Lázár János kancellár gyerekei is jobban teljesítenek

november 26, 2014

Tokaji-grape

Az RTL Klub számolt be arról, hogy Lázár János gyerekei tavaly ajándékba kaptak 1,5 hektár termőföldet a tokaji borrégióban, melyből 1,3 hektár szőlőbirtok. Az ingatlanokat Lázár nem tüntette fel vagyonbevallásában.

A legnagyobb független magyar tv csatorna megkérdezte Lázárt, hogy ő vette-e 2013-ban a földeket gyerekei részére, és amennyiben igen, mennyit fizetett az öt telekért. A kancellár sajtóosztály írásbeli nyilatkozatot adott ki, mely szerint Lázár vagyonnyilatkozata nyilvános, családja vagyona azonban magánügy.

A szőlőbirtokok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mád települése mellett találhatóak. Lázár fiainak a szomszédban van egy 2.000 négyzetméteres telke is. Az RTL számolt be arról is, hogy a tulajdoni lapok szerint Lázár feleségének holtig tartó haszonélvezeti joga van a földekre.

A helyiek szerint ritkán cserélnek gazdát errefelé a földek. Az egyik helyi lakos az RTL-nek elmondta, egy jó föld 1.000,- forintba is belekerül négyzetméterenként, de a szőlőtermesztésre még kevésbé alkalmas területek is elérik a 600,- forintos négyzetméterárat.

2006-ban Lázár nyilvánossá tette felesége és fia vagyonbevallását. Akkoriban Lázár elismerte, hogy másfél éves fia egy révfülöpi nyaraló társtulajdonosa, és 20.000 svájci frankos megtakarítása is van.

2008-ban Hódmezővásárhely polgármestereként Lázár azzal viccelődött, hogy “Remélem a hódmezővásárhelyi anyák és lányaik ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy 20 év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, ha a kamat és a forint-euró árfolyam jól alakul a következő években”.

Érdekellentét

2014 januárjában Lázár, a miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkárként bejelentette, hogy mintegy 100 milliárd forintos támogatást nyújtanak a történelmi bortermelő vidék 27 önkormányzata, bortermelők és borászatok részére, „konszenzusos bírálat” alapján, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az általa vezetett hivatal dönti el, hogy ki kapjon pénzt. A pénzek az EU vidékfejlesztési alapjából származnak.

Lázár akkor azt is bejelentette, hogy a magyar állami Tokaj Kereskedőház Zrt. 3,5 – 4 milliárd forintos támogatást kap 2014-re. Azóta a cég komoly botrányban keveredett, mivel borhamisítási és félretájékoztató borcímkézési ügyre derült fény.

Hivatkozás:

Tokaj-hegyalján kaptak szőlőföldeket Lázár János gyerekei, RTL Klub; 25 November 2014.