Közpénzen mérték meg az önkormányzatok, veszélyben van-e a Fidesz – ez történt hétfőn

március 20, 2018

Elhunyt Som Lajos – ez történt hétfőn

A legfontosabb hétfői hírek röviden, egy helyen.

A Fidesz, amelynek elnöke 993 ezer forint megtakarítást vall be, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Hadházy ellen

A fideszes korrupciós ügyeket feltáró LMP-társelnököt az a Fidesz kéri számon, amelynek három főbb minisztere is lebukott a vagyonnyilatkozatával. (444)

Bayer úgy próbálta megvédeni az 1300 milliárdos csalásban szügyig álló Kósát, hogy véletlenül teljesen ostobának nevezte

A miniszter még akkor is csak összevissza beszélt, amikor Bayer Zsolt az 1300 milliárdos csalásról kérdezett alá. Kósa Lajos nem adott választ semmi lényegire, inkább olyasmiket cáfolt, amiket senki sem állított. (444, EchoTV)

Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba beperli Vágó Gábort

Az LMP politikusa a 444.hu élő adásában célzott rá, hogy Gyurcsány Ferenc részegen tárgyalt velük. Vágó bocsánatot kért. (444)

A svájci cég cáfolja, hogy a részvényese lett volna Kósa „csengeri szélhámosnője”

Az Altenrhein Aviation AG szerint a társaság sem Szabó Gábornét, sem Kósa Lajost, sem Czakó Jánost nem ismeri. Az Altenrhein Aviation AG sajtóközleménye. (Budapest Beacon)

Elindult Márki-Zay Péter lassú szívatása Hódmezővásárhelyen

A közbeszerzésekért és az önkormányzat működéséért is felelhet a polgármester a jövőben, míg korábban a testületé volt a felelősség ezekben az ügyekben. A bevételek növelését jelentő előterjesztéseket nem szavazta meg a kormánypárti többségű testület, a csökkentéseket viszont támogatták. Lement az első rendes közgyűlés Hódmezővásárhelyen. (Hvg.hu)

Visszaléptetik jelöltjeiket a kisgazdák a Jobbik javára

A kormányváltás érdekében a Jobbikot támogatja a választásokon, és visszalépteti jelöltjeit a javukra a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP) – jelentette be a szervezet. (Magyar Nemzet)

Garancsiék, a GE és az Allianz adott TAO-pénzt a szigetszentmiklósi stadionra

A Szigetszentmiklós Testgyakorlók Köre rengeteg TAO-pénzt kapott, a 2,12 milliárd több mint fele csupán három cégtől érkezett . (Mfor, 444)

Közpénzen mérték meg az önkormányzatok, veszélyben van-e a Fidesz

Budapesti kerületek és vidéki nagyvárosok önkormányzatai végeztek az utóbbi években közvélemény-kutatásokat. Előfordult, hogy a megkötött szerződés tárgya városmarketing vagy turizmus volt, esetleg a médiafogyasztás szokásai, de a trükk az, hogy a címekkel ellentétben a kérdőívekkel sokkal inkább azt szerették volna kideríteni, milyen is a kormány és az ellenzék közötti aktuális erőviszony. A kutatási eredményeket nem hozták nyilvánosságra, de a hvg.hu megszerezte a dokumentumokat. A kerületek és a városok százmilliónál is többet költöttek erre. (Hvg.hu)

Bárándy Péter szerint pszichiátriai kezelésre szorul az a politikus, aki megmondaná a védőügyvédeknek, hogy kit védhetnek

„Nem pszichiáter vagyok, hogy ezeket az embereket a problémáikkal kezelni tudjam, nekem más a foglalkozásom” – reagált a fideszes képviselők támadásaira Ahmed H. védője. (444)

Rogán Antal feltalálótársai után nyomoz az OLAF és már a NAV is

Havi 2 millió forint mellékest tehetett hivatalosan zsebre a propagandaminiszter 2017-ben a kormányzati fizetése mellett egy találmány „hasznosítási díjából”. Rogán Antal pluszjövedelme egy olyan digitális aláírási szabadalomból származott, amelyet Csík Balázzsal és Lengyel Csabával közösen jegyzett. A miniszter partnerei a Profitrade Kft.-n keresztül komoly uniós támogatást vettek fel egy hasonló aláírás-hitelesítő rendszer kifejlesztésére. Az OLAF ezt a 256,8 milliós megállapodást és a cég három másik szerződését kezdte vizsgálni tavaly, de azóta különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is elindult a nyomozás. (24.hu)

Gulyás Gergely szerint vitatkozni csak két ember tud egymással

Egy kommentelő kérte számon, hogy miért nem állnak szóba a fideszesek az ellenzékkel. (444)

Egy autópálya menti benzinkúton hozták össze a Szél-Vona-találkozót

Hétfő este, néhány órával azelőtt, hogy lejárt volna a határidő, amit az LMP szabott ki saját magának az ellenzéki egyeztetésről szóló tárgyalásokhoz, összejött az LMP-Jobbik találkozó. Előbbi pártot Szél Bernadett és Hadházy Ákos, utóbbit Vona Gábor és Szabó Gábor pártigazgató képviselte. A találkozót az M3-as autópálya mentén egy benzinkútnál, a borsókúti pihenőhelyen hozták össze. Hétfőn Vona és Szél is országjáráson voltak, Mátrafüreden, illetve Debrecenben végeztek a saját kampányeseményükkel, ezután találkoztak útközben. A megbeszélés bő egy órán keresztül tartott, a végén pedig Szél Bernadett azt mondta: sokkal jobb volt a hangulat, mint a vasárnapi ellenzéki találkozón. (444)

Szita Károly illedelmesen összegyűjtötte az összes újságírói kérdést, aztán inkább lelépett

A kaposvári polgármesternek nincs mondanivalója az ügynökvádakról. (444)

Az eddigi legdurvább kamupártos csalásra derülhet fény Csepelen

Csepelen is csekkolták az egyéni jelöltek ajánlási íveit. A választási bizottság gyanúja szerint a 45 aspiráns fele csalt. Dagad a kamupártbotrány. (24.hu)