Lázár megértést kér Németh Szilárd nyilatkozataihoz

január 12, 2017

Lázár János  2017. január 12-én a parlamentben. Fotó: MTI, Máthé Zoltán

Németh Szilárd csütörtöki sajtótájékoztatóján elismerte, miszerint kicsit erősen fogalmazott a civilszervezetekkel kapcsolatban, de a lényeget és a tartalmat illetően továbbra is fenntartja a véleményét. Lázár János a Kormányinfón még nem tudott konkrétumot mondani arról, milyen javaslatot készít a kormány a civilek megregulázására, a Fidesz alelnökével kapcsolatban ugyanakkor megértést kért, a nemzeti oldalon ugyanis érzékenyen reagálnak a befolyásolási tevékenységekre.

Németh Szilárd eredetileg az új határvadász századok létrehozásáról, és a magyar határvédelem sikereiről beszélt volna csütörtök délelőtt a parlamentben, de nemigen kapott a témába vágó kérdést. Ehelyett mindenkit az érdekelt inkább, hogyan tervezi kisöpörni a kormánynak nem tetsző civilszervezeteket. A Fidesz alelnöke elismerte, miszerint „lehet, hogy kicsit erősen fogalmazott”, amikor kedden arról beszélt, hogy minden eszközzel vissza kell szorítani, és el kell innen takarítani a „Soros-birodalom álciviljeit”, de a lényeget és a tartalmat illetően fenntartja véleményét.

Az MTI beszámolójában azt írja: a kulcsszó a Fidesz alelnöke szerint az átláthatóság. „Világossá kívánják tenni a magyar embereknek, hogy ki kicsoda, kik ezek a szervezetek, kinek az érdekeit képviselik, valamint milyen forrásból működnek, s hogyan élnek ezeknek a szervezeteknek a vezetői, honnan kapnak pénzeket” – sorolta a hírügynökség szerint a kormánypárti politikus, aki úgy látja, hogy az elmúlt 48 óra őt igazolta, és nem tőle riadtak meg az „álcivil” szervezetek, hanem önmaguktól (Nem egészen világos, hogy mire céloz Németh, de ha ő ezt szűrte le például a Helsinki Bizottság közleményéből, akkor valamit nagyon félreérthetett – a szerk.).

Hozzátette: a civil szervezetek 99,9 százaléka rendben van, nem finanszírozzák őket nagyhatalmak, és nem kérik őket, hogy a szabadon választott magyar parlamentre, kormányra „brutális nyomást” gyakoroljanak. Szerinte az „álcivil” szervezetek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, s ha tevékenységük a magyar emberek érdekei ellen folyik, akkor semmi keresnivalójuk. Németh Szilárd arra a felvetésre, miszerint a magyar emberek érdeke-e, hogy az egyik általa támadott szervezet, a Transparency International (TI) küzdjön a korrupció ellen, úgy reagált: a magyar embereknek az az érdeke, hogy mindenki küzdjön ellene.

Szerinte az sem igaz, hogy a TASZ megvédte Orbán Viktort 2007-ben, mert ahogy fogalmazott: „nyilvánvaló volt, hogy megpróbált a miniszterelnök segítséget kérni, de azt gondolom, hogy nem kapott, az is elég egyértelmű volt, hiszen a 2006-os események önmagukért beszélnek”ezt már a 444 írta a sajtótájékoztatóról, hozzátéve, hogy ezek szerint Németh Szilárd akkoriban még nem nagyon követte a Fidesz.hu bejegyzéseit.

A lap szerint a politikus hozzátette, hogy legalább olyan komolyan kell venni a civilszervezetek vagyonnyilatkozatait, mint a politikusokét. Szerinte az ő vagyonnyilatkozatai példaértékűek, de azt ő sem tagadta, hogy a kollégái vagyonnyilatkozataiból is kimarad néha ez vagy az.

Lázár megértést kér Németh Szilárd nyilatkozataihoz

Lázár János kancelláriaminiszter a szokásos csütörtöki Kormányinfón Németh Szilárd kirohanásairól azt mondta: megértést szeretne kérni a „nemzeti oldal nyilatkozatait illetően”, mert a nemzeti oldalon érzékenyen reagálnak a befolyásolási tevékenységekre – írja ugyancsak a 444.

Szerinte ugyanis külföldről szervezték az illegális bevándorlókat a magyar határra, Soros György pedig saját magát tekinti a magyar kormány ellenzékének, ami szintén érzékenyen érintette a nemzeti oldalt. Ezért úgy látja, a képviselőtársai annyiban helyesen járnak el, hogy meg akarják ismerni, kik akarják befolyásolni Magyarország életét.

A miniszter szerint a kormány köreiben nincs szó elsöprésről vagy eltakarításról, ugyanakkor úgy gondolta, hogy akik befolyásolni akarják a nyilvánosságot, vállalniuk kell a nyilvánosságot. Szerinte az egész világ ebbe az irányba halad. Példaként az amerikai hackertámadásokat hozta fel, amit ugyanilyen súlyú befolyásolási kísérletnek tekint.

Felvetette, hogy míg a pártok számára törvényben tiltják meg, hogy támogatást fogadjanak el külföldről, addig ez a szabály nem vonatkozik a politizáló civilszervezetekre.

Arról viszont még semmi konkrétat nem tudott mondani, milyen javaslatot készít elő a civilekkel kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium – áll a 444 beszámolójában.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):