Lehet, hogy négy polgármesterjelölt lesz a hódmezővásárhelyi időközin – ez történt hétfőn

január 23, 2018

Elhunyt Som Lajos – ez történt hétfőn

A legfontosabb hétfői hírek röviden, egy helyen.

Csak jövőre várható ítélet Dobrai Sándorné ügyében

Újabb tanúk kihallgatásával folytatódott a karcagi álbróker, Dobrai Sándorné büntetőügyének tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken. A Szolnoki Törvényszék sajtószóvivője közölte: már az első sértettek tanúkénti kihallgatásakor nyilvánvalóvá vált a bíróság számára, hogy egy-egy tanú esetében a büntetőügyekben megszokott, átlagosan legfeljebb egy-másfél óra helyett a kihallgatásuk akár két-három órán át is tarthat. Mindez több száz kihallgatandó tanú esetében jelentősen elhúzhatja az eljárást – tette hozzá Papp Judit. Így annak ellenére, hogy a Kun-Mediátor-ügy prioritást élvez, idén előreláthatólag nem hoznak ítéletet az ügyben – jegyezte meg a szóvivő. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és a számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat Dobrainé (közismert nevén Bróker Marcsi) ellen. A vádirat szerint a nő a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. vezetőjeként a cég tizenöt éves működése alatt az ügyfeleit megtévesztve tizenkét milliárd forintot meghaladó kárt okozott. (Hvg.hu)

Az Együtt visszalépteti egyéni jelöltjeit az LMP két társelnöke javára

Az Együtt elnöksége arról döntött, hogy egyoldalúan visszalépteti helyi jelöltjét Budakeszin Szél Bernadett, Szekszárdon pedig Hadházy Ákos javára – jelentette be Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje. „Szél Bernadett és Hadházy Ákos már bebizonyította, hogy hiteles, győzni képes kihívói a fideszes jelöltnek, így nem kérdés: az ellenzéknek nem szabad indítania más jelöltet a választókerületükben. Éppen ezért az Együtt arra kér minden demokratikus ellenzéki pártot és civil szervezetet, hogy hasonlóképp járjanak el, azaz támogassák Szél Bernadettet és Hadházy Ákost a Fidesz ellen induló egyetlen jelöltként” – írja a Budapest Beaconhöz eljuttatott közleményében az ellenzéki párt. (Budapest Beacon)

Juhász Péter: „leszedem Orbánt, ahogy leszedtem Rogánt”

Juhász lapunknak adott interjújában egy választási ígéretet is megfogalmazott: az országgyűlési képviselői igazolvány birtokában „le fogom szedni Orbán Viktort, be fogom bizonyítani, hogy ő ennek a bűnbandának a feje, be fogom tudni bizonyítani, hogy ő maga is bűnöző, ahogy Rogán Antal is az – közölte az Együtt elnöke.


(Budapest Beacon)

Lehet, hogy négy polgármesterjelölt lesz a hódmezővásárhelyi időközin

A fideszes alpolgármester, Hegedűs Zoltán és a független és az egész ellenzék támogatását élvező Márki-Zay Péter mellett még két jelölt tűnt föl Hódmezővásárhelyen, ahol február 25-én időközi polgármester-választást tartanak. A független Hernádi Gyula 2010-ig az MSZP önkormányzati képviselője volt; mostani indulása miatt az MSZP helyi szervezete kezdeményezte a pártból történő kizárását. A negyedik jelölt a Hajrá Magyarország! Párt versenyzője, Fehérné Horváth Katalin, aki nemhogy nem Hódmezővásárhelyen, de még csak nem is Csongrád megyében él. Erős a gyanú, hogy az utóbbi két jelölt mögött a Fidesz áll az ellenzéki szavazatokat megosztandó. (444)

Január 30-ra várható a parlamenti vita a befogadott menekültekről

Miután a baloldali ellenzéki képviselők nagy része és a jobbikos képviselők részéről összegyűlt az elégséges számú – legalább ötven – aláírás az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívására, Kövér László házelnök január 30-ra írta ki a rendkívüli ülést. Az ellenzék elsődleges célja magyarázatot követelni a kormánytól arra: hogyan lehet, hogy elköltöttek az elmúlt három évben huszonkétmilliárd forintot bevándorlásellenes propagandára, eközben pedig lényegében titokban 2300 külföldit fogadtak be, vagyis ennyien kaptak Magyarországon oltalmazotti státust. A Jobbik azt szeretné, ha az ügy hátterét személyesen Orbán Viktor miniszterelnöktől hallhatnák. (Mno.hu)

