Közös antikorrupciós árnyékügyészség létrehozásán ügyködik az Együtt, a Párbeszéd és a Kellesz, úgy mossa a Fidesz a vidéki olvasók agyát, hogy szinte habzik, Horthy-szobrot avatnak Budapesten, állami támogatásból fejlesztik a Csányi-birodalomhoz tartozó alcsúti golfklubot, 105 ezerrel több ember dolgozik rendes állásban, mint tavaly, Nick Griffint is kiutasították Magyarországról, Orbán végtelenül cinikusan üzent CEU-ügyben, egyedül hagyták a sürgősségin, a Facebookon kért segítséget a kétségbeesett szakorvosjelölt, megkötötte Farkas Flóriánnal a választási együttműködését a Fidesz, kiállítóterek helyett mélygarázs lesz a Közlekedési Múzeum épülete alatt, Pintér szerint nem gond, hogy az Éjjeli farkasok sarló-kalapácsos és vörös csillagos zászlóval pózoltak, 2,2 milliárdból reklámozta magát kormányközeli lapoknál az MVM, Mészáros Lőrinc építheti 28 milliárdért az új komáromi Duna-hidat – pénteki hírösszefoglalónk.
Közös antikorrupciós árnyékügyészség létrehozásán ügyködik az Együtt, a Párbeszéd és a Kellesz
Közérdekvédelmi Központ néven antikorrupciós árnyékügyészséget hoz létre az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Korrupcióellenes Szövetség – derült ki az Együtt elnökének, Juhász Péternek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselőjének, Jávor Benedeknek, illetve a Korrupcióellenes Szövetség titkárának, Vágó Gábornak a közös pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Vágó szerint „amint lesz politikai váltás, felelősségre vonás is lesz”. Jávor azt mondta: ez egy nyitott együttműködés, ahová bárkit várnak, beleértve a KDNP-t is. (Budapest Beacon)
A büntetőügy sem számított: megkötötte Farkas Flóriánnal a választási együttműködését a Fidesz
Péntek délután a párt Lendvay utcai székházában Kövér László és Farkas Florián aláírta azt a választási együttműködést, ami szerint a Fidesz és a Lungo Drom a soron következő országgyűlési és önkormányzati választásokra történő felkészülésben, a választásokon, és az ezeket követő törvényhozási, kormányzati és önkormányzati munkában együttműködik. A megállapodás értelmében a Farkas vezette szervezet az országgyűlési és önkormányzati választásokon támogatja a Fidesz-KDNP valamennyi egyéni jelöltjét, illetve területi listáját. Farkas Flórián ellen számtalan büntetőügy van folyamatban: többek közt hivatali visszaélés, költségvetési csalás, közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoznak ellene. (444)
Eddig 803 millió forintba került a Belügyminisztérium Várba költöztetése, de még nem látszik a vége
Hiába jelentették be a 2014-es országgyűlési választások után, hogy a kormányzati szervek a budai Várnegyedbe költöznek, és hiába különítettek el erre súlyos milliárdokat a központi költségvetésből, továbbra sem tudni, pontosan mennyi adófizetői forintba fog kerülni a terv megvalósítása. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a Belügyminisztérium nem tudta megmondani az Átlátszónak, mennyibe kerül a tárca átköltöztetése. (Átlátszó)
Nick Griffint is kiutasították Magyarországról
A Terrorelhárítási Központ (TEK) javaslatára a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (Bmbah) kiutasította Magyarországról Nick Griffint. A brit szélsőjobbos politikus rövid időn belül a második külföldi, akit kiutasítanak: szerdán a szintén brit radikális James Dowson jutott ugyanerre a sorsra. Őt telefonon faggattuk arról, mit szól a döntéshez. (444, Budapest Beacon)
