Fekete-Győr „most már nem így csinálná”: Regensburgban mutatkozott be a Momentum – ez történt a hétvégén

december 18, 2017

Az eső legyőzte Orbán ellenzékét – ez történt a hosszú hétvégén

A legfontosabb hétvégi hírek röviden, egy helyen.

Fekete-Győr „most már nem így csinálná” – Regensburgban mutatkozott be a Momentum

Egy regensburgi étteremben mutatkozott be szombaton a Momentum müncheni alapszervezete. Jilling Balázs alelnök szerint összejön a népszavazáshoz szükséges legalább kétszázezer aláírás. Ugyanő két okból is bírálta Fekete-Győr András pártelnököt. Bár egy javaslat szerint a Momentumnak a választási kampányra árnyékkormányt kellene fölállítania, még az sem biztos, hogy miniszterelnök-jelöltje lesz a pártnak. (Budapest Beacon)

A szeptemberben lemondott polgármester nyerte az időközi őcsényi polgármester-választást

Az érvényes szavazatok 57,87 százalékával a független Fülöp János, a szeptemberben lemondott polgármester nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Tolna megyei Őcsényben. Kozma Zoltánné alpolgármester, a Fülöp lemondásához vezető falugyűlés spiritusz rektora 20,82 százalékkal lett második. (Budapest Beacon)

Elfogták az őcsényi panziós kocsijának kerekét kiszúró embert

Elfogták az őcsényi panziótulajdonos, Fenyvesi Zoltán kocsijának kerekét a fönt említett falugyűlés utáni éjszaka kiszúró férfit. Az elkövető beismerő vallomást tett, és a rendőrség a kerék kiszúrásához használt kést is megtalálta. (444)

A Jobbik visszaadta Simicska két cégének az 1019 plakáthelyet

Részletek itt. (444)

Mészáros Péter elismerte az állambiztonsággal fönntartott kapcsolatát

Mészáros Péter egykori MDF-es országgyűlési képviselő, Budafok díszpolgára elismerte, hogy a rendszerváltást közvetlenül megelőző években kapcsolatban állt az állambiztonsággal, de utólag is úgy gondolja, hogy erkölcstelenséget nem követett el. Abban azonban úgy gondolja, hibázott, hogy 1990 után nem állt ki az üggyel a nyilvánosság elé. (Index)

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János államfő, aki ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: megújult Elobolygonk.hu honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd. (MTI)

Semjén Zsolt nagyot ment a KDNP szombati budapesti választmányi ülésén

A miniszterelnök-helyettes szerint „Brüsszel kettős bűne miatt” veszélyben van a keresztény civilizáció. Kifejtette: az egyház-, család- és nemzetellenesség tudatosan rombolja a keresztény értékeket. Semjén Zsolt a jakobinus, kommunista, liberális és 1968-as ideológiákat mind a szabadkőműves hagyományokra vezette vissza, elítélve a kereszténység relativizálását. A demográfiai vákuum okaként jelölte meg a család tudatos rombolását, az anyaság „zárójelbe tételét”, a férfi és nő házasságának megkérdőjelezését. Semjén a belpolitikáról szólva örök tanulságnak nevezte, hogy az nyeri a választást, aki egyben van. A politikus egy tál skorpióhoz hasonlította a baloldalt, ahol a szereplők marják egymást, hiányzik „az emberi minőség”, és ezért nem képesek életképes szövetségre. Satöbbi. (MTI)

Kövér László is nagyot ment a KDNP szombati budapesti választmányi ülésén

A házelnök szerint a tavaszi választáson Európa sorsa is eldőlhet. A tét az, hogy Magyarország magyar ország tud-e maradni. A Fidesz választmányi elnöke azt mondta: a kötelezettségszegési eljárások tucatjaiból világossá vált, hogy világhatalmi küzdelem zajlik a felhatalmazás nélküli, a nemzetállamok jelentős részénél nagyobb gazdasági erővel bíró informális hatalmak és a szuverén nemzetek között. A nemzetállami demokratikus döntéshozatal mára gátja lett a profitmaximalizáló törekvéseknek, ezért a nemzetállamokat maga alá akarja rendelni: vagy úgy, hogy megvásárolnak és kinevelnek politikusokat – erről szól az Európai Parlament Soros-listája –, vagy egy transznacionális struktúra felépítésével, a brüsszeli központ megerősítésével a tagállamok rovására – fogalmazott Kövér László. Ezekben a küzdelmekben ugyanúgy helyt kell állni, mintha valami sorsdöntő csatában vennénk részt, ami ismét eldönti az európai civilizáció sorsát, ahogy a török háborúk idején. „Hogy mi a fészkes fenének áldoztuk fel magunkat, azt nem egészen értem, nyugodtan átengedhettük volna Bécsig a törököket, úgy sem lennénk rosszabb helyzetben” – jegyezte meg. A házelnök jelezte: jelenleg nem érzi, hogy egy olyan, nem politizáló, de közéleti szerepet vállaló keresztény értelmiség sorakozna fel a hátuk mögött „kivont kardokkal és előreszegezett dárdákkal”, mint amilyenre szükség van a társadalmi küzdelmekben. (MTI)

A pécsi után a debreceni képviselő-testület is el akar fogadni egy nyilatkozatot Soros ellen. De lehet, hogy nem

Debrecenben is „Soros-kampányközpontnak” bélyegezhetik a Nyílt Társadalom Alapítvány pályázatán pénzt nyerő helyi civileket. Kedden, rendkívüli ülésen szavazhatnak egy, a pécsihez hasonló nyilatkozatról a debreceni fideszes képviselők. Papp László debreceni polgármester sajtófőnöke ugyanakkor azt mondta: nincs olyan szándék, hogy kedden a pécsihez hasonló nyilatkozatot fogadjanak el. (Szabadpecs.hu)

Brüsszelben puszilkodott Jean-Claude Juncker és Orbán Viktor

Korábban Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója egy sorosozásba beleszőtte, hogy az Európai Bizottság elnöke Soros Györggyel puszilkodott. (444)

Elhunyt Fábián Juli

Életének harmincnyolcadik évében, a rákkal folytatott hosszú, nehéz közelem után szombaton Budapesten elhunyt Fábián Juli jazzénekesnő, zeneszerző, szövegíró. (Budapest Beacon, MTI)

A német Arte Tv félórás riportfilmet készített a Kétfarkúról

„Elveszik a munkánkat a politikusok, mert sokszor sokkal viccesebbek mint mi. Ezért azt gondoltuk, hogy mi meg elvesszük az ő munkájukat és politikusok leszünk” – mondja a Humorral Orbán ellen című félórás film elején Kovács Gergely pártelnök. (Ketfarkukutya.com)

A cukulást zárójelbe téve öt-tíz évvel ezelőtti önmagát hozta a Jobbik Debrecenben

Egyedül a 2014-ben a Soát tagadó Ágoston Tibor, a Jobbik önkormányzati képviselője nem támogatta egy hátrányos helyzetű, vélhetően cigány fiatal továbbtanulását. Az újnyilas politikus azt javasolta: a gyereknek hozzanak létre Rostás Winnetou néven egy felzárkóztató programot. (RTL Klub)

Vizsgálatot indít a debreceni eset ügyében a Jobbik

Bár a Jobbik először egy cinikus félmondattal próbálta lezárni a fönti ügyet, a párt vasárnapra bekeményített. Kőszeghy Ábel, a párt debreceni frakcióvezetője közleményében azt írta: „A döntéséhez fűzött megjegyzését – amely a közgyűlésen elhangzott –, elfogadhatatlannak tartjuk, azzal a többi debreceni jobbikos képviselő nem tud és nem is kíván azonosulni. A debreceni Jobbik belső vizsgálatot indít Ágoston Tibor közgyűlésen elhangzott kijelentései kapcsán. Az eljárásnak következménye lesz.” (RTL Klub, 444)

Repülőgépeket vesz a hadseregnek a kormány

Bár Szijjártó Péter külügyminiszter saját állítása szerint nem tud róla, a kormány két Airbus A319-es utasszállítóból átalakított szállítógépet vásárol a hadseregnek. (Mno.hu)

Bejglit vitt a pécsi Fidelitas a civilek ételosztására, aztán óva intett mindenkit a Soros-féle gulyáslevestől

Részletek itt. (444)

Nem a szerződött cég munkatársaival, hanem közmunkásokkal dolgoztat az önkormányzat

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisar kilencvenkétmillió forintnyi európai uniós pénzt nyert óvodaépítésre évekkel ezelőtt. A régi épület bontására az építési vállalkozó emberei helyett a helyi közmunkásokat vonultatták föl. (Hír Tv)

Előzetes letartóztatásba helyezték Simonka Csabát

A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte Simonka Csabát, az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét, akit zsarolás, ügyvédi visszaélés, közokirat-hamisítás és kábítószer kereskedelem miatt vettek őrizetbe pénteken. Az MSZP az őrizetbevétel után azonnal fölfüggesztette Simonka párttagságát. (444)

Budapesten kívül a választópolgárok kevesebb mint felének van érettségije

Tavaly a választópolgárok ötvenöt százaléka rendelkezett minimum érettségivel Magyarországon. Bár összességében a felnőtt lakosság több mint fele befejezte a középiskolát, ez megyénként nézve már nem igaz. A tizenkilenc megyénből 11-ben a felnőtt népesség többségének nincs középfokú végzettsége. Az országos átlagot Budapest húzza föl fél fölé: a fővárosban a választópolgárok 76,4 százalékának van érettségije. (G7.24.hu)

Harci járművel őrzi a TEK a karácsonyi vásárt

A Vörösmarty téri karácsonyi vásárt a Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélos harci járművel védi. Hasonló jármű áll a Szent István-bazilikánál is. (Atv.hu)