Kámforrá vált a híres Aulich utcai lakás adásvételije

november 24, 2016

Juhász emléktáblát helyezett el Rogánnak az Aulich utcai épületen. Fotó: Budapest Beacon

Éppen annak a lakásnak tűnt el az adásvételi szerződése az V. kerületi önkormányzatnál, ahová Rogán Antal fölugrott kávézni.

A Magyar Narancs megpróbálta kikérni az Aulich utca 3. szám alatti, harmadik emeleti lakás adásvételi szerződését. Ez az a lakás, amely még Rogán Antal polgármestersége idején került Fürstner József fogorvoshoz, aki bombaüzletet csinált a vásárlással, majd – az Index tényfeltáró cikke alapján – lényegében balekként „szabadult meg” tőle. Így került az ingatlan Kertész Balázs cégéhez, aki ellen egyebek mellett a múlt vasárnapi tüntetést szervezte az Együtt, melynek alelnöke, Juhász Péter nemes egyszerűséggel Rogán „táskás emberének” nevezte az ügyvédet.

Az Aulich utcában megfordult a propagandaminiszter, aki – mint azt az általa vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda tudatta – csak kávézni ugrott föl, Habony Árpád nem miniszterelnöki tanácsadó, sőt, még egy grúz exminiszterelnök is fölbukkant a helyszínen.

Ennek a lakásnak az adásvételi szerződését kívánta tehát megtekinteni a Magyar Narancs, Belváros-Lipótváros önkormányzata viszont azt közölte a lappal, hogy a kért szerződés az irattárban „nem található”.

Az önkormányzat az orgánum megnyugtatására közölte: szerintük a kérdéses dokumentum a Földhivatalból beszerezhető, csakhogy a lap szerint ez törvényesen nem történhetne meg – egy korábbi önkormányzati vagyonelem nem válhat csak úgy kámforrá.

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancs egyébként részletesen is foglalkozik a lakással, illetve azzal, miért akkora gond, ha egy korábbi, önkormányzati tulajdon adásvételije csak úgy kámforrá válik.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):