Lázár: Trump győzelmével egy jobb világ közeledik

november 10, 2016

Kovács Zoltán; Lázár JánosKovács Zoltán és Lázár János 2016. november 10-én. Fotó: MTI, Kovács Attila

Egy jobb világ közeledtét várja a magyar kormány az Egyesült Államok új elnökének megválasztásával.

Egy jobb világ közeledtét várja a magyar kormány az Egyesült Államok új elnökének megválasztásával – értékelte Donald Trump megválasztását Lázár János kancelláriaminiszter szokásos csütörtöki kormányinfóján.

A magyar kormány reménye, hogy korrekt partnerség alakulhat ki a két ország között – jelentette ki Lázár, aki elismerte, hogy Magyarországnak ugyan voltak vitái korábban az Egyesült Államokkal, de nem annak népével, hanem az amerikai Demokrata Párttal. Szerinte ezek a problémák abból adódtak, hogy a Fidesz és a nemzeti oldal nem értett egyet velük abban, milyen értékek mentén szervezze újjá az országot 2010 után, de a magyar kormány bevándorlásellenes politikáját is kritika érte.

Az új elnökséget azonban új kezdetnek tekinti Magyarország, és az a világ számára is reményekkel teli lehet – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Mindeközben a 444 észrevette, hogy a magyar kormány washingtoni lobbistája, a volt floridai képviselő, Connie Mack meleg hangú Twitter-üzenetben köszönte meg a Trump-kampány önkénteseinek kemény munkáját. Mindez csak azért furcsa, mert az 1,1 millió dolláros szerződésével az egyik legjobban fizetett külföldi lobbista ezidáig olyan jelzőkkel illette Donald Trumpot, mint a gyáva, a képmutató vagy a bolond, de volt, amikor erőszakos fráternek nevezte az akkor még csak jelölt, immár megválasztott elnököt.

Lehet, hogy nem ártana egy új washingtoni lobbista után nézni?

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):