Kiderült, mennyibe került a kampány, Tényi rögtön feljelentést tett

október 5, 2016

Szavazóurna

Hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett Tényi István a kormány kampányköltései miatt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közzétette a vasárnapi népszavazás kampánykiadásaival kapcsolatos számokat – számolt be keddi cikkében az Index.

  • A kormány a népszavazással kapcsolatos tájékoztató kampányokra és politikai hirdetésekre összesen nettó 5,9 milliárd forintot költött. Ez bruttó 7 milliárd 493 millió forint.
  • A népszavazással kapcsolatos tájékoztató levelek és a háztartásokba eljuttatott kiadványok 875 millió forintba kerültek. Ez bruttó 1 111 250 ezer forint.

A kampány tehát összesen bruttó 8,604 milliárd forintba került. Ebben nincs benne az a nagyjából 4,5 milliárd forint, amit a népszavazás technikai lebonyolítására kellett költeni. Az érvénytelen népszavazás teljes költsége így 13 milliárd forint körül lehet.

A KTK azt is közölte a portállal, hogy a fenti összegek még kismértékben változhatnak, mert a teljesítések ellenőrzése folyamatban van.

Az ügyben hűtlen kezelés gyanújával még hétfőn feljelentést tett a legnagyobb feljelentőként elhíresült Tényi István, aki nem mellesleg tagja a Fidesznek – tudta meg a nol.hu. A 24.hu-hoz a beadványt is eljuttatta, ami alapján az orgánum azt írja: Tényi indoklása szerint a népszavazási kampányra költött adófizetői milliárdokat – a különböző sajtóhírek és ellenzéki beszámolók alapján – bűnös módon költhették el. A korábbi választásokkal és népszavazásokkal összevetve irreálisan sokat költhetett a kormányzat a népszavazásra, és a pénz nagy része a baráti zsebekbe vándorolt, átláthatatlanul – áll a beadványban.

A hatóságoknak három napjuk van eldönteni, indítanak-e nyomozást.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):