Kitiltották a 444 újságíróit a parlamentből

október 10, 2016

Parlament

Üres folyosókon forgatott a 444, kitiltották az újságírókat a parlamentből. 

A 444 humoros videóval szemléltette, mennyi lehetősége van az újságíróknak arra, hogy a kitiltás kockázata nélkül kérdezzenek képviselőket az Országházban. A videót készítő újságírókat ki is tiltották.

Íme a bűnjel:


Forrás: 444/Youtube

Az már felvételekből is egyértelműen látszik – maga a cím is árulkodó –, hogy a lap három újságírója olyan helyekre is betette a lábát, ahova nem tehette volna be, a kitiltás ennek ellenére meglehetősen furcsa, hiszen az még egy laikus számára is nyilvánvaló, hogy csupán egy humoros kritikáról, és nem komoly tudósítói munkáról van szó.

Nos, Kövér László nem értette – vagy nem akarta érteni – a fanyar humort, így hát a renitensek mostantól határozatlan ideig nem látogathatják a parlament épületét.

„A Sajtóiroda munkatársának figyelmeztetése és felszólítása ellenére is folytatták tevékenységüket”közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke, mire az érintettek úgy reagáltak: „Bár valóban forgattunk a Parlament azon részein is, ahol nem szabadott volna, a fentiekkel ellentétben valójában senki sem szólt ránk.”

Az épületben gyakorlatilag egyetlen olyan hely van, ahol egy újságíró váratlan kérdéssel szoríthat sarokba egy honatyát.

Nem volt ez mindig így

Míg a rendszerváltás utáni első ciklusban még mindenhol, így az ülésteremben is szabad volt forgatni, később ez szépen lassan változni kezdett: először az ülésteremből küldték ki a tévéstábokat, de akkor a páholyból még lehetett forgatni, majd onnan is, de az ülésteremet körülvevő folyosók még szabadok voltak. Az MSZP-SZDSZ kormányok idején onnan is ki lettek tiltva, 2010 után pedig Kövér László egyszerűen megfordította a helyzetet, és nem azt jelölte ki, hogy hol nem szabad, hanem azt, hogy hol szabad mozgókép-felvételeket készíteni – írja egy korábbi cikkében ugyancsak a 444.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):