Fideszes politikusok asszisztáltak egy orosz lejárató anyaghoz, jobban keresnek Orbánnál a budapesti olimpia felelősei – ez történt csütörtökön

március 24, 2017

Nem tudja a kormány, mire adott hárommilliárd forintot, a vizes vb megnyitójára hoznák a Rolling Stones-t, Garancsi több százmilliónyi közpénzt adott üzlettársa cégének egy bukdácsoló projektre, Botka az MSZP-kampány kifutásáig nem akar érdemben tárgyalni a lehetséges választási együttműködésről, nehezen értelmezhető a Momentum alapszabályának egyik passzusa, Lázár János Csíkszeredába utazik felajánlani a magyar kormány segítségét a Heineken ellen, fát ültetett az MKKP, de az önkormányzat szerencsére rendet rakott, fegyelmit kaptak az ’56-os Intézet történészei, mert nyilatkozni merészeltek Pruck Pál ügyében, szobrot állítana Lech Kaczynski emlékére a fővárosi Fidesz, fideszes politikusok asszisztáltak egy orosz lejárató anyaghoz, jobban keresnek Orbánnál a budapesti olimpia felelősei – csütörtöki hírösszefoglalónk.

Űrközpont: Nincs megvalósíthatósági tanulmány

Farkas Bertalan szülőfalujában már van egy kiállítás a magyar űrhajósról, azonban egy friss kormányhatározat szerint egész „űrközpont” is épülne a településen, egy 3 milliárd forintból megvalósuló, az egész kistérségre vonatkozó turisztikai fejlesztés részeként. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még március elején azt mondta az egyik kormányinfón a gyulaházi űrközponttal kapcsolatban, hogy „mindegyik projekt mögött a pályázóknak be kell adniuk egy megvalósíthatósági tanulmányt, és számokat is kell vállalni”, ilyen tanulmányt azonban egyelőre senki sem tudott bemutatni, ráadásul pontos számokról sincs tudomása senkinek. A múlt héten a Hvg.hu a Magyar Turisztikai Ügynökségnél érdeklődött a tanulmányról, ahol azt mondták, nem létezik ilyen tanulmány, de nemcsak tanulmány, de pályázat se volt: a pénzt egyedi kormányhatározattal ítélték oda. (HírTV)

Jobban keresnek Orbánnál a budapesti olimpia felelősei

A lefújt budapesti olimpiai pályázatért felelős cég vezetői többet keresnek a miniszterelnöknél is. Mihók Attila vezérigazgató havonta 1,8 milliót visz haza. (24.hu)

Nem vicc: a vizes vb megnyitójára hoznák a Rolling Stones-t

Az Index információ szerint a tárgyalások nem állnak rosszul a világhírű zenekar menedzsmentjével. Hogy valami orbitálisra készül a szervezőbizottság, mindenesetre alátámasztja: a nyitó- és zárórendezvényre szánt 4 milliárd forintból a „technikai lebonyolításra” szánt 1,8 milliárd forint kifejezetten csak a megnyitóra vonatkozik, és a „művészeti lebonyolítás” 2 milliárdját is döntően erre fogják elkölteni. Utóbbi tételből csak néhány százalék jut a balatonfüredi eseményekre, és a Papp László Budapest Sportarénába tervezett záróünnepség sem vihet el többet pár százmilliónál. Csütörtökön egyébként újabb 1,3 milliárd forinttal nőtt a vizes világbajnokság költségvetése – ebből 1 milliárd vegytiszta drágulás. (Index, Index)

Garancsi több százmilliónyi közpénzt adott üzlettársa cégének egy bukdácsoló projektre

Amikor 2014-ben közel 300 millió forintnyi uniós támogatást kapott egy bátonyterenyei gyár, a tulajdonosok úgy terveztek, hogy 2015 végéig 800 millió forint árbevételt fognak termelni. Ez azonban nem jött össze: a határidőig ennek 0,25 százalékát, vagyis mindössze 2 milliót sikerült összeszedni, és azóta is kétséges, hogy sikerül-e valaha felívelő pályára állniuk. A kudarc mértéke mellett kivételessé teszik ezt a beruházást más körülmények is. A pénzt Garancsi István – az ország egyik legbefolyásosabb üzletembere, a miniszterelnök barátja – cége adta a szintén milliárdos Scheer Sándor érdekeltségének egy olyan uniós programnak a részeként, amely több sebből is vérzik. (Direkt36)

Dzsordzs Szorosz, go home! – fideszes politikusok asszisztáltak egy orosz lejárató anyaghoz

Kimaxolta a kompromat műfaját az egyik orosz állami tévécsatorna Soros-ellenes riportja, amely félreértett Soros Army-pólókkal, kormánytagokkal, fideszes politikusokkal van tele, valamint azt is bemutatja, hogy kell halálra rémülni a CEU épületében. (Hvg.hu)

Botka az MSZP- kampány kifutásáig nem akar érdemben tárgyalni a többi baloldali párttal a lehetséges választási együttműködésről.

