A legfontosabb szerdai hírek röviden, egy helyen.
Az EU fel tudna lépni Magyarországgal szemben, ha meglenne a kellő politikai akarat
Daniel Kelemen, a Rutgers Egyetem oktatója szerint Magyarországról ma már nem beszélhetünk úgy, mint egy demokráciáról, ugyanakkor nem beszélhetünk diktatúráról sem. Szerinte az Európai Unió nem képtelen, csupán nem akar fellépni az olyan országok ellen, mint hazánk, vagy épp Lengyelország. A legtöbb uniós vezető hangoztatja a jogállamiság, a demokrácia értékeit, de amikor meg kellene védeni azokat, akkor nem teszik meg a lépéseket, melyek összhangban lennének a hangoztatott értékekkel – állítja a szakember. (Budapest Beacon)
Világhírű lett Lázár János bécsi videója
A világ egyik legjelentősebb hírügynöksége, az Associated Press (AP) szószerinti fordításban számolt be Lázár János bécsi videójáról. Az AP emlékeztetett arra is, hogy Orbán január 30-án járt Bécsben, ahol Sebastian Kurz kancellárral találkozott, és megköszönte, hogy Ausztria nemcsak egy jó barát, hanem egy jó partner a migráció kérdésében is. A hírügynökség idézte az ENSZ-nek az Orbán Viktor miniszterelnököt lerasszistázó jogi főbiztosát is. (Budapest Beacon, Apnews.com, Hvg.hu)
Egy magas rangú bécsi tisztviselőnő rendesen visszaszólt Lázár Jánosnak
„Nemzetközi kapcsolatokért felelős városi tanácsnokként és büszke bécsiként a leghatározottabban tiltakozom az ellen, ahogy Lázár János, Magyarország kancelláriaminisztere a videójában a szülővárosomat bemutatta. Csodálkoztunk és meglepődtünk, hogy egy politikus egy szomszédos ország fővárosát így becsmérli. A vádak tartalmilag hamisak és szomorú módon idegenellenesek” – írta Renate Brauner, a gazdasági, pénzügyi és nemzetközi ügyekért felelős várostanácsi megbízott, Bécs volt szociáldemokrata alpolgármestere. (444)
Eltűnt a helyéről, majd visszakerült oda Lázár János bécsi videója
Részletek itt. (444)
A kormány szerint Brüsszel is és a Facebook is beavatkozik a választási kampányba
A Magyarországról szóló brüsszeli országjelentés egy újabb kampányjelentés, Brüsszel beavatkozik a magyar választási kampányba, a jelentéssel pedig az ellenzéket segíti – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján. Tuzson Bence a Lázár János kancelláriaminiszter bécsi videóját firtató kérdésre úgy reagált: „ami tény és igazság, azt be kell mutatni”. Szerinte egyébként azzal, hogy a Facebook sértő tartalomra hivatkozva levette a videót, beavatkozik a választási kampányba. (MTI)
A Fidesz (!) szerint ha az ellenzék nyer, Budapest olyan lesz, mint Bécs, Firenze, Brüsszel, Berlin, Párizs, Róma, London vagy Stockholm
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója kiadott egy közleményt. Ebben egyebek mellett ez áll: „Az ellenzék és mások hiába próbálják letagadni a valóságot, az emberek is látják, hogy Brüsszel és a Soros-hálózat migránsokkal árasztják el Európát. Az európai nagyvárosok: Bécs, Firenze, Brüsszel, Berlin, Párizs, Róma, London, Stockholm stb. a bevándorlás első áldozatai. Európa nagyvárosaiban állandósult a terrorveszély, ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények és a nők elleni erőszakos támadások száma, no-go zónák vannak. Ha április 8-án Soros emberei alakítanak kormányt, Budapestre és Magyarországra is ez a sors vár.” (Budapest Beacon)
Kötvényprogram: nem vitték túlzásba a nemzetbiztonsági szűrést
Három külföldi magánszemély kérelmét utasították vissza nemzetbiztonsági kifogás miatt a 2013 és 2017 között zajló letelepedésikötvény-program fennállása alatt a kelet-ázsiai térségből – derült ki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) tájékoztatásából. (Magyar Nemzet)
A fiatal felnőttek kétötöde szerint ő vagy valamely családtagja külföldre költözne
A tizennyolc és huszonnégy év közöttiek kétötöde mondta azt, hogy ő vagy valamely családtagja külföldre akar költözni. Az összes megkérdezett harmincnégy százaléka a jobb megélhetésért, öt százaléka a közélet állapota miatt, egy százalék egyéb okról távozna Magyarországról. (24.hu)
Az MSZP volt elnökhelyettese támogatja a békemenetet – nem a Kétfarkúét
A felvonulás igényt fejez ki arra, hogy Európa őrizze meg történelmi gyökereit, és álljon ellen a globalizációs törekvéseknek – mondta Szili Katalin, aki természetes reakciónak nevezte a békemenetet. A határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott, volt házelnök szerint a békemenet egyben arra is lehetőséget nyújt, hogy felhívja a figyelmet korunk egyik legnagyobb kihívására, a migrációs válságra. (Budapest Beacon, Magyar Idők)
Kisorsolták az országos listák sorrendjét
