Fejenként hétszázezerért utaznak a magyar politikusok Rióba

augusztus 3, 2016

Rio 2016Az úszó- és a vízilabdaversenyeknek helyet adó Olimpiai Uszoda a Rio de Janeiró-i Olimpiai Parkban. Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt

Fejenként átlagosan hétszázezer forintért látogatnak ki az olimpiára a magyar politikusok, a költségeket pedig nagyrészt a Magyar Olimpiai Bizottság állja.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) állja több politikus riói útját, ami fejenként átlagosan mintegy hétszázezer forintba kerül – írja keddi számában a Blikk.

Orbán Viktor kormányfő és Áder János köztársasági elnök útiköltségét a magyar állam fizeti, Balog Zoltán emberminiszter, Szene­czey Balázs főpolgármester-helyettes és három államtitkár utazását pedig a MOB finanszírozza. A hat állami vezető 4,2 millió forintjába kerül a szervezetnek. A leghosszabb ideig Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár lesz távol, ő tizenkét éjszakát tölt majd a brazil nagyvárosban.

Áder és Orbán plusz egy-egy fővel vesz részt az olimpián – a lapnak nyilatkozó protokollszakértő szerint teljesen megszokott, hogy az államfő és a miniszterelnök utazási költségeit az állam fizeti, hiszen az országot képviselik – ők a lap szerint a magyar nagykövetség szállásán alszanak majd. A „vendégek” utazását nem a MOB fizeti.

A miniszterelnök az olimpia végére repül ki Brazíliába, hogy a kajak-kenu utolsó versenynapját és a vízilabda helyosztóit is megnézze, valamint részt vegyen a záróünnepségen. Magyarországot az olimpia megnyitóján Áder János képviseli.

Az egyik utazási iroda közel egymillió forintért kínál olyan utat, amiben benne van a repülőjegy, a repülőtéri transzfer és hat éjszaka egy háromcsillagos hotel kétágyas szobájában, reggelivel. Ez a költség azonban nem tartalmazza a nagyjából 130 ezer forintos reptéri illetéket, a kinti biztosítást (baleset, betegség, poggyász) és a sportesemények belépődíját sem – hívja föl a figyelmet az orgánum.