Úgy mossa a Fidesz a vidéki olvasók agyát, hogy szinte habzik
Heti legalább háromszor négyoldalas konzultációs melléklet jelenik meg a megyei lapokban – ezek közel egymillió emberhez jutnak el. Mindezek mellett ott vannak az egész oldalas hirdetések, Soros-képpel, vagy a konzultációs kérdések bemásolásával egy az egyben. (444)
Horthy-szobrot avatnak Budapesten
Épül a Horthy-kultusz Magyarországon: újabb szobrot kap Budapesten az egykori kormányzó, akinek első mellszobrát a Szabadság téri Hazatérés temploma – ifj. Hegedüs Lóránt „birodalma” – udvarán avatták fel 2013. novemberében. Az új szobrot Csillaghegyen, az „Attila Nagykirály” szálloda udvarán leplezik le június 17-én. (Népszava)
Állami támogatásból fejlesztik a Csányi-birodalomhoz tartozó alcsúti golfklubot
Százmillió forint közpénzt kap az alcsútdobozi Pannónia Golf & Country Club a Magyar Golf Szövetségtől, hogy abból szálláshelyeket létesítsen a Junior Golf Akadémia növendékei számára. Az kiderült, hogy a válogatott játékosok térítésmentesen használhatják a létesítményt, ám az nem, hogy az üzemeltető szabadon gazdálkodhat-e az üres helyekkel, illetve, hogy milyen egyéb feltételeket támasztott a szövetség a pénzért cserébe. Arról sem lehet tudni semmit, hogyan választották ki az alcsútdobozi, Orbán Viktor Felcsútjához közeli, Csányi-birodalomhoz tartozó Pannónia golfklubot. (24.hu)
105 ezerrel több ember dolgozik rendes állásban, mint tavaly
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint az elsődleges munkaerőpiacon – az állami és a versenyszférában lévő állások tartoznak ide – dolgozók száma 105 ezerrel nőtt, ugyanakkor a közmunkások száma 11 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 9 ezerrel csökkent az előző évhez képest. (444)
Egyedül hagyták a sürgősségin, a Facebookon kért segítséget a kétségbeesett szakorvosjelölt
Egy zárt csoportban, a közösségi hálón kért a minap segítséget egy soproni szakorvosjelölt. A Facebookon közzétett kétségbeesett hangú leveléből kiderül, hogy urológusjelöltként, felügyelet nélkül kellene ügyelnie a sürgősségin. Történetével nincs egyedül: rezidensek sora kerül hasonló helyzetbe, nem egyszer már bíróságon is felelniük kellett, mert tudásukat meghaladó feladatot bíztak rájuk, és hibáztak. A rezidensszövetség korábbi felmérései szerint mindenütt gyakorlat, hogy a rezidensek sok, ráadásul felkészültségüket, tapasztalataikat meghaladó feladatot kapnak. Nem ritka, hogy napi 12 órát dolgoznak, szinte általános, hogy havi 6-7 ügyeletet kell vállalniuk, ebből hármat hétvégén. Sok esetben fizikai képtelenség a felügyelet, ha például egy 150 ágyas osztályon összesen egy orvos és egy rezidens ügyel. (168óra)
Orbán Mészáros Lőrincről: majd a polgárok eldöntik, mi idegesíti őket, a kormány ehhez nem ad tanácsokat
A Modern Városok Program utolsó állomásán Orbán Viktort Kövér László azon kijelentéséről kérdezték, miszerint megérti, ha sokakat idegesít Mészáros Lőrinc példátlan vagyonosodása. Orbán erre úgy válaszolt, hogy azt majd minden vállalkozó és állampolgár eldönti, hogy mi idegesíti, ebben a kormány nem ad tanácsokat. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Farkas Flóriánnal tényleg szeretné folytatni a politikai együttműködést, valamint szóba került a CEU, a NATO-csúcs és a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamos ügye is. (444)
Orbán végtelenül cinikusan üzent CEU-ügyben
