A Kúria nemet mondott a hajléktalanok kriminalizálására

január 21, 2015

homeless

A legfelsőbb bíróságnak köszönhetően ez az ember május 31-től nem tekinthető bűnelkövetőnek

A Kúria szerint törvénysértő a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodását jogellenesnek minősítő fővárosi közgyűlési rendelet egyik mellékletének több pontja, amikben a kerületi tulajdonú közterületeket sorolják fel. A bíróság megállapította, hogy a 2013-ban elfogadott rendeletek nem rendelkeznek elegendő alappal a kijelölt területeken a szabadban alvók és az utcákon életvitelszerűen tartózkodók kitiltásához. A május 31-én hatályba lépő döntéssel a korábbi, törvénysértő rendeleteket megsemmisítik.

A Kúria döntése egy régóta húzódó polgárjogi vita végére tesz pontot, mely a Városháza és olyan polgárjogi csoportok között folyt, melyek szerették volna az általuk diszkriminatívnak vélt szabályozást megsemmisíttetni. 2014 novemberében a Kúria úgy határozott, hogy a szabadban alvás és a guberálás büntetése is ellentétes a törvényekkel és sérti az Alaptörvényben biztosított alapvető emberi jogokat. A szabályozás alapját a Székely László alapjogi biztos által beadott panasz képezte.

Az ítélet jogerős, az ellen fellebbezni nem lehet.

A Magyar Közlönyben közzétett határozatok szerint a Kúria által megsemmisített tíz pontban a II., a IV., a IX., a X., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII., a XXI., és a XXII. kerület javaslatai szerepelnek, a hatályban hagyott négy pontban pedig a VI., a XI., a XVIII. és a XX. kerület által megjelölt közterületek vannak.

A Kúria álláspontja az, hogy a szabályozásból minden kizárt közterületnél egyértelműen ki kell derüljön a védett közérdek mibenléte, ezért a szabálysértési törvény felhatalmazásának kereteit meghaladja az az önkormányzati rendeleti rendelkezés, ami az önkormányzat illetékességi területének egészéről, vagy annak jelentős, összefüggő területeiről kizárja a hajléktalanokat. A kizárttá tett közterület lehatárolásának mindig egyértelműnek kell lennie – tették hozzá. A melléklet legtöbb pontjában azonban felfedezhetőek olyan elemek, amikkel az adott kerületi önkormányzat javaslata törvénysértést előidézve túllépett a szabálysértési törvényben foglalt felhatalmazáson. Az indokolás szerint számos közterület esetén nem állapítható meg, hogy milyen védett érték miatt jelölték azokat ki.

A Város Mindenkié (AVM) jogvédő csoport ingyenes jogsegély szolgáltatást ajánlott fel mindenkinek, akit megbüntettek a hajléktalanellenes rendelkezések miatt. A civil szervezet szerint csak tavaly decemberben 420 ilyen eset történt a fővárosban. A szervezet szeretné elérni, hogy a törvényhozók az összes ilyen rendelkezést hatálytalanítsák.

(A Budapest Beacon ezúton szeretne gratulálni Székely László biztosnak és az AVM-nek a jelentős döntéshez. Az idei télen 17 olyan ember hűlt ki, aki a szabad ég alatt töltötte az éjszakát, kérdés hány emberrel történt ugyanez, miután rendelkeztek az aluljárók és más zárt közterületek kiürítéséről. – a szerk.)

Hivatkozás:

http://propeller.hu/itthon/3050466-fovarosi-hajlektalanrendelet-tobb-pontjat-is

“Decision No. Köf.5055/2014/2. of the Municipal Affairs Council at the Curia, Magyar Közlöny No. 4/2015. 180 – 184. pp.

http://avarosmindenkie.blog.hu/2015/01/21/a_kriminalizacio_megbukott_valasz_zsuppan_andras_hajlektalan_embereket_es_a_varos_mindenkie_csoporto

http://budapestbeacon.com/public-policy/curia-strikes-parts-budapest-anti-homeless-law