A kormány további 4 milliárd forintot különített el stadionépítésekre

december 15, 2014

Groupama-e1418679898596

Orbán Viktor kormánya ma elrendelte, hogy 2015-16-ban további 4 milliárd forintot költsön az ország futballstadion építésekre. A döntés értelmében a nemzeti fejlesztési-, az emberi erőforrások-, és a nemzetgazdasági miniszter megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a pénz rendelkezésre álljon a következő két évben.

A december 15-i döntés a közlönyben olvasható, kelte azonos a parlament jövő évi megszorító költségvetésének elfogadásának napjával. A 2015-ös költségvetés többek között 100 milliárd forinttal csökkenti a középiskolai képzés állami támogatását, az adóbevétel szintjét ugyanakkor mintegy 180 milliárd forinttal növeli.

Korábban a kormány tervezete értelmében 22,193 milliárd forintot költött volna a meglévő stadionok felújítására és újak építésére a Nemzeti Stadionfejlesztési program három éves keretén belül. A mai döntéssel az összeg 26,281 milliárd forintra emelkedett.

2014-ben 12,035 milliárdot költött az ország stadionokra, beleértve Ferencváros új Groupama arénáját is (fenti képen). A kormányzati döntés értelmében a 2015-16-os kiadásokat 10,157 milliárd forintról 14.246 milliárdra emelték a stadionépítésekre fordítandó összeget.

Ebből mintegy 5,5 milliárd forintot a budapesti Bozsik Stadionra fordítanak. Az 552 millió forinttól 3,2 milliárd forintig terjedő összegeket Zalaegerszeg, Kaposvár, Békéscsaba, Dunaújváros és Sopron stadionjaira költhetik a következő két évben.

A kormányzati stadionépítés kritikusai rámutattak, hogy ezek a létesítmények kihasználatlanok, és rendkívül kevés új munkahelyet teremtenek.

Hivatkozás:

http://hu.budapestbeacon.com/uzlet-es-gazdasag/parlament-elfogadta-2015-os-koltsegvetest/