Lemondott Gavra Gábor, a HVG.hu főszerkesztője a hamisított választási videó miatt

október 24, 2013

Gavra

A HVG tegnap bejelentette, hogy az igazgatótanács elfogadta Gavra Gábor, az on-line változat főszerkesztőjének lemondását. (a képen az ATV Egyenes Beszéd műsorának adott interjú közben)

Gavra lemondásának híre röviddel azután jött, hogy a Fidesz kormányzó párt bejelentette, pert indít a HVG ellen rágalmazásért, amiért az múlt pénteken olyan címmel közölt cikket, hogy  “Itt a bizonyíték a Fidesz csalására”. A cikkben látható amatőr videóról később bebizonyosodott, hogy hamisítvány. A felvétel az látszik, hogy a Fidesz politikai embere beszélget másokkal arról, hogy a szeptember 22-én és október 13-án a bajai időközi képviselőtestületi választáson résztvevőknek pénzt és tűzifát ajánlanak fel.

Gavra vasárnap elismerte, hogy „súlyos szakmai hiba volt” a cikknek olyan címet és lead-et adni, amit a cikk maga nem támasztott alá.

Kedden a rendőrség igazolta, hogy a felvételt október 15-én készítették, két nappal a választás után. Kormánypárti újságok hétfőn arról számoltak be, hogy Király György szocialista politikus megrendelésére készült a felvétel, egy olyan egyén által, aki szívességet szeretett volna kérni tőle. Kedden este Király nyilatkozatában visszautasította, hogy bármi köze lett volna a videó készítéséhez, de elismerte, hogy ő adta át a szocialista pártnak a felvételt tartalmazó CD-t.

Múlt éjjel az LMP társelnöke Schiffer András dicsérettel illette Gavrát, a legjelentősebb magyar online híroldal vezetőjeként végzett munkájáért:

“Mindenki köszönettel és elismeréssel tartozik Gavrának, aki fontosnak tartja, hogy legyen  független köztájékoztatás az országban a „nemzeti” és „demokratikus” sajtón kívül Magyarországon. Bár ő bocsánatot kért és lemondott a meghamisított videó miatt botrány után, ha nem ő szerkesztette volna weboldalt, akkor a köztársasági elnököt még mindig Schmitt Pálnak hívnák. Elég furcsa, hogy azok az ellenzéki politikusok nem érezték fontosnak a bocsánatkérést, akik azonnal ráugrottak a videóra, annak ellenére, hogy még pár ilyen felvétel, és a miniszterelnök neve még évekig Orbán Viktor lesz.”

A HVG.hu jelentette meg elsőként 2011-ben, hogy az akkor elnök, Schmitt Pál doktori címének megvédésére készített munka nagy része plagizáláson alapul, ami aztán Schmitt lemondásához vezetett. Akkoriban Gavra számos interjút adott és megvédte a HVG-t a cikk publikálása miatt.

Egy gyengébb ember talán másokra mutogatott volna és azokat okolta volna, akik a hamis felvételt eljuttatták a HVG-hez. Lemondásával Gavra demonstrálta becsületességét, ami annyira hiányzik Magyarország úgynevezett vezetőiből. A Budapest Beacon sok szerencsét kíván Gavrának a jövőbeni törekvéseihez.

Mint a legtöbb nagy szerkesztői létszámmal dolgozó nyomtatott hírújság, a HVG is évek óta küzd a gyenge gazdaság miatt az olvasók csökkenő számával és a reklámbevételek csökkenésével, és azzal, hogy kritikus szavakat fogalmaz meg a jelenlegi kormánnyal szemben. Ha és amikor bezárják kapuikat, vagy felvásárolja a médiacéget egyik vagy másik  Fideszes oligarcha, az jelentős visszalépés lesz a még megmaradt szabad és független magyar sajtóhoz képest.