Kedd este kisorsolta a szavazólapokon szereplő országos pártlisták és nemzetiségi listák sorszámát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedd este. Az április 8-ai országgyűlési választás listás szavazólapján legfeljebb negyven párt, illetve pártszövetség neve szerepel majd. Ez a szám csökkenhet, ha az ajánlás-ellenőrzések során kiderül, hogy valamelyik szervezetnek nincs meg a listaállításhoz szükséges huszonhét egyéni jelöltje a fővárosban és kilenc megyében. (MTI)
Országimázs helyett a kormánymédia épült az úszómedencei sportok mínusz öttusa plusz nyíltvízi úszás világbajnokságának reklámmilliárdjaiból
Részletek itt. (G7.24.hu)
Új egyenruha a parlamenti őrségnek 386 millióért
Az Országgyűlés Hivatala 386 millió forintért rendelt új egyenruhát és felszerelést a parlamenti őrség részére. A nyílt eljárást a Milipol Zrt. nyerte. A parlamenti őrség 2013-ban alakult, 349 fős létszámát 2016-ban emelték fel 447 főre. (444)
A birkákat vágóhídra küldenék, a juhászokat pedig elűznék a fideszes államtitkár vadászai
Először a riválisokat üldözték el Tasó László államtitkár kedvenc vadászai Hajdúhadházon, majd a terület gazdáival hosszú idő óta békésen megférő állattartókat próbálták elkergetni. (Hvg.hu)
Szijjártó Péter nem akar sokszínű lenni
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett Orbán Viktorral és a magyar migrációs politikával szemben, azonban a magyar kormány „felveszi a kesztyűt”, megvívja ezt a harcot, és egyetlen illegális bevándorlót sem fog beengedni Magyarországra. Sajtótájékoztatón a külügyminiszter arra reagált, hogy Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa megerősítette, miszerint rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt. „Mi magyarok, akik ezeregyszáz éve itt és ilyenek vagyunk a Kárpát-medencében, mi itt és ilyenek akarunk maradni, mint ahol és amilyenek vagyunk, és ezt a döntési jogot senki nem veheti el tőlünk, senki nem mondhatja meg nekünk, hogy sokszínűek legyünk, azt pedig kikérjük magunknak, hogy emiatt minket bárki rasszistának nevezzen” – fogalmazott. (MTI)
„Mocskos, alávaló és aljas tolvajok” – Hadházy Ákos nekiment a NER-nek
„Egy hónapja az autómból ellopták a pilótatáskámat, ma az Andy Vajna által megvásárolt Bors szemlézte a tartalmát. Természetesen annak ellenére, hogy a lopott iratok hozzájuk kerültek, nem visszajuttatták nekem, hanem egészen elképesztő hazugságokkal teli lejárató cikket írtak belőle” – írta Hadházy Ákos. Az LMP társelnöke „mocskos, alávaló és aljas tolvajoknak” ír le valakiket, a szövegkörnyezetből ítélve vélhetően a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fönntartóit. (Facebook)
Fideszes képviselők írtak alá Lévai Katalinnak
Egy zuglói fideszes önkormányzati képviselő elismerte, hogy jelöltnek ajánlotta Lévai Katalin volt szocialista politikust. Sőt, az LMP-st is ajánlotta. Lévai maga kérte a választási irodán, hogy nézzék át az ajánlásait, mert manipulációra gyanakodott az ívek leadása után. Több fideszes képviselő neve állítólag kétszer szerepel az íveken. (Index)
Minden háztartásnak tizenkétezer forintot ígért Orbán Viktor
Télirezsi-csökkentésről döntött a kormány: minden család tizenkétezer forintot jóváírhat a gázszámlájából – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő közölte: a kedvezményt megkapják a távfűtést használók is. A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy a kormány tízezer forintos Erzsébet-utalványt küld a nyugdíjasoknak. (MTI)
Az ellenzéki képviselőjelöltek ezúttal Csepelen vitatkoztak
A Közös Ország Mozgalom által szervezett vitára ismét meghívták a kormánypárti jelöltet – esetünkben Németh Szilárdot, a Fidesz alelnökét –, ő azonban – akárcsak párttársai a korábbi vitákon – nem jelent meg. (Budapest Beacon, Facebook)
Az orosházi választókerület több ajánlását érvénytelenítette az NVB
Ajánlásokat érvénytelenített a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület – megváltoztatva az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (oevb) első fokú határozatait – két Békés megyei jelölt nyilvántartásba vételét megtagadta, mert a döntéssel ötszáz alá csökkent a rájuk adott érvényes ajánlások száma. A két eset a Békés megyei, orosházi székhelyű 4-es számú egyéni választókerületben történt, a Szegényekért Párt és a Családok Pártja egy-egy jelöltjét érintette. Az NVB arról is döntött, hogy büntetőfeljelentést tesz az ügyben. A testület szerint a visszaélésekre egyebek mellett az utal, hogy több párt ívén azonos sorrendben követik egymást az ajánlások, úgy, hogy a hibás adatok is ugyanúgy ismétlődnek. (MTI)
„Mikor köti fel magát a csatlósaival együtt?” – online fogadóórát tartott Lázár János
„Mikor köti fel magát a csatlósaival együtt? Vagy megvárja, míg a nép húzza fel a foglalt villanyoszlopaikra?” – kérdezte Tóth Mátyás polgártárs a kancelláriaminisztertől. „Miért hazudik annyit?” – volt Dénes Attila polgártárs kérdése. Lázár János mindkét kérdésre válaszolt. (Makohirado.hu)