„Elnyomás van szellemi értelemben” – rádióinterjújában rendesen kiosztotta Orbán a Nyugatot

április 25, 2016

Orbán ViktorOrbán Viktor a Magyar Rádióban. Fotó: MTI

A pénteken a Kossuth Rádiónak nyilatkozó Orbán Viktor szerint menekültkérdésben a német és a magyar kormány ugyanazt vallja. A miniszterelnök szerint a magyar baloldal összeesküszik Brüsszellel. A kormányfő úgy látja: a Nyugat egy buborékban él.

A kormányfő szerint Németország nyíltan nem fogja elismerni, hogy osztja Magyarország véleményét, mivel a nyugati emberek nem annyira egyenesek, mint a magyarok. „Nyugaton más nyelvet beszélnek, mint nálunk, más természetű politikai nyelvet, ott egy indirekt, udvariaskodó, rejtett tartalmakat hordozó beszédmód van, a magyar politika nyelve pedig közvetlen, egyértelmű, világos, egyenes” – mondta.

„Ha megfejtjük […] azt, amit ők mondanak, a külső határvédelem fontossága, és így tovább, akkor megváltozott a német álláspont, ott is a külső határok megvédésének fontosságára helyezik a hangsúlyt” – fejtette ki a miniszterelnök.

Orbán azt mondta: Németország egyedül döntött arról, hogy beengedi a migránsokat Európába, ezért a döntés következményeit is neki kell viselnie.

Németország + Brüsszel + magyar baloldal + gazdasági bevándorlók = erőszaktevők, terroristák és a szuverenitás elvesztése

„Magyarország ebben a döntésben nem vett részt, mi elleneztük volna, ha lett volna egy demokratikus eljárás, meg is akadályoztuk volna, erre nem adtak lehetőséget, most nem kérhetik tőlünk, hogy az ő döntésüknek a következményét mi viseljük, sőt a döntésükből fakadó problémákat – terrorizmus, erőszak, az európai kultúra veszélyeztetettsége – mi importáljuk ide önként Magyarországra. Miért is tennénk?” – fogalmazott Orbán.

Hogy még rosszabb legyen a helyzet, Brüsszel rá akarja kényszeríteni a kvótarendszert az egész EU-ra – mondta a miniszterelnök.

„Magyarországon egyébként a baloldal pontosan a brüsszeli álláspontot képviseli. Ha nem tudjuk őket megállítani egy népszavazással, akkor bizony előfordulhat, hogy nem Magyarországon fogják megmondani, hogy mi kikkel éljünk együtt. Szerintem ez a nemzeti függetlenségnek, szuverenitásnak és önállóságnak a lábbal tiprása lenne, ezért meg kell állítani egy népszavazással” – folytatta Orbán.

Ezután a kormányfő azzal vádolta a magyar baloldalt, miszerint összeesküszik Brüsszellel, hogy az EU demográfiai problémájának és munkaerőhiányának megoldására embereket hozzon Európába. Orbán szerint a munkaerőhiányt úgy kell megoldani, hogy a fiatal európaiaknak kell munkát adni, nem pedig a „kívülről jövő, más kultúrából érkező, együttélési problémákat okozó, terrorveszélyt növelő migránsokat” kell befogadni.

A kormányfő – ha jól értjük – nem tartja magát rasszistának

„Amit most elmondtam Önnek és a magyar fülnek természetesnek hangzik, rasszizmusnak minősül Nyugaton” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ez Magyarországon normális dolog, mert szerinte „itt tízből kilenc ember ezt gondolja, ez az élet rendje, de Nyugaton ezt önzésnek tekintik, szolidaritáshiánynak tekintik, embertelenségnek tekintik”.

Orbán szerint a Nyugat egyszerűen nem érti, hogy a magyarok miért kivételeznének saját gyerekeikkel. „A Nyugat egy […] a saját élettől eltávolodott eszméiből felépített buborékban él, és ami ebben a valóságban nem létező, de az ő fejében ott lévő szép új világtól eltér, a legdurvább jelzők illeti Európában” – mondta.

A miniszterelnök hozzátette, a nyugatiak nem beszélnek annyira egyenesen, mint ahogy ő, vagy a V4-ek vezetői.

Orbán szerint Nyugaton „elnyomás van szellemi értelemben”. Aki a főáramtól eltérő kategóriákat, nyelvezeteket, értékeket használ, másnap ledorongolják a sajtóban – mondta a miniszterelnök.