A kormány Brüsszelnél tarhált 2013-ban menekültbarát projektekre pénzt

A kormány öt éve az Európai Uniónak olyan migrációs stratégiát nyújtott be, amelyben az úgymond „migránshátterű” civilszervezetek megalakításának ösztönzését is vállalta. A vállalások arra szolgáltak, hogy Magyarország hozzájusson az európai uniós menekültügyi alaphoz. (Hír Tv)

Alig segíti a kormány a tavaly befogadott ezerháromszáz menekültet

Részletek itt. (444)

Huszonötmillió forintos órabérben kutat migrációt a Századvég

1,1 milliárd forintért kutathatja a Századvég, hogy mit szólnak a többi uniós tagállam polgárai a menekültekhez, negyedmilliárdért pedig, hogy hogyan látják saját helyzetüket és jövőjüket a hazai idősek. A hamarosan megkötendő szerződésekkel már kilencmilliárd felé közelít a kormányközeli think tank 2014 óta elnyert megbízásainak összege. A feladatot a kiírás szerint a szerződéskötéstől számított legfeljebb nyolc hét alatt, de legkésőbb 2018. június 15-ig kell elvégezni, így a megbízás órabére huszonötmillió forintra jön ki. (Hvg.hu)

A TASZ szeretné látni az illegális bevándorlást propagáló szervezetek Rogán által megpendített listáját

A propagandaminiszter azt mondta: a magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, amelyek az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz. Erre kíváncsi a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ, Hvg.hu)

Az afgán származású LMP-szakértő rendesen visszapörkölt a kormánypropaganda hazugságaira

Részletek itt. (444)

Lesznek politikai reklámok az RTL Klubon a választási kampányban

Az RTL Klub vezetése úgy döntött, teret biztosítanak a politikai pártok üzeneteinek, és leadják a reklámjaikat. A jelenlegi jogi szabályozás alapján a képernyőn futó politikai reklámok közzétételéért a médiaszolgáltató nem kérhet és nem fogadhat el ellenszolgáltatást a hirdetőktől. Az RTL Klubnál a részleteket későbbre ígérik a fejlemény kapcsán. (24.hu)

Úgy tűnik, hogy Orbán vejének üzletéből tizenhárommilliárd forintos EU-s büntetés lesz

43,7 millió euró, azaz több mint tizenhárommilliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (francia rövidítéssel: OLAF) a miniszterelnöki vő, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán. (24.hu)

Az Elios ügyében nyomozást rendelt el az ügyészség

A Pest Megyei Főügyészség elrendelte a nyomozást az Elios Innovatív Zrt. ügyében. Az OLAF igazságügyi ajánlásainak megfelelően a Pest Megyei Főügyészség nyomozást rendelt el, amelynek teljesítésével a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg. A Legfőbb Ügyészség közlése szerint az OLAF jelentése három – 2009 és 2014 között kibocsátott – KEOP-pályázat vizsgálatáról szól. (MTI)

Súlyos fenyegetéseket kapott egy erdélyi magyar újságírónő, miután a magyar kormányhoz köthető visszaéléseket leplezett le

Parászka Boróka erdélyi magyar újságírónő 2017 végén egy cikket és több blogposztot írt arról, hogy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. és az Erdélyi Médiatér Egyesület 1,4, illetve 1,45 milliárd forint támogatást kap a magyar kormánytól. Pár napja Egy leszámolás krónikája címmel megírta, hogyan esett neki a fideszes média, miközben egyetlen ténybeli állítását sem cáfolták.  (444)

Molnár Gyula lemond, ha nem az MSZP nyer a választáson

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke közölte: „ha nem lesz siker, le fogom vonni a személyi konzekvenciákat”. Azt, hogy az MSZP-PM listának a bejutáshoz nem öt, hanem tíz százalékot kell szereznie, nem látja kockázatosnak, sőt, a húsz százalék meghaladását sem látja lehetetlennek. (Hvg.hu)

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerint alkotmányellenes az iskolarendszer államosítása

A magas testület egy per során jutott a fönti következtetésre. A bíróság az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul, hogy az semmisítse meg a jogszabály több pontját. Az Ab-nak az ügyben legkésőbb kilencven napon belül kell döntést hoznia. (444)

Ausztria keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a paksi atomerőmű bővítése ellen

Az osztrák környezetvédelmi minisztérium bejelentette, hogy Ausztria keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a paksi atomerőmű bővítése ellen. Azt kérik, hogy a bíróság semmisítse meg az Európai Bizottság határozatát, amellyel jóváhagyta a bővítést. Ausztria azt fogja megkérdőjelezni, hogy a közösség érdekeit szolgálja-e a bizottság döntése. Úgy vélik, hogy Magyarország más forrásokból is tudná fedezni energiaszükségletét. Ausztria szerint a közbeszerzési pályázat kiírásának hiánya is gondot jelenthet Paks II. esetében. (MTI)