Három beszállítónak is tartozik az MSZP, a székház eladásának ügyére idén pont kerülhet

augusztus 9, 2016

székházA Jókai utcai székház.

A Népszabadság keddi cikke szerint három beszállítónak mintegy háromszázmillió forinttal tartozik a Magyar Szocialista Párt. A székházat már eladták, az ügyletre idén jó eséllyel pont kerül. A cikket az Index szemlézte.

Három beszállítónak tartozik háromszázmillióval a Magyar Szocialista Párt (MSZP). A tartozások egy része 2010 óta fennáll – írja az Index a Népszabadság cikkére hivatkozva. Az ellenzéki pártnak ezen felül másfél milliárd forint hiteltartozása van, 2014-ben viszont ez az összeg még kétmilliárd forint volt, az adósság tehát csökkenni látszik. A hitelek felvételére azután kényszerült a párt, hogy a 2010-es választás elvesztése után 432 millióval csökkent a rájuk eső állami támogatás, ami jelenleg évi mintegy 427 millió forintot tesz ki.

A párt mai méreteihez képest nagy, Jókai utcai székházát sikerült eladni a Geoholding és a Móra Könyvkiadónak, igaz, a sajtóhírek szerint nyolcszázmilliós ügylet egy ideje csúszik, de állítólag még idén létrejön. Erre az ingatlanra vett fel egyébként a párt még 2010-ben svájci frank alapú hitelt. Az ötszintes VI. kerületi épületet 2009-ben, még Gyurcsány Ferenc pártelnöksége alatt vették birtokba a szocialisták, az egykori szakszervezeti székházat hétszázmillió forintért vásárolták meg, és legalább százmilliót költöttek a felújítására.

A szocialisták már korábban kiköltöztek az épületből, a hivatali apparátus azóta a Képviselői Irodaházban, és egy Villányi úti irodaházban dolgozik.

Az épületbe könyvkiadók, valamint a Geomédia-csoporthoz tartozó lapok – köztük a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek – szerkesztősége költözik be.

Az MSZP a budapesti irodáinak ötödét eladta, de Nyakó István sajtófőnök szerint a párt minden választókerületben jelen van saját ingatlannal vagy bérleménnyel.

A pártirodák eladogatása illeszkedik ahhoz, hogy a párt tudomásul vette középpárti szerepét: kevesebb tagja van, mint a Jobbiknak, és kevesebb tagdíjat gyűjt be, mint a Demokratikus Koalíció (DK) – írja az orgánum.

A Budapest Beacon a közelmúltban interjút készített Molnár Gyulával, melyben a párt újdonsült elnöke egyebek mellett terveiről, a népszavazásról, és az előválasztásról is szót ejtett.