A Jobbiknak nincs pénze kifizetni az ÁSZ büntetését – ez történt hétfőn

január 9, 2018

Elhunyt Som Lajos – ez történt hétfőn

A legfontosabb hétfői hírek röviden, egy helyen.

Nem halad az ortodox templomok felújítása

Nem halad megfelelő ütemben a  magyarországi orosz ortodox templomok felújítása, hiába szánt a magyar állam 2,4 milliárd forintot erre a célra. A Magyar Nemzet szerint azért, mert a Bécsi-Ausztriai és a Budapesti-Magyar Egyházmegye vezetője, Tyihon püspök és köre ausztriai számlákon keresztül próbálta kivinni a felújításra szánt pénzt az országból. Az ezzel kapcsolatos visszásságokat az egyháznál sem tagadták, és közben december 28-án felmentették tisztségéből Tyihon püspököt. (Magyar Nemzet)

Jobbik: anyagilag megsemmisült a párt

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője és alelnöke az ÁSZ bejelentése után azt mondta, hogy Orbán Viktor meg akarja szüntetni a pártot. Tizenöt napja van a pártnak befizetni a 331 millió forintot. (Hvg.hu)

Pest megyében történt a legtöbb bűncselekmény tavaly, a Dunántúlon viszont nyugalmas volt az élet

Elkészült az ORFK évzáró statisztikája. (MTI, 444)

Németh Szilárd: „teljesen le vagyok döbbenve”

Arról, hogy sem az LMP, sem a DK nem fizeti be az Állami Számvevőszék által megállapított tiltott pártfinanszírozás miatt kiszabott összeget, Németh Szilárd azt mondta: „Teljesen le vagyok döbbenve, ezek azt hiszik magukról, hogy törvényen felül állnak.” A Fidesz alelnöke mondott mást is. (MTI, 444)

„Különbözőek az értékeink, de a demokratikus elkötelezettségünk közös” – villáminterjú három V18-alapítóval

Göncz Kinga diplomatához méltóan kissé dodonai módon fogalmazva, mindenesetre – ha jól értettük, s ha figyelembe vesszük az interjút megelőző sajtótájékoztatón elhangzott szavait – nemcsak a Fidesz, hanem a Jobbik ellen is való szavazást támogatja, bár ezt így az Istennek sem volt hajlandó kijelenteni. A nem kevésbé rejtélyes másik volt külügyminiszter, Balázs Péter – bár kitartóan kérdeztük – értelmezésünk szerint nem teljesen zárkózott el attól, hogy a jövőben ismét külügyminiszter legyen. Hozzájuk képest Pusztai Erzsébet maga volt a megtestesült konkrétum: nincsenek politikai ambíciói és a Moma elnökségi tagságáról való lemondásának semmi köze a V18-hoz. (Budapest Beacon)

Tízszer kevesebb vakvezető kutya van az országban, mint amennyire szükség volna

A segítő kutyák kiképzésének támogatására elérhető pályázati összeg tavaly csaknem kétszeresére emelkedett, de a kiképzéssel foglalkozó alapítványok alapvetően adományokból tartják fenn magukat. A jelenlegi kapacitás tízszeresére lenne szükség ahhoz, hogy minden kutyát igénylő vak ember megkaphassa segítő négylábúját. (Magyar Idők)

Bangónéból nem enged az MSZP

Nem az Együttes Szabó Szabolcs személye ellen van kifogásunk, kiváló munkát végző politikusnak tartjuk, de a Demokratikus Koalícióval (DK) kötött megállapodásunk értelmében a főváros 17. választókerületében az MSZP állíthat jelöltet és mi Bangóné Borbély Ildikót szeretnénk indítani – így reagált az Együtt és a DK hétvégi felháborodására Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője. Az Együtt parlamenti képviselője 2014-ben megverte a csepeli és soroksári választókerületben a rezsibiztos Németh Szilárdot, s a Fidesz legyőzésének esélyét ma is többen benne látják. Az Együttről Budai azt mondta: megszakadtak velük a tárgyalások, tehát amíg nem fogadják el, hogy közös lista, miniszterelnök és egyéni jelöltek legyenek, addig nem kérhetik számon, hogy az MSZP elindít-e valakit az ő helyi jelöltjük ellen. (Népszava)

Orbán: Mi a jogállam talaján állunk

A németek akarták befogadni a migránsokat, nem a magyarok, Magyarország azzal teszi a dolgát, hogy védi a schengeni határt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német Bild napilapban és a Bild honlapján hétfőn megjelent interjúban. Azt is mondta, hogy Magyarország az utóbbi évtized kevés sikertörténetének egyike. (MTI, Index)

Megalázza a MÁV a kerekesszékeseket

Ha valaki kerekesszékkel szeretne vonatozni, 48 órával az indulás előtt jeleznie kell a MÁV-nak, hogy legyen emelő és személyzet a vonathoz. Hatból három alkalommal azonban még a 48 óra sem elég, ilyenkor jön az alkudozás a kerekesszékessel, hogy szálljon fel másik vonatra, rosszabb esetben másszon fel valahogy emelő nélkül. A kerekesszékeseknek órákat kell várakozniuk a megfelelő szerelvényre, egy férfi pedig 40 cm-ről zuhant vissza az emelővel, mert nem volt rendesen karban tartva. (Abcúg)

Az Emmi úgy véli, hogy nem hibázott az Emmi

Úgy ítéljük meg, hogy sem jogsértés, sem pedig az alapvető jogok vonatkozásában jogsérelem nem következett be – ezt állapította meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a saját magával szemben lefolytatott vizsgálat eredményeképpen. A tárcához azzal kapcsolatban jutott el panasz, hogy az Emmi nem volt hajlandó engedélyezni egy színháztörténésznek, hogy részt vegyen a Hír TV műsorában. (Magyar Nemzet)

Az LMP az ombudsmanhoz fordul, amiért előzetes engedélyhez kötik a pedagógusok és iskolaigazgatók nyilatkozattételét

Cenzúrának tartja az LMP, hogy előzetes engedélyhez kötik a pedagógusok, iskolaigazgatók önálló nyilatkozattételét, ezért az ellenzéki párt az ombudsmanhoz fordul. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal azután küldte szét a fenntartása alá tartozó intézményeknek a levelét, hogy egy komáromi igazgató számon kérte a pedagógusát, amiért a tanár nyilvánosan sérelmezett egy a szakgimnáziumukban történt jogsértő esetet, azt, hogy kifüggesztették a megrovásban részesült diákok névsorát. (444)

Menesztették a hetesi iskolaigazgatót

Elbocsátották állásából a hetesi általános iskola igazgatóját, aki állítólag könyvvel vert fejbe, s a táblának is lökött egy diákot. (Sonline.hu)

Nem csoda, ha késnek a levelek: hétszázfős a létszámhiány a postánál

A kormány béremeléssel igyekszik megtartani a postásokat. (444)