A legfontosabb pénteki hírek röviden, egy helyen.
Parázs jelenet a józsef- és ferencvárosi választókerület ellenzéki jelöltjelöltjeinek vitáján
Csak a Fidesz-KDNP és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt országgyűlésiképviselő-jelöltje, Kocsis Máté és Racskó Gábor nem vett részt azon a csütörtök esti budapesti vitán, melyet a Közös Ország Mozgalom szervezett Budapest 6. választókerületének, azaz József- és Ferencváros nagy részének jelöltjei között. A jobbikos Dúró Dóra azért aggódott, hogy az MSZP elnökségi tagja miért aprítja szövetségesét, Gyurcsány Ferencet, az együttes Baranyi Krisztina – aki többször is erősen bírálta a Jobbikot – szerint pedig egy kormányváltás után az illegitim módon szerzett vagyonokat vissza lehet majd szerezni. (Budapest Beacon)
„Nekem Habony a Sorosom” – interjú Gulyás Mártonnal
A Közös Ország Mozgalmat (KOM), és így jelen állás szerint tizenöt fontos választókerületben a legesélyesebb ellenzéki jelölt felkutatását az adakozók mellett Habony Árpád finanszírozza, de Soros György nem, ám ez nem jelenti azt, hogy utóbbi ne lenne kívánatos – közölte lapunknak adott interjújában Gulyás Márton, a KOM alapítója, spiritusz rektora és arca. (Budapest Beacon)
Kétszázmillió uniós forintot költhet el Rétvári Bence unokahúgának eddig szabadidő-szervezésben jeleskedett nőegylete
Kétszázmillió forintos uniós támogatást nyert el Rétvári Bence emberminisztériumi államtitkár unokatestvérének civilszervezete tavaly szeptemberben. A Huczekné Rétvári Mónika által vezetett Nők Civilben Egyesület a Nőközpont Pásztón elnevezésű projekt keretében költheti el a nyolcvanöt százalékban az Európai Unió által fizetett, vissza nem térítendő 199,2 millió forintot két és fél év alatt. (Magyar Nemzet)
Orbán Viktor interjút adott az úgynevezett „közszolgálati” rádiónak
Néhány idézet a miniszterelnöki rádióinterjúból: „Szerencsére lesz itt egy, egy pont, amikor a majom majd beleugrik a vízbe.” „Higgadtság, hidegvér, csigavér, nyugalom.” „Vakarózni, mint egy bolhás kutya, aki állandóan morog, nem szeretnék egy ilyen helyzetet.” „Magyarország egy virtigli közép-európai állam.” „Van egy útmutató, amelyik azt mondja, hogy mindenki a saját fügefája alatt.” (444)
Vidéken is egyre több helyen kell fizetni a parkolásért
Számos vidéki városban változott a fizetős parkolás rendszere idén. Sok helyen nőttek a tarifák, de Nagykanizsán csökkentették az országos rekordnak számító óránkénti hatszáz forintos, nagy fölháborodást kiváltott díjat. Több nagy településen új övezeteket vontak be. (Napi.hu)
Tizenkétmilliárd ment el tavaly a kormányzati sorosozásra, és „Mészáros Lőrinc” nem járt vele rosszul
A 2017-es első és második nemzeti konzultációhoz több részletben rendelt a propagandaminisztérium hirdetéseket több mint tizenkétmilliárd forint értékben. Az összegből közel négymilliárd forint „Mészáros Lőrinc” médiacégeihez került, de más NER-közeli vállalkozók is jól jártak a propagandakampányokkal. Az egész éves részletes adatok kiadásáért a propagandaminisztérium összesen 114 ezer forint költségtérítést kért. (Átlátszó)
Lázár Jánosnak nem tetszik, hogy fény derült a Tiborcz-féle túlárazásokra
Részletek itt. (444)
A visegrádi négyek közül csak Magyarországon szeretik a nagyon fiatalok kevésbé a liberális demokráciát mint a kevésbé fiatalok
Részletek itt. (444)
Az ombudsman szerint sérti az egyenlő bánásmód követelményét a posta egyik gyakorlata
Székely László ombudsman szerint sérti az egyenlő bánásmód követelményét a Magyar Posta azon gyakorlata, amely szerint minden esetben és automatikusan csak nagykorú tanú jelenlétében engedi átadni a postai könyvelt küldeményt a vak és gyengénlátó címzett számára. Vizsgálati jelentésében a biztos hangsúlyozta, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény szerint a fogyatékossággal élő ember a társadalom egyenrangú és egyenértékű tagja, jogok birtokosa, aki nem jótékonyságra szorul, hanem abban számíthat segítségre, hogy életét a lehető legnagyobb – általa igényelt – önállósággal élhesse. Az ombudsman szerint viszont a posta gyakorlata olyan indokolatlan többletkövetelményt támaszt, amely fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg. (MTI)
„Magyar ütőérre magyar vámpírt!” – Bödőcs Orbán-paródiája miatt elkaszált egy magyar rádiót a szlovákiai médiahatóság
