Felfedték Orbán titokzatos svájci útjainak részleteit – ez történt a hétvégén

november 20, 2017

Az eső legyőzte Orbán ellenzékét – ez történt a hosszú hétvégén

A legfontosabb hétvégi hírek röviden, egy helyen.

„Akár sikerül a NER keretein belül hatalomra jutni, akár nem, aki ezt megpróbálja, meg fogja bánni”

Százhat mini közvélemény-kutatást tervez a Közös Ország Mozgalom az ország százhat egyéni választókerületében abból a célból, hogy kiválasszák a fideszes jelölt legesélyesebb kihívóját – jelentette be Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom alapítója a szervezet szombat délutáni választási nagygyűlésén. A rendezvényen a szabad versenyes kapitalizmus mind a kishantosi Ács Sándorné, mind A Város Mindenkié aktivistái részéről kapott jó néhány gyomrost. Mellár Tamás szerint meg kellene fontolni a képviselők visszahívásának lehetőségét, míg Kész Zoltán úgy beszélt a Jobbikról, mint amely egy párt a sok közül. Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP, a DK, az Együtt és a PM heteken belül meg fog állapodni. (Budapest Beacon)

Zsidaiék rázárták az éttermüket a bent tüntető Gulyás Mártonékra

A Közös Ország Mozgalom és a Város Mindenkié csoport aktivistái vasárnap délben felmentek a Várba, és ott transzparensekkel felszerelkezve benyomultak a Pest – Buda nevű étterembe. Az éttermet és a hozzá tartozó szállodát Zsidai Roy és családja üzemelteti, és az utóbbi hónapokban az derült ki, hogy rendkívül olcsón bérlik hozzá az ingatlanokat az I. kerületi önkormányzattól. Az I. kerület egyébként is hajlamos az önkormányzati vezetőkhöz közel álló személyeknek olcsón adni bérleményeket a Várban. (444)

Orbán Viktor svájci útjai

Elárulta a Híradónak Orbán Viktor sajtófőnöke, mit csinált a miniszterelnök azokon a hivatalos svájci utakon, amelyekről nem minden esetben tájékoztatták a nyilvánosságot. Eszerint Orbán Viktor például a kazah miniszterelnökkel, illetve a nemzeti olimpiai bizottsággal is tárgyalt. Azt a Hír TV tudta meg korábban, hogy a miniszterelnök 2014 óta ötször is járt Svájcban. Az Együtt szerint a miniszterelnök titokban tart megbeszéléseket. (RTL)

„Kedves Péter! Boldogabbak lennénk, ha akkor telefonáltál volna, mikor az állam elvett 11 milliót az itteniektől”

Drávaszerdahely polgármestere egyenesen Szijjártónak címezte a nemzeti konzultáció telefonkampányáról a véleményét. Németh Szilárd szerint Drávaszerdahely polgármestere azért szólta le Szijjártó telefonos kampányát, mert migránsokat akar a településre engedni. (444, 444)

A héten kerül a „Soros-hálózatról” szóló jelentés a parlamenti bizottság elé

Titkosszolgálati jelentés kerül az amúgy nem létező, a kormány által „Soros-hálózatnak” becézett csoport tagjairól a Nemzetbiztonsági Bizottság elé. (Budapest Beacon)

Pingpongozott a Magyar Nemzet kérdéseivel a BÉT és az MNB

Hiába vonatkoznak szigorú szabályok a tőzsdei cégekre Magyarországon, úgy tűnik, Tállai András fideszes képviselőnek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőjének akciója (a Mol-nál elérte egy mezőkövesdi benzinkút árainak csökkentését) kívül esik a felügyeletek hatáskörén. (Magyar Nemzet)

Az államtitkár barátja nyert a közbeszerzésen

Az oktatási államtitkár volt cégtársa és barátja fejleszti állami milliárdokért a felsőoktatási és a közoktatási elektronikus naplókat és tanulmányi rendszereket – derítette ki az LMP társelnöke. Hadházy Ákos szerint mindezt meghívásos közbeszerzéseken, egyedüli résztvevőként nyerte el a cég, amelynek tulajdonosával 14 éven át volt közös cége Palkovics Lászlónak. Az államtitkár szerint ha valaki szabálytalanságot lát, tegyen feljelentést. (RTL)

Magyar Idők: Péntekre idézte be Dobrev Klárát a NAV

Napok óta az idézésről cikkeznek, de az Altus vezetője nem kapott még értesítést. (444)

Ingyen dolgoztatta a diákokat a polgármester

Saját éttermeiben ingyen dolgoztatta a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe belépett polgármestere, aki húsz éven át az iskola igazgatója is volt. Az egyébként kiváló vendéglátós hírében álló Bóta József szerint renitens tanulók bosszújáról van szó. (Magyar Nemzet)

Több mint ezer menekültet fogadott be idén Magyarország

Miközben dübörög a kormány menekültellenes kommunikációja. (444)

Masszázsra és Oravecz Nóra találkozóra költötték az uniós felzárkóztatási támogatást Gávavencsellőn

A szabolcsi Gávavencsellőn egészen furcsán használták fel az Európai Unió társadalmi felzárkóztatásra adott pénzét. A szegregáció felszámolására kapott 135 millió forintos támogatásból költöttek masszázsra, léleksimogató beszélgetésekre, életkedv-előadásra, biorezonancia mérésre és farsangi bulira. (Index, Hír TV)

Pulykapénz a fogorvosoknak

Egyszeri, de nagyobb támogatással csendesítené le a kormány a közellátásban dolgozó fogorvosokat, akik egyre hevesebben tiltakoznak a finanszírozási rendszer hibái ellen. (Népszava)

Minden brüsszeli lehetőséget kihasznál a kormány az ukrán oktatási törvény ellen

Az Európai Unió több szervezetét is megkereste a magyar kormány az ukrán oktatási törvény körüli vita rendezése érdekében, mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton. (444, MTI)

Internacionálénak hallotta az Örömódát az MTI Gyurcsányék programbemutatóján

Később javították a hibát. (444, MTI)

Távozik a pannonhalmi apátság éléről Várszegi Asztrik

27 év után távozik a Pannonhalmi Apátság éléről Várszegi Asztrik főapát. A bencés kolostor szerzetesei januárban választhatnak új vezetőt maguknak. Pannonhalmán működik az ország egyik legfontosabb egyházi középiskolája is. Ez az ország legrégebbi apátsága, 966-ban alapították. Várszegi a kvótanépszavazás idején felemelte hangját a menekültek ellen hergelő propagandával szemben, és az indulatok helyett inkább gondolkodásra buzdította az embereket. (444)