Ha a Jobbik nyer 2018-ban, egész Magyarország megnyeri magának az érpataki modellt

június 22, 2016

Volner JánosVolner János (középen). Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

Interjút készített az Index Volner Jánossal, a Jobbik újdonsült frakcióvezetőjével. Szóba került az érpataki modell, a magyar gárda, a néppártosodás és cégügyei is. Ez utóbbiról az atv.hu azt írja: a politikust cserbenhagyta a memóriája.

„Érez nosztalgiát a gárda iránt? Persze” címmel közölt interjút a Jobbik újdonsült frakcióvezetőjével, Volner Jánossal az Index.

A párt elmondása szerint immár a jövőbe tekint függetlenül attól, hogy köreikben sokan éreznek nosztalgiát a Magyar Gárda iránt, hiszen a cél, hogy a Jobbik váltsa le a Fideszt 2018-ban. Ennek megfelelően vasmarokkal fogják tartani a néppártiság irányát – magyarázta Volner. Szerinte a radikális nemzeti szubkultúra egyszerre volt erény és hátrány. Erény azért, mert az összetartozás katarzisát váltotta ki legalább egymillió magyar emberből, hátrány pedig azért, mert a társadalom többsége nem azonosult ezzel.

A frakcióvezető szerint a Jobbik ettől függetlenül nem söpri a szőnyeg alá a problémákat, ezért a jövőben is ugyanolyan szókimondóan fognak beszélni például a „cigánybűnözésről”, ahogyan korábban, de ha valaki erőszakra uszít vagy kisebbségeket sértő kijelentést tesz a pártban, akkor az ellen akkor is föl fognak lépni, ha az illető nem gondolta komolyan.

Arról a látszólagos, a néppártosodásnak ellentmondó tényről, miszerint Novák Elődöt eltávolították, de például a közvélemény által a Jobbik egyik legradikálisabb figurájának tartott Toroczkai László bekerült az elnökségbe, Volner azt mondta: amit Toroczkai Ásotthalmon tesz, az egy néppártosodási politika megvalósítása.

„Az érpataki modell semmivel nem szélsőségesebb, vagy rosszabb mintája a rendteremtésnek, mint amit Rudolph Giuliani alkalmazott nem is oly régen New York City főpolgármestereként. Azt is erős liberális jajveszékelés kísérte, de ugyanúgy helyreállt a közbiztonság, normalizálódtak a közállapotok” – folytatta Volner, aki szerint ha a Jobbik nyer 2018-ban, akkor az érpataki modellhez hasonlót vezetnek majd be. (Érpatak egy magyar falu, ahol Orosz Mihály Zoltán szélsőjobboldali polgármester zéró toleranciát hirdetett, és többek között kemény fizikai munkára küldi azokat, akiket elítéltek valamiért – a szerk.)

Volner azt mondja: „Szerintem önmagában az, hogy kikeverednek az uzsorások markából, hogy tisztán járatják iskolába a gyerekeket, hogy megszűnik a tetvesedés, a gyermek alultápláltsága, vagy nem ér halálos áramütés gyerekeket az áramlopás miatt, nagy dolog és egyértelmű eredmény, ami ráadásul közpénz-milliárdokba sem kerül. Ha valaki hasonlóan ki tud emelni ebből a helyzetből egy ilyen közösséget, az előreviszi ezt az ügyet, bármilyen törvényes módszerrel jár el”.

A választási esélyekről szólva a frakcióvezető elmondta: „Kormányváltó hangulat van, sok embernek már szinte mindegy, ki váltja le a Fideszt, csak takarítsa már el őket valaki az útból. Ha a Jobbik fel tudja mutatni a polgári Magyarország hiteles képviseletét, és kormányzóképes alternatívát tud kínálni, a Jobbikra átszavaznak a baloldalról, és simán meg lehet nyerni a választást, az egyéni választókerületekben is”. Az együttműködést azonban teljes egészében kizárják mind a Fidesszel, mind a baloldallal –  hangsúlyozta.

Volner korábban azt írta, hogy a Jobbik kormányra kerülése esetén a Magyar Gárdát állami segítséggel fejlesztené. Szerinte más országok sikeres példája nyomán legyen nálunk is egy olyan önkéntes erő, ami ha kell, honvédelmi, rendvédelmi vagy katasztrófavédelmi területen tudjon segíteni. Nem politikai alapon, hanem hazafias elköteleződés alapján – magyarázta.

Az Index cégügyeiről is kérdezte a politikust, aki azt állította, hogy semmilyen felelősség nem terheli az ügyben. A Jobbik alelnöke úgy emlékszik, cégfantomizálós ügyében neki adott igazat a bíróság, pedig pont, hogy nem – írja az atv.hu. Az orgánum ellen indított perében feketén-fehéren kiderült, hogy az ő idejében igényelt vissza jogosulatlanul tízmillió forint áfát a cége, ami aztán huszonegymilliós köztartozással ment a cégtemetőbe – írják. Volner ezzel szemben azt mondja: a bíróság soha nem mondott olyat, hogy fantomizálta a céget.