Bödőcs Tibor Orbán Viktor-paródiája miatt szavazták meg azt a frekvenciatanácsi előterjesztést, ami kiegyensúlyozatlan tájékoztatásra hivatkozva elmarasztalta a Pátria Rádiót. A sajtóban csak most megszellőztetett, de még december elején megszületett médiatanácsi döntéséről van szó, miszerint csorbult volna a hírműsorokra vonatkozó objektív és pártatlan hírközlés követelménye. (Paraméter)
Fideszes előterjesztésre a pomázi képviselőtestület jól megbüntette a Holdvilág-árkot
Részletek itt. (Magyarnarancs.hu)
A magyar kormány megorrolt az ENSZ főtitkárára annak migrációval kapcsolatos kijelentései miatt
Az ENSZ migrációsjelentés-tervezete – amely jelenleg leginkább egy nulladik változat – szerint a migrációnak vannak pozitív gazdasági hatásai: a világon összesen mintegy 258 millió migránsnak tekinthető ember jövedelme mintegy 85 százalékát a befogadó országban költi el – jelentős élénkítő hatást kifejtve –, ezenkívül csaknem hatszázmilliárd dollárnyi pénzmozgást generál utalásaival – ebből 450 milliárd dollárt a fejlődő országokba utal (ugye 2017-ben a magyar GDP-t is legalább három százalékkal növelték a külföldön dolgozók hazautalásai). Mindenesetre a magyar kormány azzal fenyegetőzik, hogy otthagyja az ENSZ migrációs jelentéséről szóló egyeztetéseket. (Index)
Magyar költségvetési pénzből alakul székelyföldi kézilabda-akadémia
Januárban elhunyt Verestóy Attila romániai szenátor, a Székelyudvarhelyi KC dúsgazdag elnöke. A kézilabdacsapat azonnal a csőd szélére került, de a magyar kormány Magyarország adófizető polgárainak pénzéből kisegíti a romániai klubot. (Magyar Idők)
Simicskó István szerint jelentős költségmegtakarítást eredményeznek az új repülőgépek
Jelentős költséget takarít meg a honvédség a közelmúltban vásárolt két Airbus A-319 típusú többfunkciós csapatszállító repülőgéppel, eddig ugyanis átlagosan évente 500-600 millió forintot költöttek repülőgépbérlésre – mondta a honvédelmi miniszter. Simicskó István a pénteken Kecskeméten bemutatott két gépet a haderőfejlesztés fontos elemének tartja. (MTI)
Hét percen belül mondott ellent saját magának a Fidesz szóvivője
Puskás Imre szerint az ellenzék a, tagadja a Soros-tervet, és nem támogatja a Lex Stop Sorost és b, az ellenzék mindenről beszél, csak a Soros-tervről nem, és nem árulják el, hogy támogatják-e a Lex Stop Sorost. (444)
Brüsszel elutasítja, hogy az ausztriai magyarok kevesebb családi pótlékot kapjanak az ausztriai osztrákoknál
Ahol a járulékot fizeti valaki, ott jogosult az ellátásra – ezzel utasította el az Európai Bizottság szociális és munkaügyért felelős tagja az új bécsi kormánynak azt a javaslatát, hogy az Ausztriában dolgozó kelet-közép-európaiak saját országukban élő gyerekeinek alacsonyabb családi pótlékot biztosítsanak. Maryanne Thyssen budapesti tárgyalásait követően elmondta: ilyen típusú indexálás nem szerepel az Európai Bizottság javaslatai között sem. (Hvg.hu)
Mégis maradhat a Lukács-archívum a világhírű filozófus egykori lakásában
Részletek itt. (Mta.hu)
Az MSZP elnöke szerint a határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány
Ellentétben „néhány ellenzéki párttal”, a szocialisták úgy gondolják, hogy szerzett jogot nem szabad elvenni, a határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány, azt meg kell tartani – nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke Kolozsvárott. Molnár Gyula és Karácsony Gergely, az MSZP-PM miniszterelnök-jelöltje az erdélyi városban közéleti fórumon vett részt. A pártelnök arról beszélt, hogy a tartósan külföldön élő magyarok szavazását is könnyíteni kellene. Támogatják a határon túli magyarság autonómiatörekvéseit, legyen szó kulturális vagy területi autonómiáról – tették hozzá. (MTI)
Lehet szavazni, hogy a Kétfarkú mire költse a kampánypénzt
„Szerencsére mi viccpárt vagyunk, ezért megengedhetjük magunknak, hogy értelmes dolgokra költsük a kampánypénzünket” – írja a Magyar Kétfarkú Kutyapárt. (Ketfarkukutya.com)
A Tanítanéknak leesett a tantusz, hogy Orbánnal nincs értelme tárgyalni
A Tanítanék Mozgalom teljes mértékben támogatja a Független Diákparlament követeléseit – derül ki a civil szervezet közleményéből. Illetve csak kilencvenkilenc százalékban: „Ahhoz a levélhez, melyben vitára szólítják fel Orbán Viktort, nem tudunk csatlakozni. És erről nem a diákok tehetnek – erről egyedül Orbán Viktor és kormánya tehet. […] Nekünk ezzel a kormánnyal, ezzel a miniszterelnökkel már nincs dolgunk. Nem hiszünk a jószándékukban, nem hiszünk a segítségükben. Vitázni csak korrekt partnerekkel érdemes, ők viszont messzemenően eljátszották már a becsületüket” – áll a közleményben. (Facebook)