A Fidesz a 2018-as választás főpróbájának szánja kvótareferendumot

szeptember 6, 2016

nsz3

Mindent belead a Fidesz – már ami a népszavazási kampányt illeti. A Magyar Hírlap szerint a kormánypárt számára az október 2-i referendum a 2018-as országgyűlési választás főpróbája.

Minden belead a Fidesz a népszavazási kampányba – írja a Magyar Hírlap. Szerdától Balatonfüreden tart többnapos ülést a frakció, szombaton pedig a kötcsei találkozót is megrendezik. A következő hetekben választási fórumokat tartanak, a kormány tagjai pedig az országot járják majd.

Mind a 106 egyéni választókerületet vezető politikus vizsgázik, a következő hetek munkáján akár egyéni országgyűlési jelöltek választási indulása is múlhat. A lap szerint a Fidesz új kampányelemeket is bevet, ám hogy mik ezek, az egyelőre titok.

A Magyar Hírlapnak név nélkül nyilatkozó választókerületi elnök szerint „a mostani felmérések szerint ötven százalék felett lesz a részvétel, csakhogy a referendum nem ezen, hanem az érvényes szavazatokon múlik majd. Tehát aki elmegy, annak érvényesen is kell majd szavaznia”.

A népszavazás kampányfőnöke Gyürk András, aki a 2018-as választási felkészülésért is felelős. Gyürk Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert kérte föl, hogy a budapesti kampányokat irányítsa, továbbá Szita Károly kaposvári polgármesterrel közösen ő koordinálja a Városok és falvak a kényszer-betelepítés ellen elnevezésű önkormányzati mozgalmat is. A Fidesz kommunikációs igazgatói posztját Hidvéghi Balázs tölti be. – írta meg korábban a Magyar Idők.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):