A Fidesz Simicskára mutogat, de az OLAF-jelentésben vastag betűkkel szedték Tiborcz István nevét – ez történt pénteken

február 10, 2018

Folytatódik a Marton-gate, a szcientológusokat pedig negyvenmillióra büntették – ez történt pénteken

A legfontosabb pénteki hírek röviden, egy helyen.

Tállai az Indexnek: Maga egy reménytelen helyzetben lévő ellenzéki médiát képvisel

A szaros út átadóünnepsége után próbálta szóra bírni Tállai Andrást az Index, kevés sikerrel. A NAV-elnök ahelyett, hogy válaszolt volna arra a kérdésre,hogy tetszik neki a frissen avatott út, visszakérdezett: honnan jöttek. Majd az alábbi párbeszéd zajlott le:

  • „az Index-től.
  • Gratulálok.
  • Mihez?
  • Maga egy reménytelen helyzetben lévő ellenzéki médiát képviseli, ugye?
  • Nem, én az olvasókat képviselem.
  • Az ellenzéket képviseli.
  • Az olvasókat képviselem, továbbra is.
  • Simicska úr írta a kérdéseit, Simicska úr, egyenesen? Válaszoljon neki, jó?” (444, Index)

Oligarchák embere szerezte meg az Almásy-kastélyt

Trükkös módszerrel játszotta át az állami vagyonkezelő a felsőpetényi Almásy-kastélyt egy NER-lovagnak. A szerencsés 15+5 évre bérelheti a csinos kis kúriát, fillérekért. (HírTV)

A gazdaságot három, a jogállamot tíz, az erkölcsi kárt lehet, hogy száz év helyreállítani – interjú Bokros Lajossal

A társadalomnak fel kell ismernie azt, hogy mind a jólét, mind a társadalmi szolidaritás, mind pedig a társadalom erkölcsi minősége súlyosan károsodott a Fidesz uralmának eredményeképpen: ennek minden nap tanúbizonyságát adják azzal, hogy „hazugsággal kampányolnak, és mérgezik szakmányban a szíveket és a lelkeket” – mondja Bokros Lajos. (Budapest Beacon)

Honnan jön a gáz? Nem tudnak a románok arról, amiről Orbán beszél

A részletekért kattintsanak! (Magyar Nemzet)

Garancsi új cége szállítja a vasúti jegybevételeket

Egyedüli ajánlattevőként, a becsült nettó 290 millió forint helyett 466 millióért Garancsi István cége, a G4S Készpénzlogisztikai Kft. szállíthatja egy évig a vasúti pénztárak bevételeit, a szerződés további egy évvel meghosszabbítható. (Napi.hu)

Karácsony, Molnár, Hiller az MSZP országos listájának élén

A választmány által elfogadott névsorról lemaradt Fodor Gábor. (444)

24.hu: Lázár János nem mondott igazat az Elios OLAF-jelentéséről

Lázár János szerint nincs szó bűnszervezetről az OLAF-jelentésben, legalábbis ezt mondta a Hír TV-nek a miniszterelnökséget vezető miniszter, csakhogy a dokumentumban szerepel az alábbi mondat: „A magyar törvények szerint ez a Büntető Törvénykönyv költségvetési csalás pontjának és dokumentum hamisításának felel meg. Lehetséges, hogy megfelel a bűnszervezetben részvételnek is (321-es paragrafus), érdemes ezt is megfontolni.” (HírTV, 24.hu)

Lázár a Tiborcz-találkozóról: Ez maradjon a kettőnk titka

Többször is találkozott a miniszter Orbán vejével. (444)

Jövő héten tárgyalja a kormány a Stop Soros törvénycsomagot

Tuzson Bence ismét elmondta: szigorításról lehet szó, enyhítésről nem. Majd hozzátette: felháborító. (444)

Balog szerint Tillerson azt mondta neki, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok jó úton haladnak

A közös ima után csevegett az amerikai külügyminiszterrel. (444)

Már most több pártot vettek nyilvántartása, mint amennyi 2014-ben összesen indult

A részletekért kattintsanak! (444)

Most palotát vettek Mészárosék

A Spar üzletek után egy Andrássy úti palotával bővítette portfólióját a Mészárosékhoz tartozó Appeninn Holding. (Mfor.hu)

Magyar György szocialista színekben indul Siófokon

Azt leszámítva, hogy az MSZP-Párbeszéd logója lesz a neve mellett, Magyar függetlennek vallja magát. (Hvg.hu)

Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni

Hatalmasat szakított az Elios Hódmezővásárhelyen, ráadásul a projekten Tiborcz Istvánék mellett az akkori polgármesterhez, Lázár Jánoshoz köthető üzleti körök is serénykedtek. A miniszterelnök veje személyesen tárgyalt a lámpákról, a lebonyolításban résztvevő közbeszerzési tanácsadók pedig később a Lázár vezette Miniszterelnökségtől kaptak zsíros megbízásokat. A Fidesz mindeközben Simicskára kenné Tiborcz üzelmeit, de hiába. (24.hu)

Megint nagyértékű EU-támogatást kapott Orbán testvérének cége

129 millió forintot kapott az ifj. Orbán Győző résztulajdonában álló vállalkozás. Az elmúlt két évben ez már a harmadik alkalom, hogy EU-támogatást nyer a cég. (Direkt36)