Horváth: a Bunge Zrt. évekkel ezelőtt átadta a NAV-nak a bűncselekmény súlyos bizonyítékait

január 13, 2015

Horvath

A Központi Ügyészség elutasította az Orbán Viktor miniszterelnök ellen decemberi, nyilvánosság előtt tett állítása miatti feljelentést. Orbán a parlamentben azt mondta, felmenti Vida Ildikót, a NAV elnökét, ha nem indít pert rágalmazás miatt az amerikai nagykövetség ügyvivője, Andre Goodfriend ellen. A feljelentésben az állt, hogy Orbán ezzel kényszerítette Vidát a feljelentés megtételére azáltal, hogy a leváltását helyezte kilátásba, amennyiben nem tereli jogi útra az ügyet. Az Ügyészség határozata szerint a miniszterelnök állítása nem volt „egzisztenciális fenyegetés” és ezért érdeksérelem sem ért senkit.

Horváth András, a korábbi adóellenőr, a NAV-botrány kirobbantója az ATV-n elmondta, nem az a kérdés, hogy Orbán kényszerítette-e Vidát a feljelentés megtételére, hanem az, amiről a kormány megpróbálja elterelni a figyelmet. A Korrupcióellenes Szövetség alapítója elmondta, Goodfriendnek igaza volt, amikor azt állította, hogy a korrupció bizonyítékai, és minden olyan információ, ami szükséges lenne a Központi Ügyészség számára a vizsgálat megindítására, már a magyar kormány kezében vannak.

“Ez a kényszerítés arról szól, hogy várjuk a bizonyítékokat Amerikától. Holott tudjuk, hogy a Bunge Zrt, évekkel ezelőtt nagyon súlyos bizonyítékokat tett le a NAV asztalára” – mondta Horváth, és hozzátette, azóta sem történt semmi.

Horváth elmondta, a nyomozók közönyösen tekintenek a rendszerszintű korrupcióra és a NAV által támogatott áfacsalási tevékenységekre, és a nyomozás nagyon vontatottan halad. Nincs tudomása arról, hogy jelenleg hogy áll a nyomozás. Az ügyészség által kiadott dokumentumok teljesen alkalmatlanok arra, hogy hogy hiteltelenítsék őt – mondta Horváth.

Horvath-e1417093416415

Horváth szerint a NAV nem folytatott le vizsgálatot és a parlamenti vizsgálóbizottság sem lépett a zöld dosszié ügyében (amely feltételezhetően a jelentős áfacsalások bizonyítékait tartalmazta).

Horváth elmondta, örömmel ült volna le Vida Ildikóval, vagy bárkivel a kormány oldaláról az elmúlt egy év során annak érdekében, hogy együtt próbálják meg megoldani a súlyos problémákat, melyek évente 1.000 milliárd forintos kiesést jelentenek a költségvetésnek, de erre nem került sor.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/videok/video-20150109-horvath-megy-a-maszatolas-vida-ugyben