Fegyelmit kaptak a járdafestésért előállító rendőrök

december 13, 2016

Fotó: MKKP

Fegyelmit kaptak a Kétfarkú Kutyapárt passzivistáit előállító pécsi rendőrök.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) passzivistái Kovács Gergely pártelnök vezetésével arra vállalkoztak, hogy számos fővárosi, és más vidéki helyszínek után Pécsett is megpróbálják szebbé varázsolni az utcát.

A passzivisták korábban még Facebook-csoportot is indítottak „Négyszín” elnevezéssel – utalva ezzel az egységes arculatra.

A baranyai megyeszékhelyen a közterület-szépítő akció vége az lett, hogy Kovácsot bevitték a rendőrök, a pécsi önkormányzat – pontosabban annak városüzemeltető cége, a Biokom Nonprofit Kft., melynek egyébként az egyik munkatársa jelentette be a rendőrségen, hogy festegetnek a passzivisták – pedig csütörtökön lemosta a Ferencesek utcáján a járdát.

Ilyen volt, ilyen lett. Önöknek is tetszik a Biokom munkája? Fotó: Mátrai István/Facebook

Kovácsék panaszt tettek az intézkedés ellen, a bama.hu pedig most azt írja: fegyelmit kapott két, az esetnél intézkedő járőr.

A Pécsi Rendőrkapitányság az alábbi közleményt adta ki:

A rendőri intézkedéssel szembeni panaszt a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője közigazgatási hatósági eljárásban elbírálta, és a rendőri intézkedés szakszerűtlensége miatt két rendőrrel szemben fegyelmi eljárást rendelt el.

Érdemes megnézni a helyszínen készített videót, mely feltehetően hozzájárult a szakszerűtlenség megállapíthatóságához:


Forrás: MKKP/Facebook

A Magyar Helsinki Bizottság korábban jelezte: a járda lefestése nem jogellenes cselekedet. Egy budapesti eset után rongálás miatt indult eljárás a festegetők ellen, a jogvédőszervezet szerint viszont „a rongálás elkövetésének feltétele, hogy valaki más tulajdonában kárt okozzon. Az pedig józan ésszel belátható, hogy a töredezett járda festése kárt senkinek nem okoz. Állagsérelemmel nem jár, a járda funkcionális használhatóságát nem rontja, így semmilyen helyreállítás nem indokolt festés miatt. Már persze azon kívül, ami a festés nélkül is szükséges lenne: a szétment és ezért balesetveszélyes járdát meg kell javítani”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):