A magyar állami hírcsatorna ferdén számolt be az Ökotárs bírósági ítéletéről

február 2, 2015

pinocchio11-e1422876286796

A kormány és az állami hírforrások reagáltak a bíróság csütörtöki ítéletére, melyben a bíróság az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájánál végrehajtott szeptemberi rajtaütést jogtalannak mondta ki, az alkalmazott korlátozások hossza pedig felért Pinokkió orráéval.

A Magyar Távirati Iroda a kora délutáni órákban adott hírt az esetről, együtt az Ökotárs Alapítvány azonnali válaszával, melyben azt állították, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság ítélete gyakorlatilag igazolta, hogy a rajtaütés politikai indíttatásból történt. Az MTI beszámolója azt sugallta, hogy a Központi Ügyészségi Hivatal vádjai, melyek legalábbis jogilag a rajtaütés után születtek, megalapozottak voltak, de valójában a bírósági ítélet azt mondta ki, hogy nem volt jogi alapja a rendőrségi házkutatásoknak, mivel nem volt folyamatban nyomozás a szervezettel szemben.

Az állami televízió január 29-i, esti 40 perces Híradójában a 28. percben számoltak be az Ökotárssal kapcsolatos hírekről, amikor azok napvilágot láttak. Röviddel a Budai Bíróság ítéletének a bemondása után a bemondó megismételte a jogtalan pénzügyi tevékenység vádjait, de azt nem említette, hogy hivatalosan nem is emeltek vádat a civil szervezet ellen a rajtaütés időpontjában. A beszámoló azt sugallta, hogy a vádak még most is megalapozottak:

“A feljelentő a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal volt, mert szerintük felmerült a gyanúja annak, hogy az Ökotárs alapítvány csaknem 100 millió forintot adott más civil szervezeteknek, noha erre nem volt engedélye.”

A bemondó ezután az ellenzéki szocialisták véleményéről számolt be, akik azt mondták, hogy a bíróság szerint a rendőrséget politikai célokra használták fel. Ezt követően a rendőrség részletes nyilatkozatáról számolt be a Híradó, melyben cáfolták a fenti vádakat.

A hír leadása előtt egy riportot mutattak a svájci-frank alapú hitelek sikeres kezeléséről, beszámoltak a növekvő ipari termelésről, valamint arról, hogy milyen állami segítséget kapnak a déli határ mellett élő közösségek a „gazdasági bevándorlók elleni küzdelemben”.

Az index.hu online lap arra hívta fel az olvasók figyelmét, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda véletlenül elszólta magát az Ökotárssal szembeni rajtaütés kapcsán kiadott nyilatkozatásban, mivel az Ökotársra, mint jogi személyre utaltak. A jelenlegi szabályok értelmében ez szintén törvénytelen, mivel csak ismert, vagy ismeretlen természetes személy ellen lehet nyomozást indítani.