Javítóintézetbe zárnák a kiskorú menekülteket – ez történt szerdán

október 12, 2017

Nyomoz a rendőrség az Emmi háttérintézményének több milliós hókotrása miatt, egyre égetőbb a munkaerőhiány – ez történt szerdán

Beer Mikós szerint a keresztényekre is ugyanúgy lehet mondani, hogy terroristák; Bojár szerint Orbán leváltása érdekében „még az ördöggel is érdemes összefogni”; gyógyíthatatlan beteg kerekesszékest csuklóztat a magyar állam; Szlovákiában akarnak szobrot állítani Horthynak; 6 milliárd 625 millió forint megy kommunikációra és konzultációra az Országvédelmi Alapból; egy negyven éve halott fiúnak is kiküldte az állam a nemzeti konzultációt; javítóintézetbe zárnák a kiskorú menekülteket; megkönnyezte Orbán beszédét, most befogadná az Őcsényből kiutált menekülteket; hiába az új szűrés, hónapokat kell várni a csecsemők korai fejlesztésére; Vona Gábort az sem lepné meg, ha feloszlatnák a Jobbikot; Tiborcz korábbi üzlettársa kapta meg az Operaház felújítását; másodfokon a magyar állam nyert Budaörs ellen; Mészáros szerint összességében nem lehet veszteséges a felcsúti kisvasút – szerdai hírösszefoglalónk.

Beer Miklós: nem mondhatjuk senkire, hogy Sátán

A Váci egyházmegye püspöke szerint elhibázott volt a kereszténydemokrata Aradszki András kijelentése Soros Györgyről, aki hétfőn a Sátánnal azonosította a magyar származású milliárdost. (Atv.hu)

Kovács Zoltán szerint teljesen életszerű, hogy a 444 miatt szúrták ki a menekülteket segítő panziós autógumiját Őcsényben

A kormányszóvivő elárulta a kormány álláspontját. (444)

Javítóintézetbe zárnák a kiskorú menekülteket

A fiatalkorú bűnelkövetők fogva tartására szolgáló Aszódi Javítóintézetbe küldené a kísérő nélküli menekült, illetve menedékkérő gyerekeket a kormány. Szakértők szerint ilyenre még nem volt példa Európában. (Népszava)

Tarlós: Amíg Földi László a fővárosnak dolgozik, nem nyilatkozhat többet a migrációról

Földi arról beszélt, háborús bűnösként likvidálni lehet a menekülteket segítő civil szervezetek tagjait. A főpolgármesternek ez már nem fér bele, eltiltotta a nyilatkozatoktól. (444)

Beer Mikós: a keresztényekre is ugyanúgy lehet mondani, hogy terroristák

Pódiumbeszélgetést tartott kedden este a menekültkérdésről Beer Miklós katolikus püspök, Bolba Márta evangélikus lelkész és Darvas István főrabbi. Beer szerint ugyanúgy lehet azt mondani az iszlámra, hogy terrorista társaság, mint a keresztényekre, Bolba szerint pedig odáig jutottunk, hogy már a menekültekről való beszélgetés is veszélyes. (Budapest Beacon)

Gyógyíthatatlan beteg kerekesszékest csuklóztat a magyar állam

A mozgáskorlátozottak számára kiállítható parkolási igazolvánnyal rengetegen éltek és élnek vissza ma is, így érthető lépés volt, hogy kiadását egy 2011-es kormányrendeletben szigorúbb feltételekhez kötötték. Az új rendszer azonban nem szűri ki túl hatékonyan a kártyát jogosulatlanul használókat, viszont igazi tortúrát jelent a valódi betegeknek. (444)

Bojár: Orbán leváltása érdekében „még az ördöggel is érdemes összefogni”

„Nem szeretném úgy leélni a hátralévő életemet, hogy esetleg lelkiismeret-furdalásom legyen amiatt, hogy tudtam volna, szólhattam volna, de nem szóltam – mondja Bojár Gábor, aki szerint az ország jövője – így a kormány leváltása – érdekében „még az ördöggel is érdemes összefogni”. 2020-ban akár fegyveres konfliktusba is torkollhat a kormány ellenségkeresése – figyelmeztet a neves üzletember. (Budapest Beacon)

Szlovákiában akarnak szobrot állítani Horthynak

A felvidéki Nemeshodoson állíthatják fel a kormányzó első szlovákiai szobrát. Bár a szobrot magánterületen, a helyi református templom kertjében állna, a település polgármestere nem tartja szerencsésnek a kezdeményezést néhány nappal a megyei választások előtt. (444)

Kiderült, mennyit költ a kormány konzultációra

Az Országvédelmi Alapból a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra 6 milliárd 625 millió forintot csoportosított át a kormány és majdnem 7 milliárd jut az egyházaknak is. (Napi.hu)

Megkönnyezte Orbán beszédét, most befogadná az Őcsényből kiutált menekülteket

Kalandos élete van a tihanyi babamúzeumot igazgató Filotás Tivadarnak. Politikusi beszédet kétszer könnyezett meg, Martin Luther Kingét és Orbán Viktorét. Ám utóbbiból kiábrándult, és felajánlotta vendégházát a menekülteknek. Az őcsényi panziós inspirálta, és félelem nélküli Magyarországot akar. (Hvg.hu)

Egy negyven éve halott fiúnak is kiküldte az állam a nemzeti konzultációt

Rogán Antal minisztériuma még vizsgálja, mi történhetett. (444)

180 milliót költöttek Orbánék ukrán vendégmunkások behozatalára

Egyes ágazatokban egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a munkaerőhiány, így a tartósan betöltetlen pozíciókat ukrán vendégmunkásokkal töltenék fel. A program már tavaly beindult 180 millió forintos költséggel. (Mfor.hu)

Tiborcz korábbi üzlettársa kapta meg az Operaház felújítását

14,2 milliárdért újíthatja fel az Operaházat a West Hungária Bau Kft. által vezetett konzorcium. (444)

Hiába az új szűrés, hónapokat kell várni a csecsemők korai fejlesztésére

A védőnők megszakadnak, a központi adattovábbító rendszer gyakorlatilag működésképtelen, miközben változatlanul hosszúak várólisták, így a babák most sem jutnak hamarabb kezeléshez. (Magyar Nemzet)

Másodfokon a magyar állam nyert Budaörs ellen

Első fokon még 765 millió forintot ítéltek meg a városnak. A Fővárosi Ítélőtábla szerint viszont nem érte kár az önkormányzatot. (444)

Vona Gábort az sem lepné meg, ha feloszlatnák a Jobbikot

Lélekben, gyakorlatban is fel vagyok készülve a párt föloszlatására – mondta Vona Gábor a hvg.hu-nak a Jobbik ellen indított ügyészségi vizsgálatról. Ugyanakkor a pártelnök mégsem ezt tartja a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Hozzátette, hogy az állami támogatás megvonására és választási csalásra is felkészült. (Hvg.hu, 444)

Mészáros szerint összességében nem lehet veszteséges a felcsúti kisvasút

Felcsút polgármestere cáfolta, hogy TAO-pénzeket költöttek a felcsúti kisvasút üzemeltetésére, és leszögezte: minden vállalásukat teljesítik, továbbá cégei akkor sem fogják kisegíteni a kisvasutat, ha anyagi gondok merülnek fel. A városvezető ugyanakkor úgy gondolja, összességében nem lesz veszteséges a projekt, de konkrét választ csak év végén tud mondani. (Atv.hu)