Az MSZP országos kampányt indít a héten, amitől azt várják, hogy a párt nyárra érezhetően megerősödik, és Botka László miniszterelnök-jelölt pozíciója megkérdőjelezhetetlenné válik a baloldalon. Botka a mostani kampány kifutásáig nem akar érdemben tárgyalni a többi baloldali párttal a lehetséges választási együttműködésről. Abban bízik inkább, hogy őszre annyira megerősödhet az MSZP, hogy ők diktálhassák az együttműködési feltételeket. A héten induló kampányban minden helyi szervezetet köztéri kitelepülésre köteleztek, és a párt vezetése azt várja a parlamenti képviselőktől, hogy ők is csatlakozzanak ezekhez az akciókhoz. Minden választókerületben legalább egy standot ki kell állítani, és hetekig beszélgetni kell a járókelőkkel. A második cél, hogy Botka Lászlót mint a párt miniszterelnök-jelöltjét népszerűsítsék. A szegedi polgármester májusig minden megyét végigjár. Hivatalosan oda megy, ahol „ahol a szegénység problémája a legakutabb”. Azokat a körzeteket mindenképpen meglátogatja, amelyek a felmérések szerint billegő körzetek, vagyis reális esélyt lát az MSZP arra, hogy 2018-ban egyéni jelöltjeik nyerjenek. A kampány harmadik célja, hogy mindenütt bemutassák a párt egyéni képviselő-jelöltjeit, és népszerűsítsék az új szlogenjüket, a „Tegyünk igazságot! – Fizessenek a gazdagok!” szöveget, és a hozzá kapcsolódó javaslatukat a luxusadó bevezetéséről és a többkulcsos adózás visszaállításáról. Utóbbit úgy fogják mondani, hogy a minimálbért adómentessé tennék, és az alacsony keresetűek elvonásait csökkentenék. (444)

Nehezen értelmezhető a Momentum alapszabályának egyik passzusa

[Fotó: MTI, Bruzák Noémi]

A Momentum nemrég nyilvánosságra került alapszabálya kizárja a párttagság lehetőségét a Nyilaskeresztes Párt és az MSZMP egykori tagjai előtt, mégpedig teljesen differenciátlanul. A Budapest Beaconnek nyilatkozó választási szakértő szerint a Momo ezt egyszerűen nem gondolta végig, de a párt szóvivője tudatos döntésről beszél. (Budapest Beacon)

Szijjártó: Trump hivatalba lépése óta lényegében megszűntek a magyar demokráciával kapcsolatos amerikai bírálatok

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta alapvetően megszűntek Washington részéről azok a bírálatok, amelyek az előző vezetés idején a magyar demokráciával kapcsolatban hangzottak el – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az AP hírügynökségnek adott interjújában. (444)

Kormányinfó

  • Lázár János Csíkszeredába utazik, felajánlani a magyar kormány segítségét a Heineken ellen.
  • A miniszter elfogadhatatlannak és végrehajthatatlannak tartja azt a strasbourgi bírósági ítéletet, amely elmarasztalta Magyarországot két bangladesi kiutasítása miatt. A kormány fellebbezést nyújt be a döntés ellen.
  • Két héten belül elindul a következő nemzeti konzultáció.
  • Orbán Viktor miniszterelnök délután Rómába utazik, ahol részt vesz az EU-t létrehozó római szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából szervezett konferencián.
  • Nemzeti buszgyártási program: 2019-ig a magyar állam és cégei 1869 magyar gyártású autóbuszt vásárolnak, így 3 év alatt – hazai járművekkel, összesen 36 milliárd forintból – érdemben megújul az állami tulajdonban lévő buszállomány.
  • Acélipar: állami segítségre van szükség ahhoz, hogy a jelenleg kétszereplős hazai acélgyártás – ami kb. 5000 embert foglalkoztat – bővülhessen.
  • A kormány döntött arról, hogy nemcsak átmenetileg költözik a XI. kerületi Karolina útra (a volt ortopédiai klinika helyére) az Országos Sportegészségügyi Intézet, hanem hosszú távon is ott működik majd.
  • A budapesti olimpiai pályázat pénzügyi lezárásával kapcsolatban úgy határozott a kabinet, hogy az előkészületekre szánt 19,1 milliárd forintból fel nem használt 12,6 milliárdot vissza kell utalni a központi költségvetésbe, a Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-t pedig felszámolják.
  • Béremelés lesz a vízügyi ágazatban. Lázár kérdésre jelezte: a védőnők bérezésének felülvizsgálatára is készek.
  • A gyerekekre, a nőkre és az aktív munkaképes korúakra fókuszáló népegészségügyi szűrőprogramok (emlő-, méhnyak-, vastag- és végbélszűrések, valamint a keringési rendszer megbetegedéseivel kapcsolatos szűrések) indulnak az idén. Ehhez 20 speciális szűrőbuszt vásárolnak, amiből tízben mammográfiás szűrést végeznek majd.
  • Éger István orvosi kamarai elnöknek a kormányfőhöz címzett levelére Lázár úgy reagált: lát lehetőséget arra, hogy a háziorvosoknak folyósított havi többlettámogatás rendszeres legyen.
  • Plusz 18 milliárd forintot biztosítottak az Eger és M3-as autópálya közötti gyorsforgalmi út bővítésére, egy másik döntéssel pedig kiírnak egy 16 milliárd forintos EU-s fejlesztési programot a halászoknak.
  • A tao-pénzek nyilvánossága ügyében hozott bírósági ítéletre a miniszter úgy reagált: fenntartják, hogy a tao-pénz nem közpénz, a jogi helyzetet tisztázni kell, ezért a Kúriához fordulnak felülvizsgálatért.
  • A Pető-intézet konduktorainak a tárcavezető azt ígérte: heteken belül kijavítják a bérezésükkel kapcsolatos adminisztrációs hibát, ami miatt kevesebb fizetést kapnak. (MTI, 444, 444))

Parragh László nélkül egyszerűen lehetetlen Magyarországon testületet felállítani

Az örökös iparikamara-elnök, Parragh László – akinek felesége a héten lett tagja az MNB Monetáris Tanácsának – újabb testületnek lett tagja (a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak), tovább erősítve a szabályt, hogy Magyarországon nincs olyan testület, bizottság vagy tanács, ahol ne lenne Parragh Lászlónak előre bérelt helye. (444)

Fát ültetett a Kétfarkú Kutyapárt, de az önkormányzat szerencsére rendet rakott

Facsemetéket ültettek Szentendrén a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) aktivistái. Nem kellett sokat várni az önkormányzati válaszra: a csemetéket kitúrták, és új fákat ültettek – majdnem pontosan ugyanoda. Az önkormányzat március 21-én, öt nappal a kétfarkúak Facebook-posztja után jelentette meg honlapján a közterületi fatelepítés szabályait – nagy vonalakban – bemutató közleményét, március 22-én pedig az első látásra cukinak tűnő, Költöznek a fák című kommünikében közölték, hogy át fogják helyezni a „civilek által elültetett” fákat, mert a telepítés nem felelt meg a közterületi fatelepítés szabályainak. Azoknak a szabályoknak, amelyekről március 21-e előtt egy sor sem jelent meg ugyanezen a honlapon, és amelyeket – a jelek szerint – az önkormányzat korábban nem érzett annyira fontosnak, hogy tájékoztassa róluk a helyi lakosságot. Az önkormányzat egyébként 329 ezer forintos összköltséggel ugyanolyan, korai juhar fajtájú fákat ültetett a zöld sávba, mint az MKKP, csak éppen 14-16 centis átmérőjű csemetéket. (Magyar Nemzet)

Fegyelmit kaptak az ’56-os Intézet történészei, mert nyilatkozni merészeltek Pruck Pál ügyében

Írásbeli figyelmeztetésben részesítették az ’56-os Intézet négy munkatársát, Rainer M. Jánost, Sárközy Rékát, Eörsi Lászlót és Ungváry Krisztián történészeket, amiért tavaly nyilatkoztak az ’56-os emlékév plakátügyével kapcsolatban. (444)

Szobrot állítana Lech Kaczynski emlékére a fővárosi Fidesz

Szoborállítással tisztelegne Lech Kaczynski volt lengyel államfő emléke előtt a Fidesz Budapesten – közölte Kocsis Máté, a párt fővárosi elnöke csütörtökön. (MTI)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):