Mengyi Roland. Fotó: MTI, Vajda János
A Budapest Beacon összegyűjtötte a pártok reakcióit azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség csütörtökön kezdeményezte Mengyi Roland „Voldemort” fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, Polt Péter legfőbb ügyész különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kezdeményezte Mengyi Roland „Voldemort” fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Ahogyan arról a Budapest Beacon ugyancsak beszámolt korábban, Mengyi 10 milliós „alkotmányos költséget” kért, és Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát. A 168 óra tanúvallomásokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre alapozott cikke szerint az uniós pályázati csalás miatt kellett távoznia posztjáról Köpeczi-Bócz Tamás uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárnak. Mengyi tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz, a gyanúsítottként vallomást tevők szerinte visszaéltek a nevével és a pozíciójával.
A pártok nem fukarkodtak a szóval, szinte mindegyiknek volt mondanivalója az esettel kapcsolatban.
Jobbik: figyelemelterelés
A Jobbik nem tartja meglepetésnek a legfőbb ügyész lépését, az ellenzéki párt szerint ugyanakkor az ügy arra jó, hogy eltereljék a figyelmet Rogán Antal és más kormánytagok, illetve a „miniszterelnök közvetlen környezetének nagyon súlyos maffiaügyekben való érintettségéről”.
Volner János, a Jobbik alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor közvetlen környezetéből kerülnek ki azok a fideszes politikusok, akiknek már nem elég a költségvetésből ellopható pénz, nem elég a lenyúlható uniós támogatás, de maffiaügyekben is érintettek. Szerinte ezért a miniszterelnöknek személyes felelősséget kell vállalnia, kötelessége, hogy a hasonló helyzetbe került politikusokat haladéktalanul visszahívja tisztségükből.
LMP: nem Mengyi az egyetlen
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint Mengyi mellett többen lennének olyanok, akiknek fel kellene függeszteni a mentelmi jogát, és ki kellene vizsgálni, hogyan és kikkel üzleteltek. Gál József, a párt szóvivője az MTI-nek azt mondta: ha ez nem folytatódik további országgyűlési képviselők, például Farkas Flórián esetében, „akkor csak egy kis alamizsnának” tekintik a lépést.
Az ellenzéki politikus megjegyezte, pártja nem hiába tartja már hetek óta korrupcióról szóló sajtótájékoztatóit, hiszen ezeken „tárják fel, hogy a kormány hogyan talicskázza ki a magyar emberek zsebéből a közpénzt és az európai uniós támogatásokat”.
A Fidesz fő politikájává és eszközévé vált, hogy politikusai, adott esetben országgyűlési képviselők is, és a hozzájuk köthető üzletemberek különböző céghálókon keresztül lopják el az uniós forrásokat – magyarázta Gál. Szerinte a Mengyi-ügyben különösen aggasztó, hogy egy olyan programról van szó, amelynek keretében több munkahely létrejöttéhez biztosítottak volna uniós forrásokat.
DK: Tállai és Csepreghy szerepét is vizsgálni kell
A Demokratikus Koalíció (DK) független, objektív vizsgálatot követel az ügyészségtől Mengyi ügyében – mondta Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke csütörtökön az MTI-nek. A politikus szerint az ügyészségnek már sokkal korábban kezdeményeznie kellett volna a fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert attól lehet tartani, hogy a „vétkes késedelem” miatt Mengyi bizonyítékokat tüntethetett el, vagy tanúkat félemlíthetett meg.
Niedermüller szerint a Mengyivel szembeni vád nagyon súlyos, így elvárják Polt Péter ügyészségétől, hogy a legaprólékosabban tárja fel, kik tartoztak ehhez a bűnszövetkezethez. Hozzátette: nem lehet elfeledkezni arról, hogy az egyik gyanúsított név szerint említette Csepreghy Nándor államtitkárt. Szerinte azt is fel kell tárni, hogy Tállai Andrásnak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőjének milyen szerepe van az ügyben, illetve, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumából (Emmi) elbocsátott uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, Köpeczi-Bócz Tamás ebbe az ügybe bukott-e bele.
Niedermüller Péter szerint az ügyészség számos esetben igyekezett eltussolni a kormánypártokat érintő ügyeket, ezért a DK fenntartja az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) benyújtott beadványát, és elvárja, hogy az OLAF is kivizsgálja ezt az ügyet.
A Mengyi-ügy újabb bizonyítéka annak, hogy a kormánypárti képviselők „fuldokolnak a korrupcióban” – tette hozzá.
Együtt: valaki súgott az elkövetőknek
Ez az első ügy, ahol a „Fidesz-maffia” egyik tagja bíróság elé kerülhet – kommentálta a hírt Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke. A politikus arra hívta föl a figyelmet, miszerint volt olyan ember az államigazgatásban, aki tájékoztatta az elkövetőket a nyomozásról. Felvetette azt is, vajon miért nem engedte az ügyészség, hogy a NAV-nyomozók tetten érjék a kenőpénz átadásában résztvevőket.
PM: „mintha jogállamban élnénk”
Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy értékelt: „ez az első jó lépése az ügyészségnek, amit az elmúlt években tett, az első olyan lépés, ami arra utal, mintha jogállamban élnénk”.
Az ellenzéki politikus arra szólította föl a Fideszt, hogy gyorsan és határozottan foglaljon állást arról, hajlandóak-e kiadni „Voldemortot” az ügyészségi vizsgálatnak. Emellett Tállai András NAV-elnökhöz is fordulnak, mert tudni akarják, hogy kik és miért adtak utasítást a Mengyit leleplező akció lefújására.
MSZP: megvan a kishal
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) bűnpártolás miatt feljelentéskiegészítést tesz az ügyészségen Mengyi ügyében – közölte Bárány Balázs, az ellenzéki párt elnökségi tagja még a Legfőbb Ügyészség közleménye előtt. A szocialisták azt követelik, hogy az ügyészség vizsgálata terjedjen ki az egész fideszes bűnbanda tevékenységére. Az ügy nem állhat meg az első kishal elkapásánál, hiszen a 168 óra információi szerint a a legmagasabb fideszes körökig vezethetnek a szálak – magyarázta az ellenzéki politikus, aki Orbán Viktor miniszterelnököt is felszólította, hogy a Fidesz elnökeként kezdeményezze Mengyi Roland eltávolítását a kormánypártból.
Miután a legfőbb ügyész kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, Bárány Balázs megköszönte a független újságírók munkáját és elmondta, úgy tűnik, hogy megvan a kishal, de az egész hálózat felgöngyölítését szeretné elérni.
Lázár nem örül
Az ügyben Lázár János is megszólalt, méghozzá a szokásos csütörtöki kormányinfón. A kancelláriaminiszter azt mondta: nem kétli, hogy Mengyi mentelmi jogát felfüggesztik, ugyanis a fideszes parlamenti képviselő maga is kezdeményezi azt.
Felidézte, hogy a miniszterelnök vizsgálatot rendelt el az ügyben, miután közpénz áll a vélelmezett bűncselekmény középpontjában, ugyanakkor jelezte, miszerint a szóban forgó pályázatot visszavonták, abban nem hirdettek nyertest. A kormány belső vizsgálatában világos választ vár arra, hogy az uniós pályázati kiírásoknál lehetett-e érdemben befolyásolni a döntéshozókat – jelezte.
Lázár János egyáltalán nem örül a történteknek, elmondása szerint hat év kormányzás után ez az első eset, hogy közvádas ügyben javasolja az ügyészség mentelmi jog felfüggesztését. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a helyzet tisztázása pedig mindenkinek érdeke – tette hozzá.
Kósa: visszaéltek Mengyi nevével
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön fenntartotta korábbi álláspontját, miszerint visszaéltek Mengyi Roland nevével. A kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője úgy fogalmazott: Mengyi és az egész magyar parlament érdeke, hogy minél szélesebb körben lehessen vizsgálni ezt az ügyet.
Kósa Lajos emlékeztetett, hogy a jelenlegi szabályok szerint egy képviselő önállóan nem mondhat le mentelmi jogáról, arról a parlamentnek kell döntenie. Mengyi Roland azt mondta, arra kéri majd az Országgyűlést, hogy függessze fel a mentelmi jogát – emlékeztetett a politikus. Hozzátette: erre várhatóan az őszi ülésszak kezdetén, szeptember közepén kerülhet sor.