Handó Tünde OBH-elnök visszaélt a hatalmával

március 27, 2018

Elhunyt Som Lajos – ez történt hétfőn

A legfontosabb hétfői hírek röviden, egy helyen.

A Momentum jelöltjének visszalépése után sem látni, hogy lesz-e ellenzéki összefogás Németh Szilárddal szemben Csepelen

Két héttel a választások előtt még mindig három baloldali jelölt tervez nekifutni a választásnak. (444)

Bíróság: Handó Tünde OBH-elnök visszaélt a hatalmával

Egyértelműen visszaélt jogával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Handó Tünde, amikor tavaly eredménytelenné nyilvánított két álláspályázatot, megtagadva ezzel a mindkétszer első helyen végzett pályázó, Vasvári Csaba bíró ítélőtáblai kinevezését – mondta ki hétfőn reggel a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság annak a munkaügyi pernek az elsőfokú lezárásaként, melyet a férfi indított. (Magyar Nemzet)

Tovább nő Mészárosék részesedése a Mátrai Erőműben

A részben Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Opus Global Nyrt. tulajdonába kerül a Mátrai Erőmű Zrt teljes tulajdonrésze. (24.hu)

Offshore cég és állami megrendelés is kötődött az FBI magyar tanújához

Egy magyar férfi az FBI tanúvédelmi programjában kapott papírokkal él az Egyesült Államokban. Azért kíváncsiak rá az amerikai hatóságok, mert úgy vélik, ő is egy szem volt abban a láncban, amelynek a segítségével az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis ezerháromszáz milliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A Magyar Nemzet cikke szerint EU-támogatások egy részét mentette ki külföldre a férfi, aki a gyémántüzletben is érdekelt volt. Az FBI azt gyanítja, hogy az uniós források elsikkasztása úgy zajlott, hogy az összegeket, alkalmanként néhány millió eurót „jellemzően az MKB-ból, esetenként pedig más, a kormány által ellenőrzött magyar bankokból vették fel”. A pénz – az amerikaiak gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék. A Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában levő bank elutasítja, hogy pénzmosásban vett volna részt, rendőrség nem tud arról, hogy az FBI-nál lenne a férfi, a Magyar Nemzeti Bank pedig közölte: a pénzügyi stabilitás veszélyeztetésére is alkalmasnak tartja a lap cikkét. (Magyar Nemzet, Hvg.hu, 444)

Kósa Lajost száműzték a Fidesz fórumairól

Kósa Lajos a múlt héten két lakosság fórumon is kampányolt volna a Fidesz-KNDP képviselőjelöltjeként, de először a keddi Erzsébetligeti Színházba tervezett fórumát mondták le technikai okok miatt, majd az újfehértói szereplése is lekerült a listáról. A héten a miniszter lényegében kihagyja a kampányt, a Fidesz egy fórumán sem ad elő a párt országjárásának programja szerint. (444)

Orbán: Ha egy-egy választást elszúrunk, abból nagy baj tud keletkezni

Orbán Viktor hétfőn Szabadkán járt, és ha már ott volt, interjút adott a helyi tévének. Ha nem nemzeti érzelmű, hanem internacionalista kormányunk lesz, akkor el fogják fogadni a brüsszeli diktátumokat – mondta egyebek mellett. (MTI, 444)

Elbukni látszik Fekete-Győr terve a budapesti 1-es választókerületben

A Momentum legismertebb jelöltje Juhász Péter szombati visszalépése után javasolta, hogy készítsenek új közvélemény-kutatást, amely alapján eldönthetnék, melyik baloldali jelölt maradjon állva a választókerületben, amit összefogva meg is nyerhetne az ellenzék. (444)

Olyan rossz ritmusérzékkel még soha senki nem kampányolt közpénzből, mint a kormány a Nemzeti Sportban

A kazahok elleni megaláztatás és a skótok elleni várható szenvedés közé időzítették a már-már könyv vastagságú dicsekvést arról, hogy milyen klassz volt ennyi pénzt költeni a látványsportra. Csakhogy a labda visszanyal. (444)

Tudta, hogy Kósa Lajos államtitkárának neje is egy zuckerbergi gazdasági talentum?

Egy híján kétszáz képviselő vagyonbevallásait, a cégnyilvántartást és a támogatások adatbázisát összevetve igyekeztünk kideríteni, vettek-e fel tavaly, és ha igen, mekkora összegű agrártámogatásokat a parlamentben ülők házastársai. Kósa Lajos államtitkárának neje nem milliókkal, hanem nagyságrendekkel veri az előző évi mezőnyt: míg a tavalyi győztes 23,7 millió forinttal végzett az élen, addig Horváth István feleségének cége 50 millió forint híján félmilliárd forintnyi – nagyrészt uniós – támogatást nyert el 2017-ben. (Hvg.hu)

Elhagyta az országot Kósa csengeri örökösnője

Ügyvédje szerint egészségügyi okok miatt távozott, az NNI kihallgatására sem megy el. (444)