Indul az újabb nemzeti konzultáció, Toroczkai nem lesz képviselő – ez történt a hétvégén

március 27, 2017

Nem emelkedik a pincérek fizetése az áfacsökkentés hatására sem, buzizással és románozással kedveskedtek a magyar drukkerek a portugáloknak, Kósa Lajos is azt pedzegeti, hogy ki kellene lépnünk az Emberi Jogok Európai Egyezményéből, a Fidesz nyert szarvasi, független a Nagylaki időközin, Toroczkai nem akar beülni a Parlamentbe, indul az újabb nemzeti konzultáció, erősödött a Fidesz  – hétvégi hírösszefoglalónk.

Soros, Soros, Soros, Soros

A Fidesz szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Magyarországot elítélő, a „józan ésszel és a jogérzékkel is szembe menő” döntése leleplezi, hogy a „Soros-féle migránsszervezetek tízmilliárdokat kereshetnek a migránsbizniszen”. Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a bíróság a közelmúltban arra kötelezte Magyarországot, hogy két bangladesi elutasított menedékkérőnek 3-3 millió forintos kártérítést, az őket képviselő Helsinki Bizottságnak pedig további 2,7 millió forintos perköltséget kell fizetnie. A „Soros György által támogatott Helsinki Bizottság” saját maga kereste meg a két férfit, hogy cinikus módon felhasználja őket a Magyarország elleni támadásához – véli a kormánypárti politikus, aki szerint további hasonlóan abszurd ítéletek esetén Magyarországnak összesen több mint 40 milliárd forintot kellene fizetnie a Soros György által támogatott szervezeteknek, és további ugyanekkora összeget az elmúlt időszakban érkezett 15 ezer elutasított menedékkérőnek és illegális határátlépés miatt őrizetbe vetteknek. „Ahogy lenni szokott, Soros György, amikor megtámad egy országot, eközben még egy kis pénzt is szívesen keres” – tette hozzá. A kormánynak meg kell támadnia a strasbourgi ítéletet, ellen kell állnia ennek a nemzetközi nyomásnak, és nem szabad hagynia, hogy a magyar emberek pénze az illegális bevándorlást és a „migránsbizniszt” segítse – vázolta a megoldást a Fidesz kommunikációs igazgatója. (MTI)

„Cristiano homoszexuál!”, „Utálunk, szar Románia!” – énekelték a magyar szurkolók Lisszabonban

Ismét „jelesre” vizsgáztak a magyar drukkerek szurkolásból Lisszabonban: ezúttal buzizással és románozással kedveskedtek a portugáloknak. Az MTI beszámolója szerint „a magyar drukkerek békésen gyülekeztek helyi idő szerint 16 órától, majd 17 óra után néhány perccel egy kifeszített Magyarország feliratú drapéria mögött indultak a Benfica arénájába, amely mintegy három kilométerre volt a kiindulási ponttól. A magyarok néhány pirotechnikai eszközt is begyújtottak, illetve Lengyelországot is éltették a vonulás során.” A magyar „szurkolók” szerint meleg Ronaldo vezérletével egyébként sima 3-0-ával küldött haza minket az Európa-bajnok – a mérkőzést látva csak azért nem többel, mert semmi szükség nem volt rá. (MTI, SportHD/Youtube)

Kósa Lajos is azt pedzegeti, hogy ki kellene lépnünk az Emberi Jogok Európai Egyezményéből

A Fidesz-frakció arra kérte a kormányt, hogy nyújtson be fellebbezést az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) múlt heti ítélete ellen, amellyel elmarasztalta Magyarországot két bangladesi menekültkérelmének elutasítása miatt, és ragadjon meg minden jogi eszközt a döntés érvénytelenítéséért – mondta Kósa Lajos a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A Fidesz frakcióvezetője szerint a strasbourgi bíróság ezzel az ítéletével „messze-messze túlterjeszkedett minden létező határon”. A bíróság menekültnek titulálta a két migránst, pedig semmi közük a menedékstátuszhoz, emellett nem fogta le őket senki, csak nem engedték be őket Magyarországra, a nemzetközi szabályoknak megfelelően – mondta a Fidesz frakcióvezetője. „Ez tényleg agyrém”, hogy a schengeni és dublini szabályok betartásáért büntetik meg Magyarországot. Ha a jogi skandalumot nem lehet megszüntetni, akkor Kósa szerint meg kell vizsgálni, hogyan lehet megszüntetni a strasbourgi bíróság joghatályát Magyarországon. Ezzel a javaslattal a politikus az Emberi Jogok Európai Egyezményének felmondását pedzegeti, ugyanis ez az egyezmény az, amely a strasbourgi bíróságnak döntési jogot biztosít magyar emberi jogi ügyekben. Erről korábban egyébként közleményt adott ki a Fidesz-közeli és a kormány által pénzelt Alapjogokért Központ is. Ők kifejezetten kérték az egyezmény felmondását. (444)

A Fidesz nyert Szarvason, független futott be Nagylakon az időközin

A fideszes Babák Zoltán Antal nyerte az időközi képviselő választást Szarvason vasárnap, amelyet a körzet ugyancsak fideszes képviselőjének halála miatt kellett kiírni. A második helyen a helyi nagycsaládosok egyesületének jelöltje, a harmadikon a jobbikon Samu Tamás Gergő végzett. A Munkáspárt színeiben induló Dallas Péter lett a negyedik, egészen pontosan négy szavazatot kapott. A névjegyzékben 1480 választópolgár szerepelt, közülük 477-en jelentek meg a választáson, a részvételi arány 32,23 százalék volt. Egy érvénytelen szavazat született. Időközit tartottak vasárnap Nagylakon is, ahol a független jelöltként induló Locskai Zoltánt választották polgármesterré. Ő eddig alpolgármesterként dolgozott a határ menti falu irányításában. A szavazásra jogosult 466 nagylaki közül 288 vett részt a választáson. Három független jelölt indult, Locskai 150 szavazattal győzött. A negyedik jelölt, a Magyar Munkáspárt színeiben induló Nagy Gyula Imréné egy szavazatot kapott. Nagylakon a korábbi független polgármester, Gyarmati András nyugdíjba vonulása miatt tartottak időközi választást. Arról, hogy miért indul mindenhol az elég nyilvánvaló esélytelenség ellenére munkáspárti jelölt, itt írtunk bővebben. (Index)

Brüsszel, Soros, civilek, migráció – indul az újabb nemzeti konzultáció

Indul a nemzeti konzultáció, a kormány (egyebek mellett) ahhoz kéri a magyar emberek támogatását, hogy „meg tudjuk védeni határainkat és meggátoljuk a betelepítést” – jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a kérdőívek a jövő hét második felétől érkeznek a postaládákba. Brüsszel több területen is jogköröket akar elvenni a tagállamoktól, arra kérik a magyarok támogatását, hogy hazai kézben lehessen tartani az adók, a bérek és a rezsi szabályozását. A kormány ahhoz is ragaszkodik, hogy „nagyobb legyen az átláthatóság a külföldről pénzelt aktivistacsoportok esetében” – tette hozzá a politikus. (MTI)

Toroczkai nem akar beülni a Parlamentbe

„Nem indulok a jövő évi országgyűlési választásokon képviselőjelöltként, ez azt is jelenti, hogy 2018 tavaszán az új Országgyűlésnek sem leszek tagja” – írja a Facebook-oldalán a Jobbik alelnöke. Bár a párt elnöksége felkérte az indulásra, Toroczkai László „árulásnak” érezné, ha 2018 tavaszán lemondana Ásotthalom vezetéséről, mert úgy gondolja, ott még csak a munkája felét végezte el. Utalt arra is, hogy 2019-től folytatná a polgármesterkedést a településen, mert azt mintává szeretné tenni, „egy új Noé bárkájává”. (444)

Németh Szilárd: Azért vagyunk a korrupciós lista legalján, mert még mindig túl sok a kommunista a közigazgatásban

A rezsibiztos Szombathelyen járt, sorosozott, elővette a civileket és megvédte a rezsicsökkentést. Húsz nyugdíjas volt kíváncsi rá. (Nyugat.hu)

Visszajött a Fidesz a Nolimpia-kampány után

Az elmúlt egy hónapban a Fidesz támogatottsága két százalékpontot növekedve 25 százalékon áll – derül ki a Publicus március 9 és 14 között, 1054 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásából, melyet az intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából készített. Az MSZP támogatottsága két hónapja egy százalékpontot növekedett, majd rövid megtorpanás után erre a hónapra újabb egy százalékpontot javult – így most 14 százalékon áll a legnagyobb ellenzéki párt. (Index)

Nem emelkedik a pincérek fizetése az áfacsökkentés hatására sem

Hiába lépett érvénybe januártól kisebb áfakulcs a vendéglátásban, nem lesz több a pincérek bére, ami így is az átlagbérek alatt van. Év elején 27 százalékról 18 százalékra csökkent az áfa, kivéve a munkahelyi vendéglátás forgalmi adóját. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az egy évvel ezelőttihez képest a kereskedelmi vendéglátás forgalma 2 százalékkal csökkent, de a munkahelyi vendéglátásé 12 százalékkal nőtt, a forgalom a 10 milliárd forintot is meghaladja. (Népszava, 444)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):