Hódmezővásárhelyre figyelt az ország – ez történt hétvégén

február 26, 2018

Az eső legyőzte Orbán ellenzékét – ez történt a hosszú hétvégén

A legfontosabb hétvégi hírek röviden, egy helyen.

Helyre kellett igazítania az LMP-s Hadházyt minden alap nélkül mocskoló köztévének

Titkos találkozónak állított be az úgynevezett közszolgálati média egy teljesen nyilvános rendezvényt, most elismerték, hogy hazudtak. (444)

Eddig kétszer annyian jelentkeztek be, hogy külképviseleteken szavazhassanak április 8-án, mint négy éve

Eddig a legtöbben, 1873-an Londonban voksolnának, Münchenben 779-en, Stuttgartban 696-an, Hágában 552-en, Bernben 521-en, Brüsszelben 484-en. (444)

A kormánypárti jelölt nyert a tragikus előzményű kiskunhalasi időközin

Az érvényes szavazatok 68,07 százalékával a Fidesz-KDNP jelöltje, Juhász György nyerte a vasárnapi időközi önkormányzatiképviselő-választást a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalas 5. választókerületében. A független Fejes Ferenc 30,88 százalékkal lett második. (Budapest Beacon)

Az ellenzék támogatta független jelölt nyerte a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást

Az érvényes szavazatok 57,49 százalékával az egész ellenzék által támogatott független Márki-Zay Péter nyerte vasárnapi időközi polgármester-választást Magyarország második legnagyobb területű városában, a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen. Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP színeiben indult alpolgármester 41,63 százalékkal lett második. (Budapest Beacon)

Karácsony és Vona: Ha a Fidesz városában lehet, akkor mindenütt lehet

A Jobbik elnöke szerint lélektani fordulat történt. Az MSZP listavezetője az LMP-vel akar egyeztetni. (444)

Hiába reménykedett az Aranykéz utcai robbantás felbujtója

Elutasította Portik Tamás perújítási kérelmét a Fővárosi Ítélőtábla. Portik szerint nem ő volt a felbújtója a Fenyő-gyilkosságnak, hanem az ukrán maffia. (24.hu)

Az Elios Zrt. közbeszerzéses bevételeinek 84 százalékát az Európai Unió fizette

Az OLAF a vidéki városok közvilágítás-korszerűsítése kapcsán vizsgálta az Elios Zrt. közbeszerzéses megbízásait, a cég tevékenysége azonban nem merült ki ennyiben. Az elmúlt években egyetemeknek és stadionokban is dolgozott az Elios, 2017-ben pedig a MÁV-val és az MVM-mel is kötött egy-egy nagy szerződést. Az is kiderült, hogy a cég közbeszerzéses bevételeinek mintegy 84 százaléka uniós forrásból származott 2010-2016 között. (Átlátszó)

Az EU-s országok közül csak Magyarország nem vesz részt az EU jövőjéről szóló konzultáción

A francia elnök is csak nevetett azon, hogy pont a nemzeti konzultációk hazája, az EU legnagyobb ellensége marad ki az Európa jövőjéről szóló társadalmi egyeztetésből. Szijjártó Péter szerint Macron konzultációja a nyomába sem ér a magyar kormány Nemzeti Konzultációjának, és különben is, a francia elnök „biztos adóemelést” akar – fejtette ki két mondatban a külügyminiszter Magyarország miért marad távol a kezdeményezéstől, amiben még a lengyelek is benne vannak. (444, 444)

Életveszélyes lesz az utcán éjszakázni a következő napokban, ezért a lakosság segítségét is kérik a segélyszervezetek

Február 24. éjféltől vörös kód van érvényben a magyar szociális ellátásban, az extrém hideg miatt ugyanis életveszélyessé vált az utcán tartózkodni. A magyar segélyszervezetek ezért mindenkit arra kérnek, aki az utcán, romos, fűtetlen házban élő emberről tud, jelentse be a hajléktalanokat segítő diszpécserszolgálaton keresztül valamelyik segélyszervezetnek. A diszpécserszolgálatokhoz tartozó telefonszámok itt találhatók regionális és szervezetek szerinti bontásban.  Amíg a vörös kód érvényben van, addig a rászorulókat bentlakásos szociális intézményeknek is fogadhatják, ha a hajléktalanszállók megteltek. Ezen az oldalon az összes, országosan elérhető „éjszakai túlélési pont” címe és telefonszáma is elérhető. (444)

Közmédiások: Kézi vezérléssel, másolással működik a magyar kormánypropaganda

Az Al Jazeera a magyar médiáról riportozott. (24.hu)

Kapaszkodjon: így néz ki egy fél évet csúszó stadion ellenőrzése!

Tavaly nyáron minisztériumi ellenőrzés volt a szigetszentmiklósi stadionépítésnél, ami után pénzügyi problémák miatt 6-8 hónapos csúszásba került a projekt. Az EMMI vizsgálata alaposnak tűnik, minden részletre kiterjedőnek, és még csak véletlenül sem fordul meg az a fejünkben, hogy távolról okézták le a projektet. (mfor.hu)

Felmondott a kórházban a csecsemősztály utolsó orvosa, lemigránsozták

A sátoraljaújhelyi kórházban orvoshiány miatt nincs csecsemőellátás, a kolléga megtalálta a felelőst. Hétfőtől aztán újra nyílik a csecsemőosztály, mert találtak egy orvost, és a kollégák is besegítenek más osztályokról. (444, 444)

Közmédia: Valótlanul híreszteltük, hogy Vona titokban elment Jemenbe, egy Szaddám Huszein által pénzelt párt kongresszusára

A hirado.hu azt is megalapozatlanul állította, hogy a Jobbik elnöke titkos megállapodást kötött Iránnal. Ki hitte volna? (444)