Hódmezővásárhelyen kapott kérdést a miniszterelnök arról, hogy New York állam kormányzója jelezte, hajlandó tárgyalni a CEU-ról. Orbán előbb azt mondta, hogy egy másik amerikai egyetemről Maryland állammal már meg is kezdték a tárgyalást az ottani kormányzóval, és természetesen a szövetségi kormánnyal is rendezni fogják a kérdést, merthogy számukra nem presztízskérdés a sorrend. Eddig ebben más volt a vélemény: előbb szövetségi szintű jóváhagyáshoz ragaszkodtak, aztán állami megegyezéshez, bár az amerikai szövetség kormány nem győzi jelezni, hogy nekik nincs hatáskörük felsőoktatási kérdésben, forduljanak az államokhoz. Aztán Orbán rátért a New Yorkban bejegyzett CEU-ra, illetve Coumo kormányzóra: „Örülök, hogy a kormányzó jelentkezett, készséggel állunk a rendelkezésükre, mégiscsak egy amerikai egyetemről beszélünk, ha nekik fontos, akkor méltóztassanak megtenni a szükséges lépéseket, mi pedig állunk rendelkezésükre. Sok sikert kívánok a tárgyalásokhoz.” (444)
Kiállítóterek helyett mélygarázs lesz a Közlekedési Múzeum régi épülete alatt
Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy mivel a Közlekedési Múzeum új épületet kap, a régi alá tervezett kiállítóterek helyett mélygarázs épül majd, az épületben pedig létrehozzák „a magyar találmányok és feltalálók, a magyar innováció interaktív múzeumát”. (MTI, 444)
Pintér szerint nem gond, hogy az Éjjeli farkasok sarló-kalapácsos és vörös csillagos zászlóval pózoltak
A jobbikos Sneider Tamás kérdezte írásban a belügyminisztert, hogy miért nem jártak el a hatóságok az orosz motoros bandával, az Éjjeli farkasokkal szemben, hiszen tiltott önkényuralmi jelképet használtak, mikor május elején a Fiumei úti Sírkert szovjet katonai parcellájában koszorúztak. Egy magánszemély még feljelentést is tett az ügyben, de azt a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) bűncselekmény megvalósulásának hiányában elutasította. „A rendőri biztosítást végrehajtó közrendvédelmi állomány szabálysértés, illetve bűncselekmény elkövetését nem tapasztalta” – válaszolta Pintér Sándor a jobbikos politikusnak. Kár, hogy az eseményen készített videofelvételek ennek ellentmondanak, látszik a sarló-kalapácsos zászló. (444)
Mészáros Lőrinc építheti 28 milliárdért az új komáromi Duna-hidat
Újabb nagyberuházásban vehet részt Mészáros Lőrinc és üzleti köre. A Magyarország és Szlovákia között épülő új Duna-híd kivitelezésére kiírt közbeszerzést nettó 28 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg a Hídépítő Zrt., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. (Napi.hu)
2,2 milliárdból reklámozta magát kormányközeli lapoknál az MVM
A Lehet Más a Politika (LMP) fordult közérdekű adatigényléssel a Magyar Villamos Művek Zrt-hez (MVM), hogy kiderüljön, mennyit költött reklámtevékenységre az állami cég. A párt pénteken publikálta a választ, amiből kiderült, hogy az MVM saját maga reklámozására 2,2 milliárdot fordított kormányközeli médiumoknál 2016 eleje óta. Az összegzés szerint 1,163 milliárd forintot költöttek a Habony Árpád és Tombor András érdekeltségébe tartozó cégeknél, a Modern Media Groupnál, a Ripost Mediánál és az ATMediánál. A Rogán-szomszéd Csetényi Csaba cégénél, az Odexnél 352 milliót hagytak, míg Vajna András médiaportfóliójának – Radio Plus, TV2 csoport – 221 milliót fizettek. A Huth Gergelyhez köthető Insider Media és SA Day Insider Mediának 190 millió forint jutott. (444)
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):