Lázár János kusza üzenete a magyar civil társadalomnak

február 12, 2015

unnamed3

Lázár János, a miniszterelnöki hivatal vezetéséért felelős miniszter nyílt levelet írt Jeney Orsolyának, az Amnesty International magyarországi szervezetének a vezetőjének. Lázár levelét azért írta meg, mert az Amnesty International közétett egy 18 oldalas jelentést „Sarokba szorítva, célpontban a magyar civil szervezetek”címmel.

Az Amnesty jelentése mélységi elemzést ad a magyar kormány civil szervezetek elleni támadásáról, melyben írnak többek között a Norvég Civil Alap magyarországi alapkezelőjével, az Ökotárs Alapítvánnyal szembeni megalapozatlan állításokról, a KEHI jogsértő vizsgálatáról, és az alapítvány irodáinál, vezetőinél és munkatársainál végzett jogtalan házkutatásokról is. A jelentés részletesen kitér arra, hogy a kormány milyen gyalázatos módon kezelte az egész ügyet, amely sértette az emberi és polgári jogok nemzetközileg elfogadott alapelveit. A jelentés konkrét javaslatokat fogalmazott meg a magyar kormány és az Európai Unió számára is.

Az Amnesty International jelentése érzékeny pontot talált el, mert a miniszter így kezdte nyílt levelét: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” – mondta Voltaire, és én csak egyetérteni tudok vele. (Ezt valójában Evelyn Beatrice Hall írta Voltaire életrajzában S. G. Tallentyre álnéven, és ezzel akarta illusztrálni véleményét a szólásszabadságról.)

„Sőt, továbbmegyek: vallom, hogy aki ellenünk van, az is velünk van!” tette hozzá Lázár János.

(A magyarok erre a kétszínű viselkedésre a pofátlanság szót használják, bár Simicska Lajos Fidesz oligarcha az ilyen arcátlan személyeket a “geci” szóval illette inkább – a szerk.)

Lázár úgy véli, ez értelmezi viszonyukat a civil szférához, azokhoz a szervezetekhez, amelyek feladatuknak tekintik a kormány tevékenységének kritikáját.

„Éppen ezért magánemberként és politikusként egyaránt mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a civil szféra minél jobban betölthesse azt a szerepet, amelyre egy modern demokráciákban hivatott” – írja a magyar kancellár.

Lázár levelében a civil társadalom több tagját is azzal vádolja, hogy eltávolodtak a magyar társadalom egészétől, és hogy ezek a megélhetési civilek” saját maguk között osztották el a korlátozottan rendelkezésre álló forrásokat. Lázár azzal folytatja, hogy: „ezt a gyakorlatot jogszerűnek és igazságosnak nem tekinthetjük”.

Lázár véleménye szerint „azok a civil szervezetek, amelyeket a tanulmányukban a Magyar Kormány által sarokba szorítottként állítanak be, olyan érdekek és értékek szószólóivá váltak, amelyek nem találkoznak a magyar társadalom sorskérdéseivel.

Lázár azt állítja, hogy a kormány sosem folytatott harcot a civil társadalommal szemben, ehelyett azt biztosította és fogja biztosítani a jövőben is, hogy a jog vonatkozzon a civil szervezetekre is. Ezután levelében összekeveri a norvég közpénzeket a magyar közpénzekkel.

„A magukat törvényen felül állónak tartó szervezetek káros tevékenységének az árát a teljes magyar társadalom fizeti meg” – írja a miniszterelnöki hivatal vezetője.

Lázár folytatja: az, hogy 12 magyar civil szervezetet vizsgált a KEHI, nem jelenti azt, hogy a magyar civil társadalmat sarokba szorították. „Én úgy látom, hogy a vizsgálatok a 80 ezer szervezet közé került fekete bárányok kiszűrését célozzák” – írja.

„Az érintett szervezetek pedig nem az igazukat próbálják bizonyítani, hanem a legkülönbözőbb vádakkal illetik mind a magyar kormányt, mind pedig az attól függetlenül munkájukat végző hatóságokat. Ez elfogadhatatlan – nem egy civil szervezettől, mindenkitől.“

„Remélem, egyetért velem abban, hogy a civil szervezetek sem állnak a törvények felett. Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek ugyan, de jó eséllyel mihamarabb pont kerül az ügy végére.”

„Végezetül engedje meg, hogy megköszönjem a lehetőséget, hogy soron kívül biztosítottak lehetőséget álláspontjuk megismeréséhez, hiszen egy sokszínű kórusban az önök hangja legalább annyira fontos számunkra, mint az összes többi szervezeté, amely hisz a demokratikus Magyarország jövőjében” – zárja sorait Lázár János.

Hivatkozás:

SAROKBA SZORÍTVA CÉLPONTBAN A MAGYAR CIVIL SZERVEZETEK, amnesty.hu; 2015. február.

Lázár “megélhetési civilekről” írt az Amnestynek, 2015. február 11.