Fóti időközi választás: alacsony részvétel, egymásra mutogatás

november 25, 2013

Fot

Jövőre a közhivatali jelöltek a választás napján is kampányolhatnak, és a szavazókat a szavazófülkéhez szállíthatják. Azonban 2013-ban még mindkét tevékenység törvénybe ütközik.

Szeptemberben az ellenzék vádjai szerint a Fidesz emberei megszervezték a szavazók fülkéhez szállítását a bajai időközi képviselő-testületi választáson.

Most a Jobbik vádolta meg az ellenzéket a szavazók szállításával.

A 19.000 fős Fóton tegnap tartottak időközi választást, miután szeptember 19-én lemondott Cserőtei Erzsébet, Fideszes polgármester. Mint a másik idei időközi választásnál, a részvételi arány itt is nagyon alacsony volt:  29.1 %.

Magyarországon az időközi választásokon az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. Az előzetes adatok alapján úgy tűnik, az MSZP/Együtt 2014 jelöltje, Takács István nyert a szavazatok 25%-ával.

A Jobbik megkérdőjelezte a választás eredményét, mert feltételezésük szerint Takács felesége mikrobusszal szállította a szavazókat a szavazóhelyiséghez.

A helyi választási bizottság elfogadta a Jobbik kifogását, és feljelentés született a a feltételezett kampánycsend-sértés miatt.

Hivatkozások:

Az MSZP-s közös jelölt nyerte a fóti választást, origo.hu, 2013. november 24.

Lemondott a fóti Fideszes polgármester, hvg. 2013. szeptember 19.