Kidobta zuglói jelöltjét az LMP, mert összejátszott a Fidesszel – ez történt szerdán

március 29, 2018

Döntött a Kúria, közpénz a tao – ez történt szerdán

A legfontosabb szerdai hírek röviden, egy helyen.

A kormány Facebook-oldalán jelentkezett az ügyvéd, akinek leveléből kamu világösszeesküvést próbált fújni a Fidesz

Egy öröklési ügyben kért segítséget a Nemzeti Vagyonkezelőtől, de levelét a kormány kezdte el propagandaeszközként használni. Bejelentést tesz emiatt. (444)

Hadházynak vannak sejtései, ki a spion az LMP-n belül

Az LMP társelnöke azonnal lemond, ha április 8-án többséget szerez a Fidesz, és erre biztat minden ellenzéki vezetőt. Szerinte a kormánypárt minden ellenzéki pártba beférkőzött, ez alól az LMP sem kivétel. (ATV)

46 milliárdos bevétel mellett 6 milliárdos eredménnyel zárt Mészáros Lőrinc céggömböce 2017-ben

Közzétette eredményeit az Opus Global Nyrt. A tervek szerint hamarosan 120 milliárdossá nőnének. (444)

Svédország büszke arra, hogy menedéket nyújt azoknak, akik az elnyomás miatt hagyták el Magyarországot – interjú a svéd oktatási miniszterrel

Nagyon örülök, hogy olyan országban élek, ahol az emberek menedékre lelnek az elhúzódó háborúk és elnyomás után – mondja lapunknak adott interjújában Gustav Fridolin, akit arról is faggattunk, mit gondol Semjén Zsolt rénszarvasvadászatáról. (Budapest Beacon)

Lázár: Pintér dönti el, vizsgálják-e a 444 és a Direkt36 cikkében bemutatott, letelepedési kötvénnyel érkezett, gyanús figurák ügyét

„Nagy baj lenne, ha Lázár János vagy Orbán Viktor döntené el, hogy ki jelent nemzetbiztonsági kockázatot” – mondta Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mintha Németh Szilárd Fidesz-alelnök nem pont ezt csinálná. A Belügyminisztérium jelezte: nem vizsgálja a letelepedési kötvényt vásárló gyanús külföldiek ügyét (444, 444)

„A polgár azt érzékeli, hogy gyors, hatékony és majdnem biztos igazságot nem kap” – interjú Szepesházi Péter bíróval

Szepesházi Péter 2003 júliusa óta bíró, jelenleg a Budai Központi Kerületi Bíróságon dolgozik. Saját bevallása szerint nagy elismeréssel hallgatta interjúsorozatunk korábbi részeit, megszólaltatott kollégáival túlnyomórészt egyetért, igaz, kisebb hangsúlykülönbségekkel, azonban azok sem az igazgatási vezetés javára billentik a mérleg nyelvét. Szepesházi arra is felhívta a figyelmünket, miszerint az interjúban elmondottak a magánvéleményét képviselik, az interjú bejelentését, vagy az arra való engedélykérést kötelezővé tevő jogszabályról pedig nem tud, „ugyanakkor az egy más kérdés, hogy ebben is folyik a maszatolás az igazgatási vezetés részéről”.

(Budapest Beacon)

200 ezer kézi lőfegyvert gyárt le Magyarország

Tíz év alatt Csehországgal együtt. (444)

Parádés ok miatt drágul a kisvárdai sportszálló

Tavaly év végén, 2017. december 30-án nettó 482 millió forinttal drágult a kisvárdai sportszálló és apartmanház projektje a közbeszerzési hatóság oldalán megjelent hirdetmény szerint. Így a nettó 1,427 milliárd forint helyett 1,908 milliárdot kaphatnak a munkáért a kivitelező cégek. A drágulás magyarázata egészen parádés: „Megrendelő támogatási forrást kapott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatást nyújtótól a Kisvárdai sporthotel fejlesztése céljára. Az elnyert támogatás alapján a Megrendelő a már folyamatban lévő szerződés megvalósítása során magasabb műszaki tartalmú beruházást tud megvalósítani, üzemeltetési szempontból korszerűbb megoldásokat tud alkalmazni. Mindezekre tekintettel a Megrendelő pótmunka igénnyel fordult Vállalkozó felé, és tőle ajánlatot kért a pótmunkák megvalósítására.” (Mfor.hu)

Az HBO elment Felcsútra, mert azt feltételezték, hogy jutnak valamire, ha angolul kérdezik Mészáros Lőrincet

Megrohanta a sajtó a felcsúti önkormányzatot, ahol Mészáros csak annyit mondott el, hogy ő mindig egy sikeres vállalkozó lesz. Na meg azt, hogy „csak a Fidesz”.

(444, Index)

A kormány lassan ott tart, hogy ha az ellenzék nyer, nekünk enni se jut majd, mert minden pénzt a bevándorlók kapnak

Szerdán Novák Katalinon volt sor, hogy megpróbáljon felnőtt emberként beszélni a választópolgárokhoz. (444)

Kidobta a zuglói jelöltjét az LMP, mert összejátszott a Fidesszel

Az LMP felfüggeszti Barta János párttagságát és visszavonja jelöltségét – jelentette be a párt miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán. (Magyar Nemzet)

Jó pénzért azokat is beengedték Magyarországra, akiknek a távol tartására építették egész politikájukat

Súlyos nemzetközi bűnügy gyanúsítottja és a szíriai diktátor pénzembere is magyar papírokat kapott a kötvényprogramban.

(444, Direkt36)

Visszaléptette jelöltjét Hajdu László javára az Együtt

Egyoldalúan visszaléptette a budapesti 12-es választókerületben jelöltjét, Huzsvári Erzsébet Máriát a DK-s Hajdu László javára, jelentette be közleményben az Együtt. „Le lehet, és le is kell győzni a Fideszt 2018-ban” – írják, ehhez azonban szerintük szükséges, hogy minden választókerületben csak a legesélyesebb baloldali jelölt induljon. (444)

Rogán feltalálótársainak cége Svájcba csorgatta tovább a pénzt

Nagy vagyonok kezelésével és adóoptimalizációjával foglalkozik az a svájci üzletember, aki besegített Rogán Antal feltaláló barátainak, hogy Svájc leggazdagabb régiójába, az offshore paradicsomként elhíresült Zug kantonba tüntessék el az uniós pénzzel megtámogatott cégük nyereségét. (24.hu)

Juhász Péter mosószerreklámmal szállt bele Szél Bernadettbe

Akivel nem kell kiteregetni a szennyest, aki hatékonyan semlegesíti a makacs összefogást.

(444, Együtt)

Mészáros, a szerencsés bodrogi hajós

A kormányfő barátja megint jókor volt jó helyen: befektetett a folyónál, majd kiderült, a kabinet ott is jelentős összegért indít turizmusfejlesztési programot. (Népszava)

Vizsgálatot indított a rendőrség a terroristás szórólap miatt

A VII. kerületi postaládákat olyan szórólapokkal árasztották el, amin az Iszlám Állam lakásokat keres a környéken. A plakátokon viszont sem kiadó, sem pártlogó nincs, így nem tudni, ki és miért dobálja az erzsébetvárosi ládákba őket. A BRFK vizsgálódik az ügyben. (Index)

Kósa Lajost bevitték a TV2-be, hátha mond valami értelmeset a csengeri 1300 milliárdról

Meg kellett próbálni.

(444, TV2)

Kósa Lajos az MTI-ben kérte meg Pécs fideszes polgármesterét, hogy ne rúgják ki az érkezésekor nem a helyén lévő 73 éves portást

Kósa sofőrje múlt héten nem tudott elsőre behajtani a pécsi városháza udvarára, a miniszter meg nem akart kiszállni az újságírók miatt. Az esetet a mosdón lévő portáson torolták meg, de Kósa most méltányosságot kért. (444)

Lehet-e jobbikos jelöltre szavazni – Alföldi Róbert elég meglepő választ adott

De Lovasi András is. (Magyar Narancs)

1,5 milliárd forintból készülhet el a Budapest-Varsó vasútvonal megvalósíthatósági tanulmánya (!)

Most rendelte meg a kormány, 2020 januárjáig kell elkészítenie a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nek. (444)