Felcsúton és Pesten is tüntettek, találtak helyet a Horthy-szobornak – ez történt a hétvégén

május 22, 2017

Pár éven belül 370 ezer ember hagyhatja el Magyarországot, Felcsúton és Budapesten is tüntettek, nyert a Fidesz a gyulai időközin, Orbán a fehérorosz diktátorral is találkozik Szerbiában, a CEU és a magyar oktatás elleni kormányzati hadjáratról ír az egyik legbefolyásosabb amerikai magazin, nagy nehezen mégis felállították a Horthy-szobrot, Alföldi Róbert szerint a civilek üldözése aljas és gyáva arrogancia, kinyírhatják a Budapest Parkot – hétvégi hírösszefoglalónk.

Pár éven belül 370 ezer ember hagyhatja el Magyarországot

Miközben évek óta komoly gondot okoz a magyar gazdaságnak az elvándorlás, a külföldi munkavállalás családokat szakít szét, egy most publikált nagyszabású kutatás szerint a folyamat nem ért véget. A fiatalok és a középkorúak jelentős hányada elvágyódik Magyarországról, sokan már szervezik is külföldre költözésüket. Ha terveiket valóra váltják, pár éven belül további 370 ezer ember hagyhatja el az országot. Összevetésképpen: ennyien laknak a Budapest utáni két legnagyobb városban, Debrecenben és Szegeden. Még ennél is ijesztőbb azoknak a száma, akik álmodoznak a költözésről: a 18–40-es korosztályból minden harmadik ember elgondolkodott már azon, hogy más országban folytatja az életét. (Magyar Nemzet)

Gyulán nem úgy tűnik, hogy repedések lennének a Nemzeti Együttműködés Rendszerén: jelentős kormánypárti győzelem az időközin

Kiss Szabolcs, a kormánypártok jelöltje az érvényes szavazatok 56,25 százalékával nyerte a vasárnapi időközi önkormányzati választást Gyula 8. választókerületében. A Gyulai Városbarátok Körének a jelentősebb demokrata erők által támogatott jelöltje 39,65 százalékkal lett második. (Budapest Beacon)

„Szarrá lopják ezt az országot”

Néhány százan tüntettek szombat délután Felcsúton Vágó Gábor felhívására a korrupció ellen, míg a Kétfarkú Kutyapárt felhívására mellette. A résztvevők minden helyi nevezetességet megtekintettek, a Pancho Aréna, Orbán Viktor háza, a polgármesteri hivatal, a vasútállomás, a Mészáros és Mészáros Kft. telephelye és Mészáros Lőrinc birtoka sem maradt ki. A polgármester apró meglepetéssel is készült a tüntetőknek. (Budapest Beacon)

Európa vagy Gorbánia? – nem állnak meg a kormányellenes tüntetők

Ezrek vonultak utcára vasárnap este, hogy kiálljanak a CEU és a civil szervezetek mellett, és ismét kimondják: elegük van a kormányból. A menet a Műegyetemről indult a Kossuth térre, ahol beszédekkel és sziporkázó poénokkal várták a műsorvezetők a tüntetőket. Az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közöljük testvérlapunk, az Abcúg írását. (Budapest Beacon)

Orbán a fehérorosz diktátorral is találkozik Szerbiában

A magyar kormány nem dicsekedett el azzal, hogy hamarosan szerb-fehérorosz-magyar háromoldalú találkozóra kerül sor Szabadkán és Újvidéken, de a dolog mégis kiderült, ugyanis Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök Pekingben bejelentette a tervezett tárgyalást. A találkozón Vučić és Orbán mellett Európa utolsó igazi diktátorának tartott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök vesz majd részt. (444)

Nagy nehezen mégis felállították a Horthy-szobrot

Szobrot állítottak Horthy Miklósnak a Fejér megyei Kálozon, a Zichy-Széchenyi-kastély parkjában szombaton. A szoborállításra azért kerülhetett sor, mert a park magánterület. A Magyarország egykori kormányzóját ábrázoló mellszobrot a kastély tulajdonosa fogadta be. Eredetileg a szobrot a szintén Fejér megyei Perkátán szerették volna felállítani, ám ott a helyiek tiltakozása miatt az önkormányzat visszavonta korábbi engedélyét. (Index)

A CEU és a magyar oktatás elleni kormányzati hadjáratról ír az egyik legbefolyásosabb amerikai magazin

Az egyik legbefolyásosabb amerikai értelmiségi magazin, a The New York Review of Books hosszú cikket közölt Magyarországról, egészen pontosan az Orbán-kormány CEU elleni hadjáratáról. A lap hosszan ír arról, hogy Orbán kormánya nemcsak a Soros György által alapított CEU-t akarja ellehetetleníteni, de a szabad és minőségi oktatáshoz és összességében a tudományhoz való hozzáállása is minimum vitás. Ennek igazolására a cikk példának hozza fel azt is, hogy Orbánékat a CEU-val kapcsolatban a rengeteg neves tudós és Nobel-díjas kutató kritikája sem tudta elgondolkodtatni. (444)

Alföldi Róbert szerint a civilek üldözése „aljas és gyáva arrogancia”

Már száznál is többen osztották meg a Facebookon Alföldi Róbert rendező felhívását, amelyben a civilek melletti kiállásra buzdítja a polgárokat, szerinte ugyanis a civilek „azok a honfitársaink, akik emberségből, bátorságból, valódi emberi felelősségből, keresztényi értelemben is vett szeretetből teszik helyettünk is azt, amit igazán mindannyiunknak meg kellene tenni egymásért”. Éppen ezért úgy véli, hogy „aljas és gyáva arrogancia” a hatalom részéről a civileket „nemtelen és hazug vádakkal” üldözni és ellehetetleníteni. Felhívásában mindenkit arra buzdít, hogy írja alá a civilek melletti petíciót, így tiltakozva a civileket külföldi ügynöknek bélyegző törvény elfogadása ellen. (444)

Kinyírhatják a Budapest Parkot

Amikor tíz év után a nagy tiltakozások ellenéra bezárták a Zöld Pardont, azt ígérték, hogy közpark lesz a helyén országzászlóval. Végül csak parkoló lett belőle. Akkor a szomszédokra és a környékbeli cégek panaszaira hivatkoztak. Most a Budapest Parknál ilyen panaszok nincsenek, mégis bezárhatják a népszerű szórakozóhelyet. Közparkot ezúttal nem ígér senki, rögtön parkoló lehet a helyén. (Index)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):