Lemondott a Népszabadság főszerkesztője az általa okozott autóbaleset miatt

május 14, 2015

Murányi MarcellCserbenhagyásos gázolás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Murányi Marcellt, a Népszabadság főszerkesztőjét, aki a baleset okozásával és a segítségnyújtás elmulasztásával kapcsolatban is elismerte felelősségét – értesült a Napi Gazdaság. Murányi közleményt adott ki, melyből kiderült: nem észlelte a balesetet – hallott valamit, de nem tulajdonított neki jelentőséget –, ám amikor hazaérve autóján észrevette a karcolást, azonnal visszament a helyszínre, ahol jelentkezett az éppen helyszínelő rendőröknél. A kerékpáros huszonkilenc nappal később elhunyt.

A Napi Gazdaság szerint Murányi (képünkön) még március 30-án, kevéssel éjfél előtt Budapest VII. kerületében, a Rottenbiller és István utca kereszteződésében kanyarodás közben elgázolt egy, a külső sávban szabályosan haladó kerékpárost, aki az ütközés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Murányi az ütközés után segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A Népszabadság főszerkesztőjét a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsította meg. Murányi a kihallgatás során a segítségnyújtás elmulasztásáért és a baleset okozásáért is elismerte a felelősségét – írta a lap.

A hírekben megjelentekre reagálva Murányi közleményt adott ki, amelyben leírta, hogy a baleset részese volt, de elmondása szerint nem vette észre, hogy elsodorta a kerékpárost:

„Autómmal a külső sávból egy lelassult trolit kikerülve, majd onnan jobbra kanyarodva úgy sodortam el egy kerékpárost, hogy azt akkor nem észleltem. Mindössze egy furcsa hangot hallottam, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget” – írta a főszerkesztő.

„Hazaérve láttam meg az autóm jobb oldalán, a második ajtó hátsó részénél egy nagyjából 25 centiméter hosszú karcolást. Ekkor azonnal visszamentem a kereszteződéshez, ahol már helyszíneltek a rendőrök, és jelentkeztem náluk. A két időpont között annyi idő telt el, amíg haza- illetve visszaértem, tehát úgy 20-25 perc” – áll a főszerkesztő szerdai közleményében.

„A felelősségemet a kihallgatáson elismertem, hiszen az eset megtörtént, viszont nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázoltam. Az ügy mélységesen megrendített, szeretném kifejezni együttérzésemet a baleset sérültjének” – zárul Murányi közleménye.

A térfigyelő kamera képeit közli a Velvet. Ezek tanúsága szerint a baleset idején esett az eső, könnyen lehet tehát, hogy ez is közrejátszott a balesetben, illetve abban is, hogy a főszerkesztő nem vette azt észre.

A Ripost csütörtöki értesülései szerint a kerékpáros április 28-án elhunyt. A rendőrség igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja, hogy a halála összefüggésbe hozható-e a közúti közlekedési balesettel – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a lapnak küldött válaszában.

A Népszabadság főszerkesztőjének szerdai közleményéből úgy tűnik: Murányi nem tudott a tragédiáról.

Murányi csütörtökön a Nol.hu-n újabb közleményt jelentetett meg:

„Ma reggel, a sajtóból értesültem a megrendítő hírről, hogy időközben elhunyt az a férfi, aki abban a balesetben sérült meg, amelynek részese voltam. A mai napon a Népszabadság főszerkesztői posztjáról lemondtam. Döntésemről tájékoztattam a lap és a kiadó vezetését.”

Murányi 2014 júniusa óta volt a Népszabadság főszerkesztője, korábban nyolc éven keresztül a Blikknél töltötte be ugyanezt a pozíciót.