Közeledne az LMP a Momentum felé – ez történt szerdán

február 8, 2018

Döntött a Kúria, közpénz a tao – ez történt szerdán

A legfontosabb szerdai hírek röviden, egy helyen.

Köves Slomó: Nem is volt olyan nagy hiba felkerülni Hollik szórólapjára

Az EMIH rabbija korábban bocsánatot kért tettéért, ha valaki a kampányba való beszállásként értékeli azt, hogy megjelent Hollik István szórólapján, de aztán meggondolta magát. Közben a Mazsihisz rabbitestületének elnöke nyílt levélben oktatta ki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját, aki tettével szerinte azt a látszatot kelti, hogy feladta a 4000 évet négyért cserébe. (Hvg.hu)

Minden trükköt bevetnek, hogy ne derüljenek ki részletek a 190 milliárd forintért épülő Puskás-stadionról

Előbb pénzt kértek az építkezésre vonatkozó adatokért, de kiderült, hogy nem kérhettek volna. Mégis újra pénzt kértek, amikor megkapták, akkor pedig inkább nem fogadták el, hogy ne kelljen elárulni semmit. (444)

Közeledne az LMP a Momentum felé

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje még múlt csütörtökön levelet küldött a Momentum elnökének, hogy pártjaik hivatalos delegációi kezdjenek egyeztetni a „2018-as választások kapcsán folytatandó szövetségi politikáról”. (Magyar Nemzet)

Kálló Dániel: Azt állítani, hogy a diákok nem tudják, mit akarnak, csak gépező zombik lennének, nevetséges és roppant sértő

Ha valakinek más a véleménye, már nincs vita, hanem megpróbálják „elpusztítani, besározni, ő egy ellenség” – mondta a Hír Tv-ben a Független Diákparlament szóvivője, akit az Echo Tv munkatársa megpróbált darabokra szedni. (444, HírTV)

Jogerős: a magyar államnak el kell ismernie a külföldön kötött melegházasságokat élettársi kapcsolatként

Szerdai döntésével a Fővárosi Törvényszék jogerősen is kimondta: bejegyzett élettársi kapcsolatként a magyar közigazgatásnak el kell ismernie az azonos nemű párok külföldön kötött házasságát. (Mérce.hu)

Így csalt Orbán vejének cége

A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben. Az Elios szerint minden szabályos volt, és csak politikai okokból piszkálják a közbeszerzéseiket. (24.hu, 444)

A Parlament elé vonulnak a diákok, mert a kormány rá sem nézett a követeléseikre

Szerintük Orbán Viktor megfutamodott a vita elől. (444)

Fodort közfelkiáltással leszavazták

Közfelkiáltással egy emberként szavazták le szerdán Gyöngyösön délutáni gyűlésükön a helyi szocialisták, hogy Fodor Gábor legyen a képviselő-jelöltjük. Mesterházy Attilát is felkérték, ő nem vállalja, a helyi MSZP-elnök, Orosz Bálint indulhat Hiesz György visszalépése után. (Atv.hu)

Most éppen a belga miniszterelnök a soros

Orbán Viktor új ellenfelet talált magának. (444)

A kormány és a főváros a teljes körű akadálymentesítés mellé állt – A MEOSZ meggyőzte a döntéshozókat

Elérte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a kormány és a főváros képviselőivel folytatott szerdai egyeztetésen, hogy az M3-as metró 20 állomása közül már 18 akadálymentes lesz. (Meosz.hu)

Közösség elleni uszítás miatt feljelentették Lázár Jánost

Feljelentést tett közösség elleni uszítás miatt a Lázár János ellen a Közmunkás Szakszervezet társelnöke szerdán a Miniszterelnökséget vezető miniszter közmunkásokra vonatkozó kijelentése miatt a Legfőbb Ügyészségen. Lázár egy január végi hódmezővásárhelyi lakossági fórumán azt mondta: „170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni”. (444)

Kapnak egy csomó pénzt a vidéki fiatalok, hogy menjenek haza

A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon nevű program. (Index)

Lázár 37 milliárdos ajándékot ígért húsvétra a hódmezővásárhelyieknek

Húsvéti ajándékba kapja az elkerülő utat Hódmezővásárhely március 29-én – mondta Lázár János lakossági fórumán. Az országban egyedülálló körhíddal épült elkerülő út 37 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek. Nem csak az elkerülő út lesz ajándék: az április 8-i választások előtt pár nappal a város 100 millió forintot szán arra a költségvetéséből, hogy minden nyugdíjas 10 ezer forintot kapjon húsvétra. (HírTV)

Nemcsak a fideszes, az MSZP-s jelölt sem vállalta a vitát

Elmarad a Közös Ország Mozgalom szegedi rendezvénye. (444)

Majd a kormány megmondja, hogy mit vegyél fel

A kormány elérkezettnek érezte az időt a magyar divat- és designipar átfogó megújítására, ezért február 6-án határozatot hozott arról, hogy 150 millió forintból hozzanak létre egy új, száz százalékban állami tulajdonú részvénytársaságot a feladatra. Ugyanebben a határozatában a kormány egy másik, 150 milliós alaptőkéjű részvénytársaság létrehozásáról is döntött, ennek a hazai turisztikai marketing és kommunikáció lesz a feladata. A forrásokat a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési minisztereknek kell előteremteniük. (444)

Nem lehet ajtóstul berontani a cigánytelepre, hogy jöttem segíteni

Hiába a jó szándék, sok buktató vár azokra, akik úgy döntenek, segítenek a legszegényebbeken. Egyáltalán, hogy kell elkezdeni az ilyesmit? Elég bekopogni, hogy „jó napot, itt vagyunk”? Vagy meg kell keresni a polgármestert is? De mi van, ha őt pont utálják a telepen élők? Ezekkel a kérdésekkel minden civil szervezet szembesül, de ha alaposan felkészülnek, kikerülhetik a csapdák nagy részét. (Abcúg)