Iskolai hittan: a plébániák isszák meg a levét

augusztus 29, 2016

Barsi BalázsMagyar zarándokmise az ausztriai Boldogasszonyban (Frauenkirchen). Fotó: MTI

Az iskolai hitoktatás elvonzotta a gyerekeket az egyházi hittanóráktól. Az ország egyes részein a gyerekek egynegyede eltűnt a plébániákról.

Felemás eredményt hozott a kötelező hittan bevezetése – írja a hétfői Magyar Nemzet. A lap által megkérdezett felekezetek szerint az iskolákban ugyan több gyermekhez érnek el, ám a plébániákon tartott hittanra egyre kevesebb fiatal jár, lemorzsolódásuk az ország egyes részein eléri a huszonöt százalékot.

Az Esztergom-Budapesti főegyházmegye belső felméréséből az is kiderül, miszerint bár az iskolás korú tanulók kétharmada meg van keresztelve, csupán egynegyedük volt elsőáldozó, és alig több mint ezren bérmálkoztak. Vagyis, ahogy nőnek a fiatalok, úgy csökken bennük a hit iránti érzékenység – közölte az orgánummal Bárány Béla, a főegyházmegye hitoktatási felügyelője. Náluk egyébként negyedével-ötödével csökkent a létszám.

Egykor virágzott a hittantanítás a plébániákon

Bárány Béla szerint a szentségek megfelelő oktatására nem alkalmas az iskolai tanóra. Amíg nem vezették be kötelezően a hittanoktatást, virágzott a plébániákon a hittantanítás, ám a gyerekek túlterheltek, sok szülő a tánc, a sport és egyéb foglalkozások után már nem küldi gyerekét a fakultatív hittanra. Így akik elballagnak az iskolákból, a legtöbb esetben elvesznek az egyház látóköréből.

A helyzet Bárány Béla szerint egyre aggasztóbb, leginkább a felső tagozatosoknál döbbenetes a lemorzsolódás.

A jövő egyik nagy feladata, hogy a plébániákhoz nem kötődő szülőket is elérje az egyház, mert a hit a közösség nélkül nem élhető meg – hangsúlyozta a plébános. Hozzátette: új módszerekre van szükség, alkalmazni kell a modern technika adta lehetőségeket. Az iskolákban igyekeznek érdekessé tenni a hittanórákat, tablettel, laptoppal, filmrészletekkel, játékokkal, ugyanakkor az élő szót és a tanúságtételt nem helyettesíti semmi.

Vissza kell terelni a fiatalokat

Gáncs Péter, az evangélikus egyház elnök-püspöke szerint is probléma a lemorzsolódás. Az iskolai oktatással ugyan több fiatalt érnek el országosan, ám a tanintézeti plusz a gyülekezetekben mínuszt jelent – mondta. A kérdés szerinte az: sikerül-e a fiatalokat a gyülekezetek felé terelni.

Fontos volna, hogy híd épüljön az iskola és a gyülekezet között, legyen erre igényük a gyerekeknek, és ne csak egy tantárgyként tekintsenek a hittanra – mondta Gáncs, aki szerint nagy eltérés nincs a felekezetek között ilyen tekintetben. Az evangélikus egyház vezetője úgy véli, olyanná kell tenni az iskolai hittanórákat, hogy a gyerekeknek igényük legyen a hétvégi órákat is látogatni.

A Fidesz-KDNP 2013-ban vezette be a kötelező hittan- és erkölcstan oktatását a közoktatásba, idén tavasszal viszont már arról pletykáltak, hogy az EMMI felülvizsgálja bevezetésüket.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):