A Fidesz leszavazta a Jobbik alkotmánymódosítását

november 21, 2016

Orbán ViktorA Jobbik így tiltakozott két héttel ezelőtt. Fotó: MTI

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága nem vette napirendre, és így a plenáris ülésig sem jutott el a Jobbik alkotmánymódosítása.

Nem vette napirendre a parlament igazságügyi bizottsága a Jobbik alkotmánymódosítását, amely egy mondat kivételével szó szerint megegyezik Orbán Viktor korábbi verziójával. A javaslatot nyolc kormánypárti nemmel utasította el a parlament igazságügyi bizottsága, így az az Országgyűlés plenáris üléséig sem jutott el – számolt be az Index.

A fideszes Vas Imre azzal indokolta a javaslat elutasítását, hogy a Jobbiknak nem sikerült pontosan megfogalmazni a letelepedési kötvényről szóló mondatot.

A Fidesz és a Jobbik csatája hetek óta tart a kvóta elutasításáról szóló alkotmánymódosításról. A kvótanépszavazás után maga Orbán Viktor nyújtotta be a hetedik alkotmánymódosítást, de Vona Gábor elnök a javaslat elfogadásának feltételeként a letelepedési kötvénybiznisz felszámolását nevezte meg. A kabinet erre úgy reagált, hogy nem enged a zsarolásnak, közben viszont a Fidesz vezető politikusai világossá tették, miszerint a letelepedési kötvényt kivezetik, a Jobbik azonban nem írta alá a biankóba a dolgot, így végül nem szavazták meg a miniszterelnök javaslatát.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):