Egy CEU-s hallgató szerint Netanjahu elárulta a magyar zsidókat, egy tüntető nyakába varrták a Kossuth téri zászlórúd újrafestését, a volt ENSZ-főtitkár reméli, hogy Magyarország rá fog lelni a jelenlegi elszigeteltségéből kivezető útra, újra üzembe állítják a felújítottnak nevezett metrókocsikat, meghalt az a kislány, akit nyitott mellkassal vittek át egy másik kórházba, később újra bevetik majd a Fidesz csodafegyverét, profin sikerült a Római-partot elpusztító mobilgát ellen tiltakozó helyi civilek magazinja, Lázár azt tanácsolja, ne használják a vizes vb-re látogatók az adatgyűjtő wifit, kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a civiltörvény miatt, kritikus állapotban a víz- és csatornahálózat, hiába követelik az ifjú kereszténydemokraták, Tarlós István nem vonja vissza Soros György díszpolgári címét – csütörtöki hírösszefoglalónk.
Egy CEU-s hallgató szerint Netanjahu elárulta a magyar zsidókat
Nyílt levelet írt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek Fabriczki Eszter, a CEU hallgatója, aki szerint Izrael Állam felelőssége, hogy védelmet nyújtson minden zsidó számára, ám a magyar zsidóságot szerinte Netanjahu nemcsak hogy nem védte meg, de még ütőkártyát is adott az Orbán-kormány kezébe, ellenük. (Budapest Beacon)
A volt ENSZ-főtitkár reméli, hogy Magyarország rá fog lelni a jelenlegi elszigeteltségéből kivezető útra
Kofi Annan felszólította Orbán Viktort és a magyar kormányt, hogy vessen véget Soros György képmásával díszített gyűlöletkeltő kampánynak, továbbá folytasson nyílt párbeszédet az idegengyűlöletről, az antiszemitizmusról, valamint a független civil társadalom nélkülözhetetlen szerepéről. (Budapest Beacon)
Profin sikerült a Római-partot elpusztító mobilgát ellen tiltakozó helyi civilek magazinja
Te tudtad, hogy a Rómait tönkretevő mobilgátban annyira nem bíznak még Tarlósék sem, hogy meghagynák a Nánási úti belső gátat is? Az illegális ingatlanosok zsebében ülő politikusok ellen újsággal léptek fel a helyiek. (444)
Hiába követelik az ifjú kereszténydemokraták, Tarlós István nem vonja vissza Soros György díszpolgári címét
A főpolgármester indulatspiráltól tart. (444)
Később újra bevetik majd a Fidesz csodafegyverét
Csak átmenetileg tűnhetnek el a közterületekről a kormány gyűlöletkeltő plakátjai, a Magyar Nemzet információi szerint ugyanis a Fidesz rövidesen újabb kampányba kezd. Hogy pontosan mire hegyezik ki a következő kampányt, és visszatér-e az eddigi „főszereplő”, Soros György, a Magyar Nemzet fideszes forrásai nem tudták vagy nem akarták megmondani, de azt megerősítették, hogy a „hangerőt” csak átmeneti időre tekerik le. (Magyar Nemzet)
Meghalt az a kislány, akit nyitott mellkassal vittek át egy másik kórházba
Meghalt az a 13 éves kislány, akit a CT hiánya miatt nyitott mellkassal kellett átszállítani az Országos Kardiológiai Intézetből a Heim Pál Gyermekkórházba – mondta el a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a kislány nagymamája. „Balog Zoltán minisztert embertelen miniszternek hívja mindenki és az Emberi Erőforrások Minisztériumát pedig Embertelen Minisztériumnak nevezzék el” – üzente a nagymama és felszólította Balogot, hogy mondjon le lelkészi hivatásáról. „Balog Zoltán azzal a vigyorral, ahogy közölte, hogy miért a másik kórházban volt CT, és nyitva viszik át a gyerekeket, az elképesztő volt” – hangsúlyozta az asszony. Az MSZP és a DK Balog Zoltán lemondását követeli. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója szerint a meghalt kislány állapotát nem befolyásolta, hogy egy másik létesítménybe kellett őt átvinni CT-vizsgálatra, de azért még az idén lesz pénz CT-re. (Klubrádió, 444)
Egy tüntető nyakába varrták a Kossuth téri zászlórúd újrafestését
660 ezer forint kár esett a Kossuth téri zászlórúdon az áprilisi tüntetések során, amit most azon az egyetlen tüntetőn akarnak behajtani, akit a rendőrség előállított. A gyanúsított ismerőseinek írta meg, hogy április 12-én este a rendőrség lefotózta, ahogy a zászlórúdra állítása szerint ételfestékkel írt. Az Országgyűlés Sajtóirodája megerősítette: a tüntetés során keletkezett teljes kár 660 ezer forint A tüntetőt meggyanúsították, hogy a rudat ismeretlen fajtájú festékkel beszennyezte, továbbá filctollal a következő szöveget írta a felületre: „Konzultálni jöttünk” és „Pártállam”. Az irat ezután megállapítja, hogy az oszlopot körülbelül 2,5 méter magasan firkák, festék, „külföldi nyelvű szöveg” borította, itt általános alanyt használ („írták fel”, „kiragasztottak”). A tüntetőt megmotozták, és filctollat, szövegkiemelőt és ételszínezéket tartalmazó üres dobozt találtak nála. Úgy számolom amúgy, hogy ha Marciék bruttó 500 óra közmunkát kaptak 23 ezer forint rongálási értékért, akkor én 3 millió és 36 ezer órára számíthatok – írta a gyanúsított. Az Index megkereste az Országgyűlési Hivatalt, akik a karbantartásért felelősek. Az Országgyűlés Sajtóirodájának tájékoztatásából kiderült, a 660 ezer forintos kártérítés a zászló teljes újrafestését fedezte. (Index)
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a civiltörvény miatt
Az Európai Bizottság (EB) közölte: hivatalos felszólító levelet küldtek Magyarországnak, és ezzel megindult az eljárás a nemrég elfogadott, a civil szervezeteket megbélyegző törvény ügyében, amelyet több szempontból is aggályosnak találtak. A magyar hatóságoknak egy hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak az ismertetett kifogásokra. Ha a felszólító levélre nem érkezik válasz, vagy Magyarország olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az EB úgy dönthet, hogy a kötelezettségszegési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezután, ha szükséges, a bizottság az Európai Unió Bírósága elé viheti az ügyet. A bizottság korábban hasonló eljárást kezdeményezett a CEU-t ellehetetlenítő törvény ügyében is, ami mostanra a második szakaszba lépett. Az indoklással ellátott véleményben az Európai Bizottság részletesen, pontról-pontra kifejti azokat a jogi érveket, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a magyar törvény egyes rendelkezései az uniós jogba ütköznek. (444)
Újra üzembe állítják a felújítottnak nevezett metrókocsikat
A BKV-nál már csak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) engedélyére várnak, hogy újra üzembe helyezhessék a 3-as metró felújítottnak nevezett szerelvényeit, amelyek megérkezésük óta rendszeresen kisebb-nagyobb, a kellemetlentől a veszélyesig terjedő hibákat produkáltak. (444)
Kritikus állapotban a víz- és csatornahálózat: a kiszivárgott jelentés drámai képet fest
Országszerte a válságos szinthez közelít, egyes helyeken kritikus a víziközművek állapota. Kevesebb, mint 20 százalék a megfelelő minősítésű rendszerek aránya – olvasható a Megyei Jogú Városok Szövetsége által a településeknek nemrégiben véleményezésre szétküldött „stratégiai dokumentumban”. Háromezer-milliárd forint – ennyi pénzre lenne szükség a vízközművek felújításához. A rezsicsökkentést ugyan nem merik direktben okolni a válságos helyzetért a dokumentum szerzői, de az állami beavatkozást, leginkább államosítást sürgető javaslatok indokai között azért a díjbefagyasztás mellett ez is megjelenik. (Átlátszó)
„Bár fontos és érdekes a nyitóesemény, de inkább a versenyekkel foglalkozzunk!”
Nagyvonalúságot kért a vizes-vébével kapcsolatban az újságíróktól Lázár János a szokásos csütörtöki Kormányinfón, és azt, hogy inkább a sikernek drukkoljanak a pénteken induló világversenyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint „bár fontos és érdekes a nyitóesemény, inkább a versenyekkel foglalkozzunk”. (444)
Lázár azt tanácsolja: ne használják a vizesvébére látogatók az adatgyűjtő wifit
Kedden írta meg az Index, hogy a budapesti vizes vébé ingyenes wifiszolgáltatója egy azeri cég, a Wandafi, ami azzal is foglalkozik, hogy adatot gyűjt a wifi üzemeltetői részére azokról, akik fellépnek a hálózatra. A felhasználó Facebook- vagy Instagram profillal léphet be a nyilvános hálózatba, a cég szoftvere pedig beszívja és kielemzi a profilon található adatokat. A HírTV riportere a szokásos csütörtöki Kormányinfón kérdezett rá Lázár Jánosnál: valóban veszélyes-e az ingyen wifi a magyarországi versenyhelyszíneken. A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem kertelt, kijelentette, ő sem lát tisztán a kérdésben. Lázár szerint a kormány célja a szurkolók adatainak megvédése, de egyelőre várja a kérdéseire a válaszokat. „Az ingyenes wifi tartogat kockázatokat annak, aki azt használja. Erre az a megoldás, hogy nem használja” – javasolta a miniszter. A szervezők szerint a wifihálózat biztonságos, nem kell hozzá semmilyen adatot megadni. A Nemzetbiztonsági Bizottság még a nyáron összeül az ügyben. (Index, 444, 444, 444)
Frissítés (péntek): A nemzetbiztonsági szolgálat jelzése alapján végül nem kötött szerződést az Antenna Hungária Zrt. (AH) azzal az azeri hátterű céggel, amely a budapesti nyilvános wifihálózat szoftveres hátterét biztosította volna – értesült a Magyar Nemzet.
A Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség szerint az új törvény miatt több ezer ital- és ételautomata tűnhet el
Az automatákat december 1-ig el kell látni automata felügyeleti egységgel, ami az értékesítési adatokat elküldi az adóhatóságnak, de a szervezet szerint a határidő tarthatatlan. (444)
A végén szeretnének egy kicsit nevetni is? Akkor nézzék meg Kovács András Péter és Janklovics Péter „alternatív” beharangozóját a vizes vb pénteki megnyitójához:
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):