Emberi ürülék okozta a balatoni úszóversenyen a tömeges megbetegedést

június 27, 2014

balaton-e1403911197550

Emberi ürülékből származott az a vírus, ami miatt mintegy százan betegedtek meg Balatonfüreden a Magyar Úszás Napja után szombaton – jelentette be Paller Judit Országos Tisztifőorvos. Elmondta ugyanakkor, hogy a víz minősége továbbra is kiváló.

A vírus vagy illegális szennyvízzel, vagy egy az eseményen résztvevő, már fertőzött úszótól kerülhetett a vízbe, mondta el Paller, bár hozzátette, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal tesztje még folyamatban van, annak eredménye későbbre várható.

Mintegy 3.500 úszó vett részt az évente megrendezésre kerülő eseményen. A kórházba került amatőr és profi versenyzők között volt Risztov Éva olimpiai bajnok és Gyurta Gergely Európa kupa győztes is. Risztovot kedden hazaengedték a kórházból.

Paller hangsúlyozta, hogy a fertőzés kirobbanása nem hozható kapcsolatba azzal a korábbi esettel, amely során több ezer hal pusztult el a tóban.

A Balaton körüli más településekről és strandokról nem jelentettek hasonló megbetegedéseket, mondta el Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

Hivatkozás:

http://propeller.hu/itthon/2947721-szar-ugy-megvan-mitol-betegedtek

http://444.hu/2014/06/24/kivalo-a-balaton-vize/