Leváltották a MOB főtitkárát

november 22, 2016

szabo-bence-mti-kovacs-tamasSzabó Bence. Fotó: MTI, Kovács Tamás

Leváltották a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát. A kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bencét váratlanul érte a döntés. Mint mondta: nem tudja, miért kell távoznia.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége kedd délelőtti ülésén Borkai Zsolt elnök előterjesztésére úgy határozott, hogy közös megegyezéssel, 2016. november 22-i hatállyal felmenti Szabó Bencét a főtitkári pozícióból – közölte a szervezet az MTI-vel.

A kétszeres olimpiai bajnok kardozó – aki 2012 októbere óta volt a MOB főtitkára – az RTL Klub Híradójának úgy nyilatkozott: nem tudja, miért váltották le azonnali hatállyal. Kérdésére, hogy miért kell mennie, az elnök Borkai Zsolt azt mondta, nem kívánja indokolni a döntését.

A leköszönő főtitkár az MTI-nek is elmondta: váratlanul érte a döntés, de az élet megy tovább, és tudomásul veszi, hogy nem kívánnak vele tovább együtt dolgozni.

Szabó helyét a mai nappal az elnökség mandátumának lejártáig dr. Bartha Csaba, a sportigazgatóság eddigi sportigazgató-helyettese, egyben a Győri Audi ETO KC női kézilabdaklub elnöke foglalja el.

A MOB legutóbb a szervezetet negatívan érintő jogszabályváltozások kapcsán került a figyelem középpontjába: az Országgyűlés november 8-án szavazta meg azt a sporttörvény-módosítást, melynek egyik fő célja az egycsatornás finanszírozási modell gyakorlati megvalósulása, valamint ezzel összefüggésben az állami és a civil sportigazgatás hatásköreinek egyértelmű elkülönítése. A jogszabályváltozás értelmében visszakerül a sportért felelős államtitkársághoz az állami források tervezése, elosztása, felhasználása, elszámolása és ellenőrzése is. Ez lényegében azt jelenti, hogy a MOB-tól minden lényegi döntési és pénzosztási feladatot visszavett a kormány.

Sajtóhírek szerint a Bizottságban a döntés belharcokat szült, ennek lehet a következménye Szabó mostani menesztése.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):