Lázár: az oktatás legfontosabb szereplői az egyházi intézmények

november 26, 2016

Latorcai János; Lázár JánosLázár János és Latorcai János a Mezőtúri Református Kollégium felújított Ókönyvtárában. Fotó: MTI, Bugány János

A legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt és jó magyart nevelnek belőle. Ami ezen túl van, az megkérdőjelezhető – legalábbis Lázár János szerint.

A mai magyar állam meggyőződése, hogy az oktatás legfontosabb szereplői az egyházi fenntartású intézmények – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Mezőtúron, a református kollégium felújított Ókönyvtárának átadásán.

Lázár János az MTI beszámolója szerint azt mondta: munkájuk során különös jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy támogatni tudják az egyházi intézményeket. Nagy megtiszteltetés, hogy Mezőtúron is hozzájárulhattak a református kollégium működéséhez – hangoztatta.

A tárcavezető két „tartópillért” nevezett meg: a kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. „Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető”, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját – magyarázta.

A kabinet ehhez a nevelési elvhez remél szövetségest a történelmi egyházakban, ennek rendeli alá az új nemzeti alaptantervet és a magyar oktatáspolitika megszervezését – szögezte le Lázár János, hozzátéve, miszerint az említett két pillér garantálja, hogy ami ezer éven át megtartotta az országot, az a következő évtizedekben, évszázadokban is megtartja majd.

A miniszter a magyar nemzeti jövő egyik legfontosabb zálogának nevezte az egyházi oktatási intézményeket, kiemelve, hogy minden ilyen iskola fejlődési törekvését támogatják.

Lázár szerint a nemzet jövője és a történelmi egyházak oktatási rendszere elválaszthatatlan egymástól. Hozzátette: az elmúlt ezer év tapasztalata alapján a nemzet az egyházi oktatási intézményeken keresztül erősödik.

Fontos, hogy ne az határozza meg egy gyermek életét, milyen anyagi körülmények közé születik, hanem az, hogy milyenek a képességei – jegyezte meg a miniszter. Példaként említette az összes magyar református iskolát, melyek szerinte éppen ennek a szellemiségében működnek.

Az avatáson ott volt Latorcai János is, az Országgyűlés alelnöke, az 1530-as alapítású iskola egykori diákja. A gimnáziumot 1992-ben kapta vissza az államtól a református egyház.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):