Kövér kitiltotta a parlamentből az Együtt egyik képviselőjének vendégeit

október 25, 2016

SzigetváriSzigetvárinak nem volt joga beszélni. Fotó: Budapest Beacon

A házelnök nem hagyta szó nélkül, hogy olyan személy szólalt föl egy sajtótájékoztatón, akinek erre nem volt joga.

Folytatódik a kitiltási hullám: előbb a 444 komplett stábját, most, egy másik ügyben pedig az Együtt vendégeit tiltották ki a parlamentből. A hírt Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke közölte kedden délután a Twitter-csatornáján.

Együtt kitiltásA kitiltásról tájékoztató levél. Forrás: Szigetvári Viktor/Twitter

A többesszámot pontosítanunk kell: nem az összes, csak a kettő együttes országgyűlési képviselő közül az egyik, Szabó Szabolcs nem fogadhat határozatlan ideig vendégeket. Szelényi Zsuzsannának ez a lehetőség továbbra is adott.

A kitiltás oka, hogy Szigetvári Szabó vendégeként beszélt egy sajtótájékoztatón a parlamentben október 17-én, ám ezt nem tehette volna meg, mert erre az Országgyűlés Hivatalának helyiségében csak országgyűlési vagy EP-képviselőknek, nemzetiségi szószólóknak, illetve a Hivatal kijelölt tisztségviselőjének van lehetősége.

Mivel az Együtt elnöke egyik ilyen tisztséggel sem rendelkezik, ezért szerepvállalása jogosulatlannak, és a vendégjoggal való visszaélésnek minősül – tudatta levelében Veress László, Elnöki titkárság vezetője Szabóval, aki erre állítólag figyelmeztettek is.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):