraki Köztársaság területén a Magyar Honvédség, a kontingens partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatokat látna el. (Index)

Megtapsolták a CÖF illegális tüntetésének felszámolását az EP előtt

„Stop Soros lobby” feliratú tábláikkal kiabáltak a CÖF-ösök Brüsszelben, ahol egy CEU-párti tüntetés is zajlott. A CÖF tüntetői feleannyian lehettek, mint a CEU mellettiek, a CÖF-ös tüntetésnek pedig végül a rendőrség vetett véget, mert nem jelentették be a demonstrációjukat. (Hvg.hu)

Mahagóni borítású vitorlásokat vesz a Balatonra a Magyar Honvédség

A Magyar Honvédéség 2017 januárjától elindította az elmúlt 26 év legnagyobb honvédelmi és haderő-fejlesztési programját Zrínyi 2026 néven, amelynek keretében hamarosan mahagóni beépítésű, szőnyegborítású vitorlásokat is vesz a Balatonra. (444)

Matolcsy unokatestvére és Matolcsy jobbkeze vették meg Magyarország negyedik legnagyobb bankjának harmadát

Mindig is lehetett sejteni, hogy az elképesztően drágán államosított, majd a veszteségeitől állami segítséggel megszabadított és reprivatizált MKB – a legutóbbi rangsor szerint a negyedik legnagyobb magyar bank – előbb-utóbb Matolcsy György környékén fog kikötni. Most ez hivatalosan is megtörtént – derült ki az MKB közleményéből. Szemerey Tamás – Matolcsy György unokatestvére – és Balog Ádám – Matolcsy György korábbi jobbkeze – ugyanis kivásárolták azt a strómangyanús indiai egyént, akit tavaly a látszat kedvéért „távol-keleti befektetőként” behoztak az üzletbe. (444)

A CEU rektorhelyettese szerint távozhat az egyetem Budapestről


(RTL Híradó)

Nulla a hozzáadott érték azokban az elemzésekben, amikért 150-200 milliót adtak a pénzünkből Matolcsy rokonának a Matolcsy-szervezetek

A részletekért kattintsanak! (444)

Ellenforradalmi emlékművet festett le egy tüntető a Fiumei úti Sírkertben

(ATV/Facebook)

Áder János kinevezte a Paks-ügyi minisztert

A köztársasági elnök szerdán kinevezte a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterré Süli Jánost. (444)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):