A kormány-barát Magyar Nemzet 30 újságírójától válik meg

szeptember 16, 2014

mno

A jobboldali Magyar Nemzet hétfőn bejelentette, hogy 30 újságírótól válnak meg. Liszkay Gábor főszerkesztő elmondta, hogy a leépítésre az egyre romló piaci körülmények miatt van szükség. A napilap napi példányszáma felére, 37.000-re esett vissza az elmúlt évtizedben. A lap most összevonja az online és a nyomtatott kiadás szerkesztőségét.

A leépítés áldozatai között van Lovas István, a lap brüsszeli tudósítója, akinek szakterülete a Magyarország elleni külföldi összeesküvések voltak. Azzal vált ismertté a helyi expat közösség előtt, hogy gyalázkodó üzenetet küldött a Magyar Nemzetközi Sajtószövetség levelezési lista tagjainak, és a nemzetközi újságírókat “kib*szott seggfejeknek” nevezte, amiért nem tudósítanak a baloldali botrányokról, bár Nick Thorpe-ot, a BBC újságíróját abban a kétes tiszteletben részesítette, hogy őt kivételként említette. Lovas a jelentések szerint szabadúszóként továbbra is ír majd a lapnál.

Ahogy Lovas, Ugró Miklós és Torkos Matild is Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Lázár János kancellárhoz közelállónak számított a lapnál. Kirúgásaik sokak szerint annak a folyamatban lévő hatalmi harcnak a járulékos veszteségei, mely Orbán és az újság Fidesz-oligarcha tulajdonosa, Simicska Lajos között folyik. A lap 2013 eleje és 2014 júliusa között még 1,5 milliárd forint értékű állami hirdetést kapott, de megkérdőjeleződött a lojalitása a Fidesszel kapcsolatban. A lap az utóbbi hónapokban kritikus hangvételű cikkeket tett közzé, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter viselt korrupt ügyeiről (emiatt lemondásra szólította fel a lap Sesztákot), Orbán és Lázár titkos találkozóiról bankárokkal, valamint Tarlós István főpolgármester csatározásairól a kormánnyal.

Hivatkozás:

http://444.hu/2014/09/15/30-embert-rugnak-ki-a-magyar-nemzettol/

http://nol.hu/belfold/leepites-a-magyar-nemzetnel-1486471

http://mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/kenyszeru-targyalasok-a-bankokkal-1247368

http://mno.hu/ahirtvhirei/tarlos-lazarrol-a-kormany-nem-egy-emberbol-all-1245810

http://mno.hu/vezercikk/a-miniszter-lepjen-felre-1239989