Jelenleg mintegy 15 ezer hajléktalan lehet Magyarországon

december 1, 2016

Köss sálat a fára! - Akció a hajléktalanokértEgy miskolci bisztró munkatársai sálakat kötöttek egy fára egy jótékonysági akció keretében csütörtökön. Az amerikai Indiana államból indult kezdeményezés résztvevői sálakat csavarnak fákra, amelyeket hajléktalanok és más rászorulók ingyen elvihetnek. Fotó: MTI, Vajda János

Jelenleg körülbelül 15 ezer hajléktalan lehet Magyarországon, közülük mintegy 4 ezren töltik az éjszakát az utcán. A hideg idő beálltával egyre többen mennek éjjeli menedékhelyre, de a Menhely Alapítvány szerint az ellátórendszer felkészült, hogy befogadja a rászorulókat.

Jelenleg mintegy 15 ezer hajléktalan lehet Magyarországon. Közülük 10-11 ezren szállón, míg 4 ezren az utcán töltik az éjszakát – nyilatkozta Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke, a hajléktalanok körében évente felmérést végző Február Harmadika Munkacsoport tagja az MTI-nek. Csak a fővárosban 1200-1300 ember éjszakázik a „szabad ég alatt”.

Győri Péter tájékoztatása szerint országosan a szállók 85-100 százalékos kihasználtsággal működnek. Budapesten még több száz férőhely áll rendelkezésre, de ezeken túl vidéken és a fővárosban is tudnak nyitni időszakos férőhelyeket.

Akik ilyenkor az utcán maradnak, azoknak egy része nagyon rossz, „tulajdonképpen döntésképtelen állapotban” van. Ezek az emberek nem tudják saját helyzetüket megítélni, nekik mentőre lenne szükségük – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, miszerint mellettük vannak azok az emberek, akik „lemerülnek ebbe a világba”, kihasználnak hajléktalanokat, belőlük élnek. Nekik nem érdekük szállóra menni. A számuk a fővárosban száz körül lehet. Vannak még, akik kunyhóban laknak: ők nincsenek olyan nagy veszélyben, őket is rendszeresen látogatják az utcai szolgálatok.

regisztralt-hajlektalanok-szamaÁbra: MTI

Győri arra is felhívta a figyelmet, hogy a kihűléses halálesetek kétharmada lakásban történik. Ez elsősorban vidéken, a kistelepüléseken élő idős, beteg embereket veszélyezteti. A közterületen való kihűlés leginkább a vidéki városokban jellemző, a közterületen élő hajléktalanok kétharmada ugyanis vidéki városokban él.

Az ellátórendszer felkészült 

A hideg idő beköszöntével „nagy lakossági odafigyelésre van szükség”, a hajléktalan diszpécser telefonszámokon lehet segítséget kérni rászoruló emberek számára – figyelmeztetett Győri Péter.

A Menhely Alapítvány tájékoztatása szerint az elmúlt napok hideg időjárása miatt emelkedett az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága. A fővárosban 73, országosan 85 százalékos volt a kihasználtság, néhány megyében – Vas, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok – pedig megteltek az éjjeli menedékhelyek. A segítő szervezetek ilyenkor pótágyakon, plusz matracokon helyezik el a rászorulókat.

Az alapítvány közlése szerint az ellátórendszer fel van készülve arra, hogy befogadja azokat a rászorulókat, akik kénytelenek éjszakájukat az éjjeli menedékhelyeken tölteni. A Menhely diszpécser szolgálata napi 24 órában fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről. A szolgálat krízisautót, speciális utcai szolgálatokat, illetve alapesetben az illetékes utcai szolgálatokat küldi ki. Ezek segítenek az elhelyezésben, illetve takaróval, élelmiszerrel látják el azokat, akik nem fogadják el a szállások nyújtotta lehetőségeket.

A hideg időszakokban a diszpécser szolgálathoz naponta átlagosan harminc hívás érkezik. Az utcai gondozó szolgálatok naponta többször is meglátogatják a területükön élő rászorulókat, és megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy minél többen kerülhessenek védett, biztonságot nyújtó helyre.

A fővárosban 19 szállásnyújtó intézmény, több mint 1900 férőhellyel várja a segítségre szorulókat, országosan pedig több mint 4300 férőhely – a nagyvárosokban összesen 2400 – áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken.

A Menhely Alapítvány arra is fölhívta a figyelmet, hogy a hideg beálltával nem csak a hajléktalan emberek vannak nehéz helyzetben, ezért arra kérnek mindenkit, hogy fokozottabban figyeljenek a környezetükben ismert magányos, emberekre, hiszen „ők vannak a legjobban kiszolgáltatva a zord időjárásnak, és sokan maguktól nem mernek segítséget kérni”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):