A kormányoldali média részrehajlásért és a megosztottság miatt ostorozza a MostMi! tiltakozóit

január 3, 2015

protest3-e1420223393783

Bár az állami és a kormánybarát televíziók beszámoltak a tegnap esti Operaháznál rendezett tüntetésről, kevesen számoltak be közülük az elhangzott beszédek tartalmáról. Ehelyett inkább azt hangsúlyozták a beszámolókban, hogy a tömeg és a szervezők megosztottak abban a kérdésben, hogy az ellenzéki pártok részt vehetnek-e az eseményeiken. Az állami MTV arról számolt be, hogy az összes tüntetés szervezői az ellenzéki pártokhoz köthetőek. A kormánypárti Hír TV egy EU-ellenes tüntető képeivel nyitotta beszámolóját, akit éppen a dühös tüntetőtársaitól a rendőrök vezettek el.

Az MTV Híradójában rövid beszámolót közölt a tüntetők és a szervezők megosztottságáról. Először az MTV elmagyarázta, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció alapítója és elnöke arra szólította fel támogatóit, hogy a tüntetésekre vigyék el a párt zászlóit és tábláit, és büszkén vállalják fel a pártjukat. Ezután a riportban az hangzott el, hogy a MostMi! szervezői határozottan elutasították azt, hogy bárki politikai pártok zászlóival jelenjen meg az eseményen. A bevágás során számos Facebook bejegyzést lehetett látni, melyek egymással szembenálló véleményeket tükröztek.

A beszámoló során egyetlen nyilatkozatot lehetett látni, Kiss Sára Petra társ-szervezőét, aki elmondta, hogy a szervezők annak örülnének, ha a létező politikai pártok nem tartanák szükségesnek a pártjelképek bemutatását a tüntetésen. Később egy korábban ismeretlen weboldalt mutattak be, melyen felsorolták az összes kormányellenes tüntetést 2014 októbere óta. Az ismeretlen weboldal szerint az összes esemény szervezője valamilyen módon kötődik az ellenzéki pártokhoz.

A Fidesz-oligarcha Simicska Lajos tulajdonában lévő HírTV, illetve a Magyar Nemzet hangsúlyozta, hogy kisebb atrocitásra került sor, amikor egy EU-ellenes tüntetőt a rendőröknek kellett kimenekítenie a tömegből. Az MNO.hu honlapon megjelent cikknek és a Hír TV beszámolójának is a “Fogalmuk sincs a szervezőknek, hogy hogyan tovább” címet adták. A beszámoló azt sugallta, hogy a tüntetők engedetlenek voltak, pedig valójában a tegnap esti tüntetés a korábbiakhoz képest kifejezetten nyugodt hangulatú volt.

A 444.hu független hírportál azt írta, a tegnapi tüntetés „szervezetlen” volt. Többeknek nem tetszett a beszédek tartalma. Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője azt írta, nem lát valódi esélyt arra, hogy a jelenlegi politikai aktivisták életképes alternatívát tudnának ajánlani a Fidesz kormánnyal szemben, és rámutatott a különböző csoportok heterogén politikai ideológiáira, illetve a kormány leváltására vonatkozó stratégia és terv hiányára:

„Miközben Orbánnal és rendszerével szemben nagyobb az elégedetlenség, mint 2012 óta bármikor, az új ellenzéknek nevezett csoport láthatóan nem tud mit mondani a dühöseknek. A demonstrációk ereje annak ellenére csökken, hogy a düh, az elégedetlenek tömege nő. A tüntetéseken már a tüntetésekkel szembeni elégedetlenség is érezhető.

Az új ellenzék ideje fogytán, az esélyei – az eddig mutatott teljesítmény alapján – minimálisak”.

A Fidesz-ellenes aktivisták és szervezők azonban azt hangsúlyozták, hogy céljuk sokkal hosszabb távú, mivel az új mozgalmak lehetséges programjainak kívánnak teret biztosítani, nem pedig aktív pártpolitikai szerepet maguknak.

A következő tüntetés február 2-án lesz a Magyar Rádió épülete előtt, egy nappal Angela Merkel német kancellár várható magyarországi látogatása előtt.

Hivatkozás:

http://www.hirado.hu/2015/01/02/egymassal-vitaznak-a-tuntetok/

http://mno.hu/belfold/fogalmuk-sincs-a-szervezoknek-hogyan-tovabb-1265991

http://444.hu/2015/01/03/uj-orszagot-milyet-kik-mibol-ugyan